2024. április 19. péntek
Emma napja

Itt vannak a mindennapjainkat átalakító új technikák!

A világ legnagyobb szórakoztatóelektronikai kiállításán, a CES-en egy sor olyan technológiai innovációt mutattak be január első hetében Las Vegasban, amelyek erősen megváltoztatják mindennapjainkat. Hamarosan kiderül az is, hogy kellenek-e ezek nekünk, avagy sem.

A közértnek üzenő hűtőszekrény, a magától parkoló autó, az orvost az egészségi állapotunkról automatikusan tájékoztató óra, a 3D nyomtatóval előállított vese már egyáltalán nem utópia vagy egy sci-fi filmrendező őrült víziója, hanem kézzel fogható, kipróbálható valóság. Ezekről a techújdonságokról már nemcsak fantáziálunk, hanem hamarosan akár a hétköznapjainkban is jelen lesznek.

 

Egymással beszélgető autók vigyáznak majd ránk5289.jpg

Pár éven belül már szériaautókhoz is rendelhetünk önvezérlésre képes technológiákat, például újgenerációs lézer szkennert, ultrahangos érzékelőket, radart vagy videokamerákat. A GM szakértői szerint pár éven belül kulcsszakmává válik majd a 3D nyomtató-mérnök minden piaci szereplőnél, és ez az autóiparra is jellemző lesz. A szakértők szerint 2025-re az autók nemcsak maguktól és szinte kizárólag elektromos meghajtással működnek majd, hanem mesterséges intelligenciájuk segítségével együtt is élnek az őket körülvevő világgal. Az okosautók beszélgetnek egymással és tanulnak a társaiktól, sőt, alkalmazkodnak is hozzájuk.

 

Az alkalmazkodás egyik legkritikusabb pontja az egymás veszélyeztetése nélküli közlekedés és a balesetek kivédése lesz az önjáró autók világában: mivel a közlekedési balesetek 90%-a emberi hibára vezethető vissza, az önvezető járművek látványosan csökkentik a balesetek számát. Számítások szerint, ha a járműveknek csak 10%-a sofőr nélkül közlekedne, máris évi 1100 életet lehetne megmenteni. A gyalogosfigyelő szenzorok például a másodperc tört része alatt reagálnak és speciális vészfék-technológiával vigyáznak az úton áthaladókra.

 

A mesterséges intelligencia (MI) rövidesen lehetővé teszi hogy kapcsolatba lépjünk a tárgyakkal okostelefon-képernyő nélkül - vélik többen. Íme a TOP10 fogyasztói trend 2016-ban.

 

3D nyomtatóval készült szervek mentenek életet

5292.jpgA transzplantációra váró betegeknek egyénre szabott szervek készülhetnek, gyógyszereinket otthon is előállíthatjuk, és ha megéhezünk, netán új autóra vágyunk, csak megnyomunk egy gombot. Futurisztikusnak tűnik, de napjainkban ez már mind a valóság része. A 3D-nyomtatás fénysebességgel fejlődik, sokan egyenesen a jövő iparának tekintik, és a számítógéphez hasonló sikertörténetet jósolnak neki.


Becslések szerint 2016-ban 150 000 új 3D nyomtatót vásárolnak világszerte, 15 év múlva pedig már teljesen hétköznapi dolognak számít, ami éppúgy megtalálható minden lakásban, mint ma a számítógép, és amellyel bármit – a bútortól kezdve a gyógyszerekig - előállíthatunk magunknak otthon. A CES-t szervező Consumer Technology Association vezető közgazdásza, Shawn DuBravac szerint a technika tényleg nem szab majd határt a képzeletnek. Sőt! A 3D nyomtatókat az építőipar és autógyártás mellett az egészségügyben is alkalmazzák majd: az embereknek, vagy házi kedvenceinknek készített művégtagok a jéghegy csúcsa, de a szövet- és szervnyomtatás is lehetséges.

 

A 3D nyomtatóval tehát a gyors átültetésre váró betegek problémája is megoldható. Többé az idegen szerv kilökődése sem akadály, hiszen az ember saját szövetéből is képesek legyártani a szerveket. A technológia a prevenció fogalmát is újraértelmezi: ha például egy családban gyakorta előfordul szívroham, a még egészséges fiatal családtagok saját őssejtjeikből új szívet is készíttethetnek maguknak.

 

A megfelelő adatok megadásával fogyasztható és hatóanyagaiban az eredetivel megegyező gyógyszereket is lehet nyomtatni. Az Amerikai Élelmiszer-, és Gyógyszer Ellenőrző Hatóság által is jóváhagyott termékek jelentik majd az otthoni gyógyítás következő szintjét, hiszen ezeket a medicinákat akár személyre szabhatjuk, eltérve a szabványtól.

 

Mindent az érzékeknek!5293.jpg

Nemcsak az egészségmegőrzés újul meg a 21. században, hanem a sport, a zene és a művészetek is. Szenzorok valós idejű, minden korábbinál részletesebb információt szolgáltatnak majd a sportolók teljesítményéről, és azt azonnal megosztják a nézőkkel is, sőt! A Mátrix-filmek időmegállításos jeleneteihez hasonló módon a meccsek leglátványosabb jelenetei lassítva, és a legkülönbözőbb nézőpontokból újranézhetők lesznek.

 

“A technológia manapság egyre inkább átformáló erejű, újszerű és hozzáférhető. A felhasználók egyre inkább az élményt részesítik előnyben a konkrét termékekkel szemben” – mondta Brian Krzanich, az Intel elnök-vezérigazgatója a CES-en tartott megnyitó-előadásában.

 

Bejelentések a CES-en5290.jpg

Az Oakley nevű amerikai szemüveg-, és sportszergyártó az Intellel közösen bemutatta első, Radar Pace névre hallgató okosszemüvegét, amely beszédvezérléssel működő edzőfunkcióval bír. A szemüveg az Intel technológiáival, az Oakley formatervezésében, és a gyártó által kifejlesztett anyagok felhasználásával készült. Az okosszemüveg egyaránt valós idejű információkkal és elemzésekkel szolgál futók, biciklisták vagy fitneszedzést végzők teljesítményéről.

A hatszoros GRAMMY®-díjas énekesnő, Lady Gaga is bejelentette első együttműködését az Intel céggel. A több évre szóló partnerség első állomása idén februárban, a Grammy-díjátadó hetében lesz, amelyen Lady Gaga kreatív csapata, a Haus of Gaga, a technológia kreatív felhasználási módjait mutatja majd be innovatív módokon.

A Ninebot új terméke egy olyan Segway - önegyensúlyozó, két kerekű, elektromos meghajtású közlekedési eszköz -, amely képes átalakulni robottá. Navigál a térben és kommunikál használójával, illetve az okosotthonban lévő szenzorokkal. A tervek szerint a robot a kereskedelmi forgalomban is elérhető lesz.