2024. május 09. csütörtök
Gergely napja

A vizek rejtik a legtöbb veszélyforrást a táborozás alatt

A szünidőző gyerekeket a hazai táborok óriási kínálattal várják, a szülők választhatnak többek között sportos, művészeti, nyelvi, életmód fókuszú táborok között, vannak ottalvósak és napközisek is. Kedves anyukák és apukák! Íme, néhány hasznos tanács, hogy úgy kapjuk vissza a gyereket, ahogy odavittük.

A szülő legnagyobb aggodalma, ha táborozik a gyereke, hogy rendesen eszik-e majd a lurkó, megfelelően vigyáznak-e rá. Nem is beszélve a biztonságról, nagyon fontos ugyanis, hogy ne fázzon meg, ne égjen le a napon, ne érje semmilyen sérülés, baleset. A Groupama Biztosító egy táborvezető segítségével összeállított néhány hasznos tanácsot, hogy elkerüljük a tábori balesetet.


Mit pakoljunk a gyereknek? És mit ne?3347.jpg

Huszár Linda, aki több mint 15 éves táborvezetői és táboroztatói tapasztalattal rendelkezik, sok változásról számolt be az elmúlt éveket figyelembe véve: egyre több a táplálékallergiás gyerek, egyre többen szednek állandóan gyógyszert, és sajnos sokszor felesleges nassolnivalóval indítják el a gyerekeket a szülők. Magyarországon jelenleg 300 főnél nagyobb létszám esetén kötelező az állandó orvosi felügyelet biztosítása. A táborszervezők többnyire gondoskodnak az elsősegélyhez szükséges felszerelésről.

 

„Arra szoktuk kérni a szülőket, hogy az utazócsomag összeállításánál mindenek előtt tegyék be a gyerek állandóan szedett gyógyszereit, és erre a nevelők figyelmét is hívják fel. Rakjunk be ragtapaszt, láz- és fájdalomcsillapítót, a hasmenés vagy székrekedés kezelésére szolgáló gyógyszert. Jó, ha van a gyereknél B6-vitamin is a hányinger csillapítására. Általában sok nassolnivalóval indítják el a szülők a gyereket, ez azonban egy ottalvós táborban gondot okoz, hiszen nálunk is napi ötször étkeznek, és ilyenkor a gyerekek szinte azonnal mind megeszik a bepakolt plusz ételeket is, így a leggyakrabban előforduló probléma nálunk szinte mindig a hasfájás, amit az össze-vissza evés okoz” − mondta a szakértő.

 

Huszár Linda szerint az elmúlt évek trendjeit figyelve egyre több a laktóz- és gluténérzékeny, cukorbeteg gyerek. Fontos, hogy ezt is jelezzék a szülők, ugyanis előre egyeztetni kell, hogy a tábor konyhája meg tudja-e oldani a kérdéses menüsor elkészítését. Sokan asztmások, ők hozzák magukkal a speciális készüléket, gyógyszereiket.

 

Ne maradjon otthon a naptej!

Természetesen a gyereke3350.jpgknek javasolt magukkal hozni kényelmes ruhát, cipőt, tisztálkodószereket. A táborvezető külön felhívja a figyelmet arra, hogy az általános lista mellett legyen a bőröndben szúnyog- és kullancsriasztó, valamint magas faktorszámú, minimum 30-as naptej, és utántölthető vizes palack is.

 

Az utazócsomag összeállításánál szintén érzékeny téma a zsebpénz. A szakértő szerint fontos, hogy ne adjanak a szülők túl sok pénzt a gyereknek.

 

„Ha teljes ellátású a tábor, akkor 2-3000 Ft-nál többet felesleges betenni. Ne adjunk táblagépet és drága telefonokat, hiszen az őrzését nem tudják a nevelők biztosítani. Az értékek esetén azt tapasztaljuk, hogy nem a lopás a jellemző, hanem a gyerekek elhagyják pl. az erdőben, kirándulások alatt, azt pedig lehetetlen megkeresni” – mondta Huszár Linda.


A legtöbb sérülés a szabadidős program alatt történik3351.jpg

Már a gyermek pici korától kezdve arra kell törekednünk, hogy elsajátítsák a biztonságukat védő szokásokatl! Ne engedjük a veszélyes játékokat, egymás megdobálását, társaik víz alá nyomásást, fejesugrásokat felhevült testtel a vízbe.

 

„Bár a mi táboraink gondoskodnak a folyamatos programokról, azt tapasztaljuk, hogy a legtöbb baleset mindig a szabadidős foglalkozás alatt történik. Nálunk főként a hasfájás, esések, horzsolások, zúzódások a jellemző egészségügyi problémák. Minden gyermeknél használunk kullancsriasztót a kültéri programok előtt, de így is előfordul néha egy-egy kullancscsípés” – mondta Linda.

 

A méh- és darázscsipések nemcsak fájdalmasak, de veszélyesek is lehetnek. Az allergiás tünetek ellenszere  a kalcium, de ha szülők tudják, hogy érzékeny a csípésre a gyerek, érdemes külön jelezni a táborvezetőnek, illetve azt is, ha van saját injekciója, amit szükség esetén használni kell.

 

A gyerekek strandolnak, a nevelők feszülten figyelnek

Minden gyereket meg kell tanítani a vizek veszélyeire, s arra, hogy ezek a veszélyek hogyan kerülhetőek el. Fontos lenne, hogy a gyermekeket már kicsi korukban megtanítsuk úszni!

 3352.jpg

Huszár Linda véleménye szerint a strandok – legyen az nyílt vízi vagy medencés – rejtik a legtöbb veszélyt. Ilyenkor minden gyerekre külön figyelnek a nevelők, mennyire tud úszni, illetve arra, hogy ne játszanak durván, ne ugráljanak teli hassal vagy épp felhevült testtel a vízbe. A csúszdázás is külön veszélyeket rejt, alacsony a peremük, kisodródhatnak a gyerekek a leesésnél, arra pedig külön figyelni kell, nehogy fejjel lefelé próbáljanak csúszdázni.


A nyári szünetben is él a fiatalok díjmentes balesetbiztosítási védeleme3349.jpg

Magyarországon 2003 óta 3 éves korától 18 éves koráig minden gyermek állami finanszírozású általános balesetbiztosításban részesül. Az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítás egész évben, a nap 24 órájában érvényes, nemcsak az iskolában vagy óvodában, hanem az otthon, az utcán, kirándulás közben, nyaraláskor, bel- és külföldön szerzett sérülésekre is.


Az állami finanszírozású feladatot immár második éve a Groupama Biztosító látja el. Ha a gyermekeket baleset érné, a szülők, hozzátartozók mindenképpen jelentsék ezt be. A kárigény bejelentésének és érvényesítésének módjáról részletes információ található a Groupama Biztosító honlapján.

 

Mit mutat a statisztika?

3348.jpgA www.taborfigyelo.hu adatai szerint az iskolai szünidőben, főként nyáron, ugrásszerűen megemelkedik a gyermekkori balesetek száma. Természetesen ez szülői, nevelői felügyelet mellett is előfordul, de többnyire a baráti társaságban való játszadozás a balesetek fő forrása.

 

Legyünk sokat a szabadban, játszótereken, erdőkben, vizek mellett, de gondoljuk végig, hogy hol, milyen veszélyek leselkedhetnek gyermekeinkre, s még időben hívjuk fel ezekre a figyelmüket.

 

A megyéket és a városokat tekintve a legkedveltebb úti cél Budapest, Balaton, illetve Pest és Bács-Kiskun megye. Az alsó korhatár általában 6 év.