2024. április 19. péntek
Emma napja

Gyakran a válsághelyzetek hozzák a legnagyobb lehetőségeket

A sikerhez elengedhetetlen a győzni akarás, hiszen a krízishelyzetek sok esetben kiváló lehetőségeket is teremtenek – fogalmazott Litkey Farkas vitorlázó a napokban első alkalommal megrendezett YEL konferencián. Az eseményen olyan további sztárelőadók is részt vettek, mint Pál Feri Atya, Rubint Réka és Fenyő Iván, akik a siker lélektanáról, a motivációról és a tudatosságról beszéltek.

Magyarországon teljesen egyedülálló, hiánypótló konferenciát tartottak YEL néven a napokban, melynek célja az volt, hogy show-szerű elemekkel fűszerezve, sikeres személyiségek adhassák át az önismeret, illetve a lelki egyensúly terén megélt saját tapasztalataikat.

 

Litkey Farkas, tizenkétszeres Kékszalag győztes vitorlázó a siker lélektanát boncolgatta előadásában. A való életből, saját, versenyeken megélt tapasztalatain keresztül mutatta be, hogyan lehet kitartással, pozitív szemlélettel és győzni akarással, akár vert helyzetből is előnyt kovácsolni és nyerni. „A kudarc egy nagyon erős motiváció, a krízishelyzetekből pedig lehetőséget építhetünk. A boldogság pedig leginkább társas kapcsolatainkon, és azok minőségén múlik”.

 

Pál Feri Atya, népszerű mentálhigiénés szakember az önbecsülés témakörét járta körbe. Előadása során kiemelte, hogy a magyarok sajnos nagy százalékára jellemző az önbecsülés hiánya, mely jelentős akadályt gördít mind a magánélet, mind a karrier területén a kiteljesedés útjába. „Az önbecsülés hiányával küzdők az érzelmileg nehéz helyzetekben leggyakrabban támadó jellegű kommunikációt alkalmaznak, ami hátráltatja a konfliktusok megoldását. A boldogsághoz, a lelki egyensúlyhoz, a kiteljesedéshez reális önértékelésre és pozitív önbecsülésre van szükség” – fogalmazott.

 

Rubint Réka, személyi edző, üzletasszony előadásában arról a szemléletről, gondolkodásmódról, hozzáállásról beszélt, ami évek óta, nap nap után előre viszi és hajtja őt. "Szerintem a legértékesebb út mindig az, amit az ember saját magának épít fel. Nem szabad meghátrálni az életben a nehézségekkel szemben, inkább másszuk meg a hegyet, mintsem megkerüljük. Hiszen minden nehézség egyben egy fantasztikus lehetőség is arra, hogy megoldást találjunk, és ebből erőt merítsünk” – fogalmazott.

 

Fenyő Iván színész pedig a tudatosság fontosságára hívta fel a figyelmet. Arról beszélt előadásában, hogy hogyan éljünk tudatosan, közben pedig miért és hogyan figyeljünk érzéseinkre, megérzéseinkre, felismeréseinkre. „Nagyon fontos, hogy őszinték legyünk saját magunkhoz, és legyünk nyitottak. A tudatosság sokat segít abban, hogy a lényegre tudjunk koncentrálni az életben”.