2024. május 09. csütörtök
Gergely napja

Íme az ország, ahol bűn a golfozás és a falánkság

A Kínai Kommunista Párt elfogadta a 13. ötéves tervet. A jövőben változnak az egygyermekes családmodell szabályai és egyaránt tilos lesz a golfozás és a falánkság politikusi szinten. Emellett a párt nyilatkozatában kitért az internetre, a közösségi gazdaságra és a big data területére is. 

4577.jpgA Kínai Kommunista Párt központi bizottsága október 26-29. között tartotta Pekingben az ötödik plenáris ülését. A plénum napirendjének legfontosabb pontja a 13. ötéves terv volt, mely a kormány 2016-2020 közötti időszakra tervezett főbb gazdasági és fejlesztési kezdeményezéseit tartalmazza.

 

Az ülésről egyelőre csak a vezetés egészen magas szintjén kiadott közlemény áll rendelkezésre, az ilyen, felsőbb szintről származó kommünikéket az alsóbb, helyi szinteken, fokozatosan töltik fel tartalommal: minden tartomány maga határozza meg, hogy miképpen teljesíti a felülről meghatározott célokat - mondja Matthew Sutherland, a Fidelity ázsiai régióért felelős igazgatója, aki szerint az eddig elhangzottak megalapozzák a bizalmat a kínai részvények iránt.

 

A szalagcímek főleg a fenntartható növekedést, a szegénység felszámolását, az innovációt, a gazdasági nyitást, az egygyermekes családmodell módosítását, a szociális védőháló erősítését és a pártnak a korrupciótól való megtisztítását hangsúlyozzák.

 

Jöhet a második gyerek!

4574.jpgA legnagyobb hírértékkel bíró bejelentés az egygyermekes családmodellre vonatkozó szabályok enyhítésével kapcsolatos. Kína mostantól minden házaspárnak két gyermek vállalását engedélyezi, hogy így ellensúlyozza a munkaképes korú népesség számának csökkenésében és az ellátásra szorulók arányának növekedésében megnyilvánuló kedvezőtlen demográfiai folyamatokat.


Az egygyermekes családmodellt az 1970-es években vezették be, hogy megfékezzék a népesség robbanásszerű növekedését. Néhányszor enyhítettek már rajta – a legutóbbi módosításkor azoknak a pároknak engedélyezték a két gyermek vállalását, amelyeknek legalább az egyik tagja egyke.

 

Erre a legtöbben gazdaságélénkítő intézkedésként tekintenek, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy a gyermekek is ellátásra szorulnak mindaddig, amíg el nem érik a munkaképes kort. A születések számának növekedése tehát körülbelül húsz évre inkább növeli az ellátásra szorulók arányát, és az előnyök csak mintegy húsz év múlva jelentkeznek majd.

 

Egészségügy és oktatás4576.jpg

Említették még az szociális védőháló megerősítését is, amely a fogyasztás növelésének egyik alapja azáltal, hogy nagyobb biztonságérzetet ad a polgároknak, ha tudják, az állam vigyáz rájuk – vagyis „fokozódó jólét érzése tölti el” őket, ahogy a kommüniké fogalmaz. Ezt az intézményrendszer hatékonyabbá tételével, például a nyugdíjrendszernek a teljes lakosságra való kiterjesztésével és a súlyos betegségekre vonatkozó, teljes körű egészségbiztosítással kívánja elérni a kormány.

 

A közlemény az oktatásra is fontos szempontként hivatkozik: a szegény családból származó diákok számára ingyenessé tenné a középfokú oktatást, és segélyről is gondoskodna számukra. Szó esik a környezetvédelemről is: Hszi Csin-ping határozottan kiáll Kína levegőjének és természetes vizeinek megtisztítása mellett.

 

Golfozás és falánkság

4575.jpgA nyilatkozat szerint Kína nyitni szeretne a világ felé, és nagyobb részt akar vállalni a globális irányítási folyamatokból és a világkereskedelemből. A közlemény leszögezi: Kínának újítóbb szelleműnek kell lennie, főleg a politikaelmélet, a természettudományok, a technológia és a kultúra területén. A kormány az innováció támogatására és az erőforrások hatékonyabb elosztására készül. Ezzel kapcsolatban a nyilatkozat a vállalkozói szférát, az internetet, a közösségi gazdaságot és a big data területet nevesítette.

 

A plénum előzetes határozatokat hozott korábbi, korrupt hivatalnokok párttagságának megszüntetéséről és megemlítette, hogy további erőfeszítéseket kell tenni a korrupció leküzdése érdekében, hogy „a hivatalnokok ne akarjanak, ne merjenek, és ne is tudjanak korruptak lenni, akkor se, ha szeretnének”. A hivatalnokokra vonatkozó új, korrupció-ellenes fegyelmi intézkedések először említik szabálysértésként a golfozást és a falánkságot.