2024. május 07. kedd
Gizella és Bendegúz napja

Százéves fotók a Tiltott Városban

A késői Csing-dinasztia és a Kínai Köztársaság korából származó fotógyűjteményt mutat be a pekingi Palotamúzeum, közismertebb nevén a Tiltott Város, amely épületegyüttes az elmúlt években átlagosan 10 millió látogatót fogadott évente. 

Ez az első ilyen jellegű archív fényképkiállítás az új Kína, vagyis a Kínai Népköztársaság 1949. évi kikiáltása óta. A tárlaton látható 300 fotót 20 ezer régi fénykép és üvegnegatív gondos átválogatása után választották ki.

 

Politikától a mindennapi életig2460.jpg

A fotográfia mint műfaj először a Csing-dinasztia (1636-1912) késői időszakában a kínai történelem sok változást hozó, mozgalmas korszakában jelent meg a Tiltott Városon, vagyis a császári palotán belül. Ennek is köszönhető, hogy a korabeli képek nagy része biztonsággal átvészelte a következő évtizedeket - emlékeztetett a Hszinhua hírügynökségnek San Csi-hsziang múzeumigazgató.

 

A fotók között vannak politikai, gazdasági, katonai és diplomáciai témájúak, továbbá az egyszerű, száz évvel ezelőtt élt hétköznapi emberek életét, szokásait megörökítő felvételek - számolt be az MTI.

 

Többen látogatják, mint a Louvre-t

A Palotamúzeum június közepétől kísérletképpen napi 80 ezerre korlátozza a látogatók számát. Ezzel egy időben valós névvel történő regisztrációval megkezdik a csoportos belépőjegyek online értékesítését, a "hagyományos" jegypénztárakat pedig bezárják. A lépést a kulturális örökség és a turisták biztonságának védelmével indokolják.

 2458.jpg

A világ egyik leglátogatottabb, 600 éves történelemre visszatekintő épületegyüttese az elmúlt években átlagosan 10 millió látogatót fogadott évente. Három éve minden esztendőben meghaladta a 15 milliót a látogatók száma, vagyis több volt, mint akár a párizsi Louvre-é, vagy a londoni British Museumé.


A Tiltott Város 1420-tól 1911-ig, csaknem ötszáz éven át volt a császári hatalom központja Kínában. Területe több mint 720 ezer négyzetméter, 980 épületből áll, 8707 kiállítóteremmel.