Városból ki, munkába be: nagy divat a kiskert
Pedig mi csak kertet akartunk a gyerekeknek. Meg a paradicsomnak. Most pedig városelhagyó demográfiai adatokká lettünk, akik követve – a Nyugat-Európában már-már visszafordulni látszó –, de itthon még csak a szmogból kifelé igyekvő tömegeket, megpróbálják újra felfedezni azt, ami a nagyszüleinknek még természetes volt: a háztájit, a kertet, a földet, a levegőt.
Egyre többen költöznek ki a városokból az agglomerációba, hogy zöldebb környezetben élhessék mindennapjaikat. Spanyolországban a szuburbanizációt egyenesen a gazdasági válság megoldásaként azonosítják, ahol a bevétel nélkül maradt családok háztáji gazdálkodással és a régi, elhagyott parasztházak újragondolásával próbálják kihúzni az ínséges időket. Itthon talán nem ennyire drasztikus a helyzet, azonban itt is megfigyelhető a lakosság mozgása a nagyvárosok és a vidéki települések között.
„A folyamat hasonlóan zajlik nálunk is, mint Nyugat-Európában, csak itt a késve jött kapitalizmus miatt időben eltolódott a folyamat – mondja Váradi Monika szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa. – A jelenség előzményei azonban kimutathatóak voltak már a szocializmusban is. Ilyenek voltak például a nagyvárosok környéki kisebb települések üdülőövezetei, mint a Piliscsabához tartozó Klotildliget, vagy Pilisvörösváron a bányatavak környéke. E területeket korábban rekreációs célokra használták, ahol a szép környezetet és a jó levegőt élvezhették a városból kimenekülők, akik közül mára sokan állandó lakosok lettek e külterületeken.”
A hazai szuburbanizációnak az első nagyobb lökést az adta, amikor a fővárosi bérlakások piacosítása elkezdődött, illetve a kárpótlási folyamat eredményeként sokak birtokába került valamilyen földterület.
Csiki-csuki
A városiasodás, majd a városok elnéptelenedése egyébként természetes folyamat, amely a technika fejlődésével, az életmód változásával és az egymást követő generációk születésével halad előre. Az ipari forradalom után, a századforduló előtt a munkalehetőségek megváltoztak, a szolgáltató szektor erősödött, az emberek a városokba tömörültek. Majd amikor a városok túlzsúfoltak lettek, az emberek ismét elkezdtek az agglomeráció felé költözni.
„Sokféle mozgás figyelhető meg hazánkban, ám ezek az áttelepülési hullámok nem mindig konfliktusmentesek – mondja Váradi Monika. – A kiköltözés nem köthető egyetlen lakossági réteghez. Többnyire egyrészt a módosabb, fiatal, kisgyermekes családok keresnek élhetőbb környezetet maguknak, akiknek nem okoz gondot például a lakóhelyük és a városok közötti ingázás. Mellettük azok a szegényebb rétegek szorulnak ki az agglomerációs, illetve vidéki térségekbe, akik eladva nagyvárosi ingatlanjaikat tanyára, régi kertes házba költöznek az olcsóbb megélhetési költségek reményében – ezt nevezzük szociális migrációnak.”
Vannak zökkenők
A kiköltözés azonban nem mindig váltja be a hozzá fűzött reményeket. Az új környezetbe szokás olyan új igényekkel jár, amely a költözőknek áldozatokat, a településvezetőknek pedig kihívásokat jelentenek. A megnövekedett közlekedési terhelés, a helyi közszolgáltatási rendszer lassabban tud igazodni ezekhez a folyamatokhoz. Ezek többszereplős kérdések, ahol a siker nagymértékben a településvezetésen múlik. Pozitív és negatív példákat is találunk erre bőven az országhatárokon belül.
„A spanyol minta, ahol apró családi gazdaságokként próbálnak önellátó életet élni, itthon nincs sikerre ítélve, mivel a magyar mezőgazdaságot a szántóföldi növénytermesztés dominanciája jellemzi – mondja a szociológus. – Ennek köze nincs az önfenntartáshoz. Emellett az a tudás is elveszett, ami az önellátó mezőgazdasági termeléshez szükséges. A településeknek viszont a megfelelő irányítás mellett, fiatalodó lakosságot és új bevételeket jelenthetnek az új lakosok.”
Annak, aki a nagyvárosból kertes családi házas övezetbe szeretne költözni, természetesen elsősorban nem az a lényeges, mire vágyik egy település vezetése. Neki sokkal inkább fontosak azok a személyes előnyök, amiket az új környezettől vár. Sajnos azonban sokan esnek abba a hibába, hogy az áhított kertes-romantikus álmokat nem vetik össze a hétköznapi realitással és vagy túlvállalják magukat, vagy néhány hónap-év után rájönnek, hogy az új életforma nem nekik való.
Yuppie-ból hippi?
A nagy lépés, vagyis az ingatlanvásárlás előtt mindenképpen választ kell találnia a következő kérdésekre, amelyek alapvetően meghatározzák az életét.
Ingázni fog, vagy új munkahelyet, munkakörnyezetet keres? (Otthonról dolgozóknak ez természetesen nem kérdés.)
Munkája, szakmája hosszú távon is megoldható a megváltozott életvitellel együtt?
Életmódja, szabadideje lehetővé teszi például egy kertes ház fenntartásával járó megnövekedett feladatmennyiség ellátását?
A nagyvárosi, pezsgő kulturális és társadalmi élet után könnyen unalmasnak tűnhet a csendes, vidékies hangulat. Nehezebb a színházba, moziba, de akár még kávézókba, bárokba járás, a barátokkal való találkozás megszervezése. Vállalná ezt?
A szociális intézmények, egészségügyi és oktatási szolgáltatók terén jóval kisebb a választási lehetőség. Aki nem mondana le a már megszokott színvonalról, annak emiatt is többet kell utaznia.
Aki az ingázást választja, annak az utazási költségek és az azzal eltöltött idő drasztikusan, a főváros környéki településeken már-már sokkolóan megnövekedik. Ezért kell előre csekkolni, hogy milyen a tömegközlekedés, amelyet szükség esetén igénybe vehet? (milyen sűrűn jár a busz, van-e elővárosi vonat, stb.)
Ön vágyik a csendre és a nyugalomra, s óvodába még autóval viszi a gyerekeket, de van alternatíva arra az élethelyzetre, amikor a csemeték idősebbek lesznek, egyedül mennének iskolába, tinédzserként bulizni?
A vidéki élet nem feltétlenül olcsóbb, egy ház fenntartási költségei akár magasabbak is lehetnek egy lakás közös költségénél. Kiszámolta ezt?
Vidéki családi házat értékesíteni nehezebb, mint városi lakásokat. Amennyiben később bármilyen okból költözne, ezzel a nehézséggel is számol?
Én házam, én váram
Ezekkel a kérdésekkel tulajdonképpen fel is soroltuk a városból vidékre költözés esetleges negatívumait. Most jöjjenek a pozitívumok, hogy a mérleg nyelve egyenesbe lendüljön.
Az elcsépelt közhelyek: jó levegő, csendesebb környék. Ez egy forgalmas budapesti főútvonal mellől, panelből kiköltöző városinak az első és legmeghatározóbb élmény. Valóban megfizethetetlen.
A kert, annak minden lehetőségével a legnagyobb motivációs tényező a költözések során. Én a magam részéről egy év alatt sem tudtam hozzászokni, hogy mostantól számunkra is természetesek lesznek az olyan szerszámok, mint a kapa, a gereblye, vagy a fűnyíró. És máig meglep, hogy „itt falun” mi minden kapható a kisboltban, amire egy ház körül szükség lehet.
És meg kell említeni a terasz, a grillező, a homokozó, a virágágyás, a konyhakert, a medence, a nyugágy, a hinta, a kutyaház, a faház és a megannyi apró dolog együttes hatását, amitől az ember tavasztól őszig úgy érzi, mintha nyaralna.
A valóban háztáji élelmiszerek olcsóbban és jobb minőségben érhetők el, mint a a belvárosban. Itt tényleg tudom, hogy a Mari néni 17 tyúkja tojja a heti egy doboz tojásunkat, és a Lajos bácsi tehenei (amiket a gyerekeim megsimogathatnak és megnézhetik a kis bocit) adják heti háromszor a friss tejet. Ahogy onnan kapjuk a húst, a tejtermékeket és a kolbászt is – ugyanannyiért, mint a diszkontban a dobozost.
Az elsődleges program nem a plázázás, hanem az aktív kikapcsolódás: kirándulás, biciklizés. Ahogy vidéken az is sokkal természetesebb, hogy az ember nem autóval, hanem bringával megy a boltba. Ez persze a belvárosban is megoldható lett volna, de itt egyszerűen jobb.
Mérlegelni kell tehát, hogy kinek mely érvek a fontosabbak. Rossz döntés ugyanis nem akkor születik, ha belevágunk valami nagyon újba, hanem ha csak a rózsaszín köddel foglalkozunk, a realitásokkal nem.
