2024. április 20. szombat
Tivadar és Odett napja

E-matrica: kedvező változások a fogyasztók számára

2018-ban kedvezően változtak az autópályahasználat feltételei: a tévedésből díjköteles útszakaszra felhajtókat nem azonnal bünteti a rendszer, 1 óra áll a rendelkezésükre, hogy megvásárolják a jogosultságot jelentő matricát. Íme a Budapesti Békéltető Testület összefoglalója.

A díjköteles útszakaszokat továbbra is kizárólag érvényes úthasználati jogosultság birtokában lehet igénybe venni, azaz a felhajtás előtt gondoskodni kell az e-matrica beszerzéséről. Az érvényességi időtartamon belüli vásárlás esetén az érvényesség kezdete minden esetben a vásárlás időpontja (nap/óra/perc). Újdonság azonban január 1-től, hogy azoknak a jóhiszemű úthasználóknak, akik tévedésből hajtottak fel a díjköteles úthálózatra, a felhajtástól számítva maximum 60 perc még a rendelkezésükre áll, hogy megvásárolják úthasználati jogosultságukat és így elkerüljék a pótdíjazást.


11241.jpgE-matricát vásárolni lehet elektronikus úton, akár sms-ben is, vagy benzinkutakon/viszonteladói partnereknél. A díjak, és a pótdíjak nem változtak, így a D1 kategóriában a jogosulatlan úthasználatért 14.875 forintos alap-pótdíjat, míg a későbbi befizetés esetén 59.500 forintos díjat kell megfizetni. Azonban a jogosulatlan úthasználatért kiszabott alap-pótdíj összege korábban már 30 nap után emelkedett. A szabálymódosítással ez a határidő 60 napra hosszabbodott, így lehetőség nyílhat a díj emelkedését megelőzően tisztázni a vitás kérdéseket. Egy rendszámra naptári naponként egy pótdíj szabható ki, azonban a továbbiakban elkerülhetővé válik az is, hogy az éjfélnél valamelyest tovább tartó, viszonylag rövid idejű használat miatt egy útra két büntetést fizessen az autós. A módosítás rendezi az üzemszünetek ügyét is, ugyanis az üzemszünet idejét követő legalább 60 percig nem szabható ki pótdíj.


Ha abban a hiszemben használta több alkalommal egymás után az autópályát a fogyasztó, hogy van érvényes matricája, de utóbb kiderült (az első fizetési felszólítás kézhezvételekor), hogy mégsem, van lehetőség csökkenteni a pótdíjak összegét. Az úthasználónak a jogosulatlan úthasználat és az első felszólítás kézhezvétele között eltelt időben ugyanazon jármű vonatkozásában kettőnél több pótdíjfizetési kötelezettsége keletkezett, a pótdíj mindennapi maximalizálását kérheti két, a járműre irányadó alap pótdíj vagy különbözeti pótdíj összegére. A kérelem benyújtására a korábbi 15 napos jogvesztő határidővel szemben 75 nap áll az üzemben tartó rendelkezésére. A kérelem egy rendszámra egy naptári évben többször is benyújtható.


A pótdíjfizetésre kötelezett természetes személy kérelmére részletfizetés is engedélyezhető, ha az egy összegű rendezés jelentős anyagi terhet róna a mulasztóra, és ezt valószínűsíti is.

 

Továbbra is többféle lehetőség közül választhatunk

Az évekkel ezelőtti 4 napos matrica azonban sokak bosszúságára nem tér vissza.

  • Heti jogosultság: érvényes az országos hálózatban, a vásárló által megjelölt kezdő és további 9 napra, összesen 10 egymást követő naptári napra, a 10. nap 24. órájáig.
  • Havi jogosultság: érvényes az országos hálózatban, a vásárló által megjelölt kezdő naptól a következő hónap (számát tekintve) ugyanazon napjának 24. órájáig. Ha nincs ilyen nap a lejárat hónapjában, akkor a hónap utolsó napjának 24. órájáig.
  • Éves országos jogosultság: érvényes az országos hálózatban, a tárgyév első napjától a tárgyévet követő év január 31. napjának 24 órájáig. Az éves e-matrica az érvényességi időtartamon belüli vásárlás esetén a vásárlás időpontjától biztosít úthasználati jogosultságot.
  • Éves megyei jogosultság: éves, területi alapú matricatípus a D1M, D1, D2, U és B2 kategóriába tartozó járművek esetén, amellyel egy megye gyorsforgalmi díjköteles úthálózata használható. Egy járműre több megyei e-matrica is váltható. Hatálya a megye közigazgatási határán túl a megyét követő első csomópontig érvényes

Fontos, hogy az úthasználati jogosultság ellenőrzése forgalmi rendszám alapján történik, tehát mindig alaposan ellenőrizzük, hogy nem cseréltünk-e fel karaktereket a vásárlás során. Ha mégis elütöttük, van lehetőség módosítani az úthasználati jogosultságot adminisztrációs díj ellenében a vásárlástól, illetve a fizetési felszólítás kézhezvételétől számított 60 napon belül. A 0 (nulla) és az O karakterek felcseréléséből adódó karaktertévesztés átírása során nem kell szolgáltatási díjat fizetni.

És ezt olvasta?

Ritmus a Facebookon

Legolvasottabb a rovatban