2024. május 08. szerda
Mihály napja

Ha okosan napozik, tovább élhet!

A D-vitamin a napsugárzás hatására képződik a bőrben. Ha elegendő időt tölt valaki a napon, két hónapra töltheti fel tartalékait. Márpedig érdemes, mert a D-vitamin erősíti leginkább az immunrendszert, a csontokat és bizonyos daganatos megbetegedések ellen is jó. Nem félni kell tehát a napfénytől, hanem körültekintően bánni vele!

A D-vitamin, az új csodavitamin!3296.jpg

Az már régóta köztudott, hogy a csontok egészségéért felelős, igazi sokoldalúságát azonban csak most kezdik felfedezni. Kiderült például, hogy megfelelő D-vitamin ellátottság mellett, a halandóság 7-10 százalékkal csökkenhetne, az átlagéletkor 2-3 évvel nőhetne hazánkban. Jelenleg ugyanis, az emberek kétharmada D-vitamin hiányban szenved.

 

„A D-vitamin jelentősége abban áll, hogy szükség van rá egy hormon képződéséhez a szervezetünkben – mondja Takács István, a Magyar Primer Prevenciós Orvosi Egyesület elnöke. – A D-vitamin tehát egy előanyag, amely a nap UV-B sugarainak hatására képződik a bőrben, aztán a májban szintetizálódik, majd a vesében alakul hormonná és jut el a sejtekig. Éppen ezért a D-vitamin szintet a vérből egy egyszerű vizsgálattal ki lehet mutatni. Élelmiszerekből is hozzá lehet jutni, de átlagos táplálkozással, mindössze 80 egységnyi D-vitamint lehet fogyasztani naponta, ami nagyon kevés.”

 

A vizsgálatot érdemes elvégeztetni, ha valaki csontritkulásos vagy hajlama van rá, gyenge az immunrendszere, fogékony a depresszióra, gyakran vannak légúti fertőzései, de az ízületi gyulladásokat is fokozhatja az alacsony szintje, a máj és epebetegség pedig a D-vitamin hiányát alakíthatja ki. Ez utóbbi állapot manapság egyre gyakoribb, ugyanis az emberek többségét nem éri eleget a nap, ennek híján alakul ki a D-vitamin hiány.

 

Melanóma: halálos lehet!

3292.jpgA bőrdaganatok leggyakrabban az anyajegyekből indulnak ki. Éppen ezért, nemcsak azoknak nem ajánlatos, hosszabb időre, napra menni, akiknek világos a szeme, fehér a bőre, de azoknak sem, akiknek sok az anyajegye. A rosszindulatú anyajegyes elváltozások, a melanómák veszélyesek és kialakulásukban óriási szerepe van a napfénynek. Az anyajegy rosszindulatú elváltozását, amikor még alig egy milliméteres, 90-95 százalékban meg lehet gyógyítani, ha viszont már négy milliméter, ötven százalék esély sincs a túlélésre.

 

„Ezért fontos, hogy aki napozik, védje az anyajegyeket és évente egyszer nézesse meg orvossal, nyáron pedig kéthetente alaposan nézze át őket saját maga  – tanácsolja a bőrgyógyász főorvos. – Ha változást tapasztal a színükben, vagy formájukban, azonnal keressen fel szakorvost.”

 

Az elmúlt harminc év tapasztalatai szerint tízévente megduplázódik a bőrrákosok száma Magyarországon is, ami összefügg a túlzásba vitt napozással éppúgy, mint a napfény egyre károsabb sugaraival. A napégés tehát a legnagyobb veszély: rövidtávon szeplőket, barna foltokat okoz, hosszútávon, értágulatok és ráncok keletkeznek tőle a bőrön, de életveszélyes következménye is lehet.

 

Napozni márpedig kell3291.jpg

Érdemes figyelni arra is, hogy a fogamzásgátlók hatására napfoltok keletkezhetnek a bőrön és terhesség idején is nagyobb ennek a veszélye, ezért tanácsos körültekintőbbnek lenni. Battyáni Zita ugyanakkor egyetért azzal, hogy a D-vitamin fontos, ezért az is, hogy a testünket napfény érje. Ehhez azonban nem szükséges órákra a napra feküdni, elegendő napi 20-30 perc, amit fedetlen felsőtesttel, napvédő krém nélkül és 16 óra után vagy 11 óra előtt töltünk a fényen.

 

Azt, hogy ez mennyire fontos jelzi: tizennégy orvostársaság fogott össze hazánkban a D-vitamin-hiány megelőzésére. Ezzel ugyanis a számításuk szerint a magyarok halandósága 7-10 százalékkal csökkenhetne. Amennyiben az emberek fenntartanák a szükséges D-vitamin szintet a szervezetükben, kisebb eséllyel lennének influenzások, 35 százalékkal csökkenne a rákos megbetegedések, s 70 százalékkal a gyermekkorban kialakuló 1-es típusú cukorbetegségek száma, de jelentős mértékben visszaesnének a csontritkulásos esetek, a csípőtáji törések például 26 százalékkal ritkábban fordulnának elő.

 

Nap, csepp, tabletta

3295.jpgA D-vitamin elsődleges forrása a bőrt érő napsugárzás, annak is UV-B spektruma. Mivel azonban késő ősztől kora tavaszig a napsugárzás nem elegendő, a vitamint pótolni kell. Receptre, pár száz forintért is be lehet szerezni, de több ezer forintos vitamin készítmények és természetes halolajok formájában is hozzá lehet jutni a D-vitaminhoz.

 

Egészséges felnőtt embernek megelőzésre napi 2000 NE-t (Nemzetközi Egység) ajánlanak. Várandósoknak szintén 2000, kisgyerekeknek 400-500, nagyobb gyerekeknek 600-800 egységet kellene szedniük, de hiányállapot, vagy fekvőbetegség esetén a rendes adag 3-4 szeresét is be kellene vinni a szervezetbe. A piacon kapható D-vitamin-készítmények között található olyan, amelyen a D2, míg másokon a D3 felirat szerepel. Az előbbi a D-vitamin növényekből kivont formája, az utóbbi állati eredetű és jobban hasznosul.

 

Mit tud a D-vitamin?

- A D-vitamin-hiány csontvesztéshez, csontritkuláshoz vezet, súlyos hiány esetén pedig csontlágyulás léphet fel. Miközben megnő a csonttörések kockázata, a csontritkulásra szedett készítmények hatásossága csökken.

 

- Az autoimmun betegségek közül az alacsony D-vitamin-szint növeli a reumás ízületi gyulladások, az inzulinfüggő cukorbetegség és a szklerozis multiplex kialakulásának esélyét.

 

- A kutatások szerint hozzájárul a szívelégtelenség kialakulásához, súlyosbodásához, megnöveli a magas vérnyomás és az érelmeszesedés kockázatát.

 

- Emlőrák és vastagbéldaganatok kialakulása és lefolyása szempontjából a D-vitamin-hiány bizonyítottan rizikótényező.3294.jpg

 

- Hiánya kedvezőtlenül befolyásolja a teherbe esés esélyét.

 

- Magzati és csecsemő-, illetve kisgyerekkori D-vitamin-hiányban az 1-es típusú cukorbetegség kockázata fokozódik, felnőttkorban növeli a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát.

És ezt olvasta?

Ritmus a Facebookon

Legolvasottabb a rovatban