2024. május 09. csütörtök
Gergely napja

Milliókat tartanak el, mégis veszélybe kerültek

Egy nemzetközi tanulmány szerint a Földön található világörökségi helyszínek közel felét veszélyeztetik különböző beruházások és ipari tevékenységek, mint az olaj és gáz kitermelés, bányászat vagy illegális fakitermelés.

A WWF jelentése – amit a Dalberg (globális fejlesztési tanácsadó) készített – szerint a 229-ből 114 természeti és vegyes világörökségi helyszínt érint olaj vagy gázkitermelés, bányakoncesszió, vagy egyéb káros ipari tevékenység. A kutatás azt mutatja be, hogyan járulnak hozzá a gazdasági és társadalmi fejlődéshez a természeti világörökségi helyszínek a természeti értékek védelmén keresztül, ugyanakkor arra is kitér, hogy ezen területek védelme fontos szerepük ellenére sem biztosított.

 

“Világörökségi helyszíneinket a legmagasabb védettségi szint illetné meg, ehelyett gyakran még ezeket az értékeket sem tudjuk megóvni” – mondta Marco Lambertini, a WWF Nemzetközi főigazgatója. “Abban mindannyian egyetértünk, hogy ezek a bolygó legértékesebb és különlegesebb részei, ezért össze kell fognunk azért, hogy ezek a területek továbbra is biztosíthassák az emberek és a természet jólétét.”

 

Erős függésben6388.jpg

Magyarország népességét is meghaladja azok száma, akik valamilyen formában függenek a világörökségi helyszínektől. Ezek a területek a legtöbb esetben ivóvizet és élelmet nyújtanak az ott élők számára vagy különféle bevételi forrást jelentenek.

 

Közép- és Délkelet-Európában is legalább öt helyszín van jelenleg is veszélyben. “A helyszínek között szerepelnek az Aggteleki Barlangok Magyarországon, a Pirin Nemzeti Park idős erdei és a Srebarna Tó madárrezervátuma Bulgáriában, továbbá a Duna-Delta és Kárpátok ősbükkösei” – mondta Andreas Beckmann, a WWF Duna-Kárpátok Programjának vezetője.

 

Ezek a területek olyan nemzeti és európai szabályozások szerint is védelmet élveznek, mint a Natura 2000 hálózat, ezért ezeket mindenképpen tiszteletben kell tartani és mindenféle káros tevékenységet meg kell szüntetni a WWF szakértői szerint, akik úgy vélik, ha megfelelően és fenntarthatóan kezeljük a világörökségi helyszíneket, hatalmas hozzáadott értékük lehet a helyi közösségek és a gazdaság számára egyaránt.

 

Út a fenntartható világba6387.jpg

A világörökségi helyszínek kulcsszerepet játszhatnak abban, hogy elérjük a tavaly elfogadott globális, fenntartható fejlődési célokat. A jelentés szerint a természeti világörökségi helyszínek 90%-a munkahelyeket teremt, és további lehetőségeket nyújt határaikon túl is.

 

“Meg kell értenünk, hogy nem az emberek védik ezeket a területeket, hanem ezek a területek védik az embereket. Kormányainknak és a gazdasági szereplőknek is a hosszú távú értékeket kell szem előtt tartaniuk a rövidtávú gazdasági haszonnal szemben, és tiszteletben kell tartaniuk ezeknek a területeknek a jelentőségét.” – mondta Lambertini és folytatta: “El kell felejtenünk a káros beavatkozásokat, és helyette fenntartható alternatívákat kell találnunk, amelyek megerősítik a világörökségi helyszíneket, emelik azok értékét és ezzel lehetőségeket nyújtanak az emberek számára.”

 

És ezt olvasta?

Ritmus a Facebookon

Legolvasottabb a rovatban