Érvágás a cafeteria módosítása
Komoly kihívást jelent a vállalatoknak, hogy a béren kívüli juttatások továbbra is motiváló tényezők maradjanak a munkavállalók számára, de azok biztosítása a cégeknek se jelentsen jelentős adminisztratív költségeket – derül ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara és a Kienbaum Consultants International bérezésről készített tanulmányából.
A DUIHK és a Kienbaum 2018-ban 20. alkalommal készítette el közös tanulmányát a magyarországi bérezésről. A felmérésben 76 munkakörben tizenhatezer munkavállalóra –többségében a DUIHK-tagvállalatai körében – vonatkozó valós fizetési adatot dolgoztak fel.
Dirk Wölfer, a kamara kommunikációs vezetője elmondta: a megkérdezett cégvezetők több mint 20%-a a következő 12 hónapban az üzleti fejlődés előtt álló legnagyobb kockázatnak a szakemberhiányt és a munkaköltségeket nevezte. Magyarországon – az Eurostat adatai szerint – 2012 óta 34,6 százalékkal nőttek a bérek, míg ugyanez az arány Szlovákiában 29,9, Csehországban 26,8 százalék volt, az uniós átlag pedig 11,9 százalék. De amíg Magyarországon 2017-ben a munkaerőköltségek euróban számított értéke óránként 9,1 volt, az unió 28 tagállamának átlaga elérte a 26,8 eurót, Németországban pedig ez az érték a 34 eurót is meghaladta. Vagyis Magyarországon a munkaerőköltségek messze elmaradnak az Európai Unió átlagától, ami a beruházást tervező európai cégek számára kedvező, de a hazai munkaerő itthon tartását kevésbé szolgáló tényező.
Alfred Berger a Kienbaum Consultants International tanácsadó cég bécsi bérezési üzletágának vezetője ismertette az egyes beosztásoknál 2019-ben várható béremelkedéseket is. A megkérdezett munkaadók a szakmunkások, fizikai munkások körében 6,8 százalékos, az alkalmazottaknál 6,4 százalékos, a szakirányú végzettségűeknél pedig 6,1 százalékos béremelésre számítanak. A vezető beosztásban, illetve az ügyvezetőként dolgozóknál pedig a tervezett béremelés 5,7, illetve 5,3 százalék. Sághy András, a Kienbaum Consultants International tanácsadó cég országmenedzsere a bérek kérdésénél a cafeteria helyzetére hívta fel a figyelmet, ugyanis a szakember úgy látja, hogy a cafeteria rendszer átalakítása miatt még bizonytalanság uralkodik a cégek körében. Komoly kihívást jelent a társaságoknak, hogy a béren felüli juttatások továbbra is motiváló tényezők maradjanak a munkavállalók számára, de azok biztosítása a cégeknek se jelentsen jelentős adminisztratív költségeket.
Az egyik cafeteriás cég, a Multi-Pay® azt mondja, a munkáltatói partnerei közül már sokan döntöttek. Ők a 40,71%-os kedvezményes adózással adható célzott szolgáltatásra nyújtott egészségpénztári támogatást nyújtják egységesen a dolgozóik számára. Azoknak is, akik korábban nem rendelkeztek egészségpénztári tagsággal. Ezeket a munkavállalóikat többen már 2018 év végén beléptették a Patika vagy Új Pillér Egészségpénztár valamelyikébe, míg mások ezt idén januárban teszik meg, mivel a támogatás kizárólag a pénztártag munkavállalók számára nyújtható.