2024. április 19. péntek
Emma napja

Életeket menthetnek az okosautók

Az iparági várakozások szerint 2024-ben az eladott új autók 89%-a fog rendelkezni a konnektivitás képességével - azaz képesek lesznek kommunikálni egymással, illetve más eszközökkel - és 2025-re mintegy 50 milliárd „összekapcsolódott” eszköz vesz majd körül minket.

7893.jpgJelentősen csökkenthetik a balesetek számát és évente akár 25 ezer ember életét menthetik meg az európai utakon az intelligens, egymással együttműködő autók és egyéb közlekedési eszközök. A mainál sokkal biztonságosabbá válthat a közlekedés, miután már ma is olyan szenzoros eszközök segítenek a járművezetőknek a balesetek elkerülésében, mint az automata fékezés, a sávkövetés, vagy éppen a holttér jelzés.

 

Az iparági várakozások szerint 2024-ben az eladott új autók 89%-a fog rendelkezni a konnektivitás képességével és 2025-re mintegy 50 milliárd „összekapcsolódott” eszköz vesz majd körül minket. A Vodafone Magyarország régiós kutatás-fejlesztési együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot írt alá a Nemzetgazdasági Minisztérium által a közelmúltban szervezett regionális digitális csúcstalálkozón. Az együttműködés célja, hogy a digitális átalakulás kínálta lehetőségeket kihasználva, a Közép-Kelet európai régió és a régiós vállalatok minél aktívabban bekapcsolódjanak az intelligens közlekedési rendszerek, az autonóm közlekedés fejlesztésébe.

 

Dúl a negyedik ipari forradalom  

Alexandre Froment-Curtil, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója szerint az Internet of Things (IoT) technológia, a jelenleg már zajló negyedik ipari forradalom átalakítja a világunkat, és nagyon fontos, hogy a jövő alakításában és formálásában Magyarország tevékenyen részt is vegyen. A jövő termelése egyértelműen a gyártási folyamatok digitalizálására épül, ami különleges innovációs alkalmazkodást és minden korábbinál gyorsabb válaszokat kíván a gazdaság szereplőitől.

 

Internet of Things alatt azt értjük, hogy az emberek kezében levő okostelefonok és más mobileszközök segítségével olyan tárgyak és szolgáltatások válhatnak internetalapúvá, amilyenekről eddig álmodni sem mertünk. Lakásunk fűtése, otthoni kedvencünk etetője távolról vezérelhetővé válik, az interneten nyomon követhetjük a nekünk szánt csomag útját, de az sincs messze, hogy szenzorok jelezzék a gépkocsi navigációjának, hogy hol van szabad parkoló úti célunkhoz legközelebb.

 

Az úttörők 

Csupán az elkövetkező 5 évben Európa útjain több mint 90 millió új, úgynevezett hálózatra kapcsolt autó fog megjelenni” – idézi a Piac & Profit a Volkswagen Csoport vezetője, Martin Winterkorn tavalyi kijelentését. Az első lépésben az autonóm járművek valószínűleg az autópályákon fognak a vezető beavatkozása nélkül közlekedni, hisz itt jelenik meg a legkevesebb akadály. Ezt erősíti meg Dirk Hoheisel, a Robert Bosch vállalat vezetője is, aki a cél elérésére szintén 5 éves határidőt jósol. Azonban vannak, akik ennél tovább mennek, hisz Wolfgang Bernhard, a Daimler vezetője 2015 nyarán úgy látta, hogy a járműgyártó óriás már az év végén autonóm tehergépkocsikat fog tesztelni az autópályán és az intelligens tehergépkocsik mindennapos megjelenése szerinte három éven belül elképzelhető.

 

A Vodafone az első távközlési szolgáltatóként csatlakozott a 2016 szeptemberében létrejött globális 5GAA (5G Automotive Association) szövetséghez, amelynek a célja az összekapcsolt és automatizált vezetés és az intelligens szállítási rendszerek fejlesztése.