2024. április 19. péntek
Emma napja

Sorra nyílnak a magánklinikák

Idén úgy tűnik rekordszámú magánegészségügyi intézmény alapítására számíthatunk. Néhányat a legutóbb nyitottak közül, ahol költhetjük a pénztári megtakarításunkat.

Egyre több tematikus, egy szűk területre fókuszáló, ám azon a területen a legkiválóbb szaktudást kínáló orvosi központ nyílik szerte az országban. Van, ahol már tudunk patikakártyával fizetni, máshol az elfogadás folyamatban van, de a kezelésekért kifizetett összegről mindenhol kérhetünk számlát, amelyet elszámolhatunk az egészségpénztárban.

Férficentrum

Tavaly decemberben megnyílt az első hazai férfiegészség-központ a fővárosban, azzal a céllal, hogy több férfi vegyen részt rendszeresen prosztatarák-szűrésen. „A prosztatarák nem halálos betegség, ha időben felfedezik és kezelik” – hangzott el a budai intézmény megnyitóján. Magyarországon évente 1300-1400 férfi hal meg prosztatarákban, ami a férfiakban előforduló összes rákféleségek mintegy 10%-át jelenti. Elsősorban az 50 év felettiek érintettek, és a kor előrehaladtával nő a betegség előfordulásának kockázata. A szakemberek évente 4000 új esetet regisztrálnak. A magas halálozási arány azzal magyarázható, hogy a betegek jó része csak a tünetek súlyosbodásakor, a betegség előrehaladott állapotában fordul orvoshoz. A rendszeres szűrés fontossága tehát nehezen vitatható. Ennek jegyében alakította ki az Affidea a létesítményt, ahol számos egyéb, a férfiak életét megkeserítő problémát is igyekeznek orvosolni. Az Affidea tervei között a férfiegészség-központ mellett további két, hasonlóan egy-egy szakterületre fókuszáló, speciális szakrendelő kialakítása is szerepel a Medicalonline beszámolója szerint.

Magzatcentrum

Székesfehérváron nyílt meg a RUB-INT Női Egészségcentrum, amelyben helyet kapott a Czeizel Intézet első magyarországi képviselete és az EndoCare Endokrinológiai Központ is. Az új egészségcentrumban, egy helyen a várandós gondozás teljes vertikumát biztosítani tudják a kismamák számára a legmodernebb diagnosztikai eljárások és ismert szakemberek segítségével. A várandósság időszakában nyújtott különböző speciális vizsgálatokon túl, a csecsemők, kisgyermekek és felnőttek részére nyújtott egészségügyi szolgáltatásokkal igyekeznek is megvalósítani a hatékony betegségmegelőzési modellt, így az intézet tevékenysége a családtervezésen, illetve a magzati élet fejlődésének korszerű vizsgálatán és gondozásán túl, a születés utáni időszakot is felöleli.

Kézcentrum

Februárban jött létre a Magyar Kézsebészeti Központ, ahol a szakma legkiválóbb hazai szakemberei kezelik a betegeket. A magas szintű ellátást biztosító sebészeti intézményrendszerben lehetőség van járó- és fekvőbeteg ellátásra, valamint egynapos sebészetben is lefedi a kézsebészet teljes spektrumát. „A kézsebészeti betegek ellátása hagyományosan baleseti sebészeti osztályokon történik, ahol a nagyobb sérülések, életet közvetlenül veszélyeztető állapotok ellátása miatt háttérbe szorulnak a közvetlen életveszélyt nem jelentő kézsérülések, amelyek ha nem kapnak megfelelő színvonalú elsődleges ellátást, sokszor élethosszig tartó munkaképesség-, és életminőség csökkenéshez vezetnek” – idézi a Portfolio Szabó Zsolt főorvost.

A Róbert Károly Magánkórházat alig egy éve megvásárló Tritonlife (akkor még MedAlliance) legújabb tagja páciensei számára – szakmai szempontból – a világon jelenleg elérhető legmagasabb szintű kézsebészeti ellátást biztosítja most még a Róbert Magánkórházban, de folyamatban van a járó- és a fekvőbeteg ellátó kapacitás bővítése, így belátható időn belül várhatóan több helyszínen is megjelenik majd a szolgáltatás.

Miért éri meg egészségpénztárból fizetni?

A Kézsebészeti Központ árai szerint például egy kézsebészeti szakorvosi vizsgálat most 20 ezer forintba kerül, a kézsebészeti műtétek 100–350 ezer forint között mozognak. Az egészségpénztári egyéni befizetések után járó 20%-os szja-visszatérítést ezt a költséget csökkenti. Ha prevenciós vizsgálaton veszünk részt például a férfi- vagy női egészségközpontban, és ezt az orvos által kitöltött egészségtervvel igazoljuk, további 10%-os adójóváírást érvényesíthetünk a kezelés árából.

 

 

Ritmus a Facebookon

Legolvasottabb a rovatban