Az online-függőség megöli a kreativitást
Társadalmunkban az instant online kommunikáció állandóan aktivizál minket. Csakhogy a digitális impulzusok függővé tesznek. Hogyan nyerhetjük vissza elménk függetlenségét az online világtól? És miért fontos ez?
Ma már szinte lehetetlenség pihenni, lébecolni. Semmit tenni. Agyunk tele van zsúfolva információkkal, a nap 18-20 órájában zúdul ránk az infó, hangos, mozgóképes, fényképes és írott formában.
A bóklászó elme: asszociatív gondolkodás
Kapcsolódó cikkeink:
A magyar fiatalok 30%-a közösségi média függő
Sokan akár a melegvízről is lemondanának az internetért
Youtube sztárok a mobilfüggőség ellen
Az adatvesztések fő oka az emberi hiba
Agyunk túl van zsúfolva. Nem engedjük, hogy ellazuljon. Ezzel együtt megszűnik a képességünk, hogy unatkozni tudjunk. Hogy befelé figyeljünk egy kicsit. Hogy olyan állapotba kerüljünk, amikor elcsatangolnak a gondolataink. Amikor vizualizáljuk vagy elgondoljunk lehetséges jövőnket, álmainkat, vágyainkat, terveinket.
Márpedig a kreativitás ágya a szabad asszociációk. Ehhez álmodozás, gondolkodás, merengés kell. Ami mind befelé fókuszáló elmét feltételez. De mi csak csüngünk a külső, kívülről kapott impressziókon.
Álmodozás az élet megrontója, mondták régen, pedig manapság talán éppen ez segíthetne visszaállítani túlterhelt elménk egyensúlyát.
Online unaloműzés
A Journal of Experimental Social Psychology szaklapban egy 2014-ben megjelent tanulmány szerint az unatkozó emberek "hajlamosabbak arra, hogy szenzációkeresésre ragadtassák magukat". Vagyis mindig kapkodnak a digitális infók után, csakis azért, hogy az elméjük fókusza ne forduljon befelé. Amikor új impulzusokat keresünk tulajdonképpen az agy jutalmazó (reward) rendszereit elégítjük ki. Ez "divergens", szétágazó gondolkodást ösztönöz, ami segít a kreatív meglátások és ideák megszülésében.
Ha az ember unalmas feladatokat végez -például rutinszerű munkát a munkahelyén- hajlamos rá, hogy a gondolatai könnyen elkalandozzanak. Hirtelen arra érzünk motivációt, hogy valami érdekesebb dolgot csináljunk. Amikor azzal űzzük el az unalmunkat, hogy az okostelefonunk után nyúlunk, éppen hogy a kevésbé kreatív megoldáshoz folyamodunk. Mert külső infókat választunk, ahelyett, hogy vennénk a fáradtságot és a gondolataink, emlékeink, vágyaink világában kutakodnánk, vagyis önmagunkba néznénk. Elmulasztjuk, hogy az önmegismerés egyik fontos eszközével éljünk.
Amikor a digitális világ impulzusaival elégítjük ki kíváncsiságunkat és űzzük el unalmunkat, akkor kevésbé vagyunk motiváltak. Következésképp nem is keresünk új helyzeteket, új cselekvési módokat, amik kihívást kínálnának.
A Nielsen 2016-os felmérése szerint egy amerikai polgár átlagosan 10 óra 39 percet tölt médiafogyasztással naponta. Vagyis ébrenléti óráinak 65 %-át tölti azzal, hogy bele van feledkezve az online világba és a médiába.
Függőség leküzdése
Valahányszor megnyitunk egy emailt, egy új honlapot, egy adatlapot a társkerső applikáción, az agyunkban felszabadulnak az örömhormonok, a dopamin és aktivizálódik a jutalomközpont. De minél többet kapunk ebből az élményből, annál inkább vágyunk rá. (Ezért csökkent a figyelmünk időtartama is, az úgynevezett attention span, mert nem elégszünk meg az elénk táruló tartalommal, újra szeretnénk klikkelni vagy swipe-olni valami újra. És egy idő után már egyre gyorsabban ugrándozunk egy új infók között.)
Minél többször végezzük ugyanazt a tevékenységet -klikkelés, megnyitás, elolvasás/megnézés, aztán újra ugyanez-, annál inkább behuzalozódik az agyunk, vagyis erősebbé válnak bizonyos ingerületátvivő pályák. (Ettől jön létre az, hogy bizonyos gondolatok és cselekvések automatizmussá válnak. Ha például egy új helyre rakunk egy gyakran használt tárgyat, egy ideig még a régi helyre nyúlunk érte. Mert ezt "szoktuk meg", annak a mozdulatnak a habitusa vésődött be, az az ingerület égetődött be az agyba. Az új habitus beidegzéséhez meg kell erősíteni egy új ingerületátviteli pályát. Ehhez idő kell. És repetíció. "Ismétlés a tudás anyja.")
Minél inkább rá vagyunk szokva, hogy agyunk fürdőzik a dopaminban, az egész tartalom-megnyitási élmény afféle függőséggé alakul. Akarjuk az újdonságot. A szenzációkeresés mániákus dologgá válik. Újra, újra, újra akarjuk.
Túlstimulált agy
Amikor valamilyen rossz hír ér, menekülőre fogjuk, az internethez nyúlunk. Olyan ez, mint amikor régebben bú- és gondűzőként valaki a cigarettához, az alkoholhoz vagy a drogokhoz fordult. Ez ugyanez a mechanizmus. Csak az internet a drog.
Mi a megoldás? Megakasztani, megtörni ezeket a megerősödött kapcsolatokat agyunk ingerületátviteli pályáin. Ellenállni az impulzusnak, hogy felkapjuk a telefonunkat és újra megnyissunk valamit a neten vagy az appjaink egyikében. Így időt adunk az agyunknak legalább néha arra, hogy pihenjen, lazuljon.
Vannak akik arról számolnak be, hogy ha kevesebbet lógnak a telójukon napközben, akkor a munkanap végeztével kevésbé kimerülten mennek haza. Mert nem terhelték túl az agyukat információk özönével. Nem dolgoztatták a nap minden percében. Persze minden munkavállalótól megkövetelik, hogy mindent azonnal végezzen el, ne várakoztassa válaszával, emailjével, reakciójával az ügyfelet, a kollégát, a felettest, a beosztottat. Ha állandó jelleggel interaktív üzemmódban vagyunk, az a melónak segít, de a mentális egyensúlyunk megtalálásában aligha. És a kreativitásunkat kibontakozásában sem.
Teljesítménycentrikus világ
Általában véve a nyugati társadalom arról híres, hogy már-már bűnnek tekinti a semmittevést. Minden percünket ki kell tölteni valami "hasznos" -értsd: mások számára is hasznos- tevékenységgel, aminek outputja van, hozzájárul a társadalomhoz, a nagyobb egész fejlődéséhez, változásához.
Pszichológusok szerint ha rendben akarunk lenni önmagunkkal, időről-időre szerveznünk kell magunknak olyan időszakokat, akár egy fél órát este, akár egy fél napot hétvégén, amikor engedjük, hogy ne legyenek társas értelemben aktív teendőink. Amikor kikapcsolunk az internetből, amikor tervezünk, álmodunk, gondolkodunk, morfondírozunk, vagy a kreatív hobbinknak hódolunk, legyen az rajzolás, festés, barkácsolás, kertészkedés vagy bármi más, ami előttünk lévő tárgyakra irányul, és nem egy világháló távoli szerverközpontjaiból ránk zúduló pixelekre, fájlokra, giga- és terrabájtokra.
A kreativitásunk csak ilyen helyzetekben tud szárnyalni. És az alkotókészség olyan, mint az izom. Ha állandóan a nettel csillapítjuk unalmunkat, és nem használjuk a kreativitásunk, akkor az elsatnyul.
(Quartz)