2024. április 19. péntek
Emma napja

Majd kibújna a bőréből

Viszkető, piros, hámló, gyulladt bőr, a gyerek (és a gyerekes felnőtt) pedig vakarja, dörzsöli játék alatt, alvás közben, akarva és akaratlanul: ilyen az ekcéma, ha eluralkodik a testen. Egyre több gyermeket érint, hullámokban javul-romlik az állapota, de a nyaralás segít rajta (is).

Kinövi vagy sem?3331.jpg

„Az atopias dermatitis, vagyis az ekcéma a gyerekek 15-20 százalékát érinti, s az elmúlt évtizedekben látványos növekedést mutat a betegség előfordulása – mondja dr. Solymosi Ágnes gyermekbőrgyógyász. – A betegség kialakulásában szerepet játszik a genetikai, tehát öröklött (un. atopias) hajlam, valamint számos környezeti provokáló faktor. Ezek egyes élelmiszerek, mikrobák túlzott jelenléte esetleg hiánya, különböző allergének, stressz és a modern életmód hatásai.”

 

A kisgyermekkori ekcémával érintett családok többnyire abban bíznak, hogy a betegség kinőhető, és jó esetben tinikorára már nem lesznek bőrproblémái a gyereknek. Az orvosi tapasztalatok szerint azonban sokszor az ekcéma mellé más atópiás kórképek is társulnak, többnyire asztma, szénanátha, vagy valamilyen allergia képében.

 

„Gyermekkorban nagyon nehéz megjósolni ki lesz az, aki kinövi a betegséget – mondja a szakorvos. – Általában elmondható, hogy minél korábban, minél súlyosabb formában kezdődik a betegség, annál kisebb az esély a kinövésre, és hogy ezen kórképek megjelenése nagyobb eséllyel történik egy nem gondozott tünetcsoport esetében. Emellett sajnos vannak olyan fertőző betegségek, amelyek súlyosabb formában zajlanak az atópiás gyermekeknél és elkerülésük lehetőség szerint javasolt. Ilyen kórkép a bárányhimlő (varicella), mely ellen létezik védőoltás, amit középsúlyos és súlyos atópiás dermatitiszben szenvedő gyermekeknek javaslunk is. Sajnos számos, bőrtünetekkel is járó fertőző betegség megelőzésére nincsen lehetőségünk, ilyenkor az ekcéma fellángolásának kezelése a feladatunk.”

 

Viszketeg mindennapok

888.jpgA testen elszórt gyulladt, viszkető foltokat figyelmen kívül hagyni még egy felnőtt számára is embert próbáló feladatot jelentenek, de egy kisgyereknek ez kivitelezhetetlen. Nem lehet sem elmagyarázni neki, hogy ne vakarja, se megtiltani, egyet tehet csak a szülő: enyhíti a tüneteket, a gyógyulásig pedig megpróbálja ruhával fedni a területet.

 

„Enyhébb esetekben elegendő egy hidratáló kezelés, de súlyosabb esetekben, gyakori fellángolások idején alkalmazni kell gyulladáscsökkentő (pl:szteroidos) készítményeket is – mondja Solymosi doktornő. – A közepesen súlyos, súlyos atópiás dermatitisz kezelésében elkerülhetetlen a helyi szteroidok használata. A szteroid kezelés nem szárítja a bőrt, a gyulladt tünetek enyhítésére szolgál. Amennyiben a bőrtünetek súlyosságának megfelelő készítményeket alkalmazzák és csak a szükséges ideig, akkor indokolatlan a félelem a készítményekkel szemben. A gyulladt tünetek elmúltával a hidratáló bőrápolást tovább kell alkalmazni.”

 

A betegség alapkezelését a hidratáló készítmények jelentik, amelyek visszaadják a bőr nedvességtartalmát. Ezeket napi rendszerességgel kell alkalmazni, a betegség tünetmentes fázisában is. A krémek lehetnek vizesebb és zsírosabb állagúak is a bőr szárazságnak súlyosságától függően. A fellángolások alatt a szteroidos készítményeket kizárólag a gyulladt területekre kell vékonyan felvinni, semmiképpen nem testápoló-szerűen kell alkalmazni. A megfelelő hatóanyag kiválasztása és a koncentráció beállítása azonban mindig a szakorvos feladata. Ezért különösen fontos, hogy barátoknál, rokonoknál bevált szteroidos krémet senki ne próbálgasson otthon csak azért, mert „a Pistinek szép lett tőle a bőre, Mancinak is biztos ez lesz a jó”.

 

A nyaralás gyógyít!3332.jpg

„Az atópiás dermatitiszben szenvedő gyermekek többségénél a napsütés és a víz együttes hatása jótékonyan befolyásolja a bőrtüneteket –mondja dr Solymosi Ágnes. – Ez a jótékony hatás főként a tengerparti helyeken figyelhető meg, ahol nemcsak a víz és a napsütés, de a levegő páratartalma is hozzájárul a bőrtünetek látványos javulásához. Nem elhanyagolható azonban az a tény sem, hogy sok gyermeknél pusztán a környezetváltozás is pozitív hatással bír a betegségre. Emiatt – ha nem is annyira látványosan mint egy tengerparton – de már egy nap a Balaton mellett is javítani tudja a tüneteket.”

 

Gyermekekről lévén szó, az atópiás betegeknél is nagyon fontos nyáron a megfelelő fényvédőkrémek használata – lehetőség szerint a gyógyszertárakban kapható, bőrgyógyászok által javasolt, érzékeny bőrűeknek is ajánlott készítmények. A strandon vagy szabad vízben történő fürdőzés után nagyon fontos a zuhanyozás, majd megfelelő testápoló használata, hiszen a klóros uszodai víz és a napfény szárítja a bőrt. Különösen száraz bőrű gyerekeknél egy egész napos fürdőzés alkalmával nem csak a naptejes krémezést, de a hidratálást is naponta többször meg kell ismételni. Este pedig elkerülhetetlen a lefekvés előtti teljes testes krémezés. Mivel minden évszakban más a levegő páratartalma, többnyire télen ajánlott a tömörebb, zsíros krémek használata. Nyáron érdemes könnyen felvihető, hűsítő, vizes állagú krémet használni, akár a napközbeni zuhanyzások után többször is. Ezeket a krémeket a gyerekek is könnyebben kezelik, lehet vele indiáncsíkokat, pöttyöket, bohócorrot, a hátra szárnyakat, tigriscsíkokat festeni – máris móka és nem nyűg a testápolózás!

 

Krémes mindennapok

889.jpg-Minden fürdetés után használjon legalább vizes krémet, szükség esetén zsírosabb testápolót a bőr visszazsírozására.

-Fürdetéskor ajánlott a frissen kikevert (gyógyszertári) fürdetőkrémet használni, amely csökkenti a víz bőrszárító tulajdonságát.

-Súlyos ekcéma esetén ne pancsoljon sokáig a gyermek, érdemes átszokni a gyors zuhanyozásra.

-Amennyiben a fürdetőkrém túl sűrű, keverje ki kevés forró vízzel és úgy adja a fürdővízhez.

-A sheavaj és E-vitamin tartalmú készítmények kiválóan hidratálják a bőrt és csökkentik annak gyulladását.

-A fürdőolaj használata után elhagyható a krémezés is. Egyetlen hátránya, hogy a kád és minden fürdőjáték olajos lesz, amit nehéz eltávolítani.

 

Sheavajas testápoló házilag, (nem csak) ekcémás bőrre

Nagy divatj3335.jpgát élik a házilag készített kozmetikumok, amelyek közül a sheavajas testápoló kiválóan alkalmas az enyhe illetve közepesen súlyos ekcémás bőr ápolására.

Hozzávalók: 50 gramm sheavaj, 15 milliliter avokádóolaj, 4 db E-vitamin kapszula.

Elkészítés: Olvasszuk fel először a sheavajat gőz fölött, majd adjuk hozzá az avokádó olajat. Vegyük le a gőzről, kezdjük verni habverővel, közben belenyomva az E-vitamin kapszulákat. Addig verjük, amíg ki nem hűl, ezt gyorsíthatjuk úgy, hogy hideg vizes tálba állítjuk. Aki nem akar habos állagot, tegye be a mélyhűtőbe, akkor a sheavaj nem lesz szemcsés.

 

És ezt olvasta?

Ritmus a Facebookon

Legolvasottabb a rovatban