2024. október 13. vasárnap
Kálmán és Ede napja

Black Friday már a hiteleknél is?

Közeleg a Black Friday nap, sok kereskedő már nem csak egy napig, hanem akár egész héten, vagy hónapban fenntartja az akciós kínálatát. Sőt most már a pénzügyi szektorban is felütötte a fejét ez a jelenség. De valóban megéri az akciós termék, az akciós hitel? A FEOSZ összegyűjtötte, hogy mire kell figyelni.

Számtalanszor felhívtuk már a figyelmet arra, hogy a 0 %-os kamat nem egyenlő az ingyen hitellel! Minden esetben meg kell győződni a THM (teljes hiteldíj mutató) mértékéről, hiszen ez mutatja meg, hogy az összes egyéb felmerülő költséggel együtt valójában mennyibe fog kerülni a hitel számunkra - mutat rá a Fogyasztóvédelmi Egyesület Országos Szövetsége.

 

Sokan vásárolnak a Fekete Pénteken

Felmérések egyértelműen igazolják, hogy a lakosság egy jelentős része erre az időszakra időzíti a vásárlásait, amit persze ha tudatosan tesznek, valóban jól járnak. Mire érdemes azonban mindenképpen figyelni? Sajnos még mindig előfordul akár webáruházak, akár hagyományos boltok esetében, hogy az akció előtti napokban felemelik a termékek árát, majd abból számítják az akció mértékét. Így ha valaki már előre tudja, hogy milyen árucikkeket szeretne megvásárolni, érdemes napokkal korábban áruösszehasonlító oldalakon utánanézni az aktuális áraknak, és ezek figyelembe vételével nézegetni az akciós árakat.

Az áruhitelek esetében is megfigyelhető egy olyan tendencia, hogy ahol 0 % THM áruhitellel kínálnak egy terméket, az akár pár ezer forinttal drágább, mintha egy összegben vásárolnánk meg másik kereskedőtől. Ilyen esetekben elképzelhető, hogy még akkor is jobban járunk, ha nem 0 %, hanem 7-10 %-os THM mellett veszünk fel hitelt, és vásároljuk meg olcsóbban a kiválasztott árucikket.

Az akciós hitellel sem biztos, hogy jól járunk, hiszen lehet, hogy ránk nem is vonatkozik, ezért minden esetben a hitelfelvétel előtt meg kell győződni róla, hogy
- a kedvezmény mely termékre, kondícióra vonatkozik,
- melyek a kedvezmény igénybevételének feltételei,
- milyen időszakban benyújtott hitelkérelemre vonatkozik a kedvezmény.

 

Legyünk tudatosak!

Tehát kulcsszó a tudatosság, a tájékozottság. Szánjuk időt arra, hogy végignézzük a kínálatot, hiszen nem járunk feltétlenül jobban a „csak most” ajánlatokkal. Fel kell mérni azt is, hogy valóban képesek leszünk-e fizetni a törlesztőrészleteket, hiszen bármikor előfordulhat egy hosszabb ideig tartó betegség miatti keresőképtelenség, vagy akár a munkahely elvesztése.

Mintha elfelejtették volna a fogyasztók a devizahitelek sorsát, hatását, újra fellendült a hitelfelvételi kedv. Ez természetesen fontos a gazdaságnak, de egy hosszú távra, 15-20 évre felvett lakáshitel esetében még inkább fontos, hogy mérlegeljük lehetőségeinket, és megpróbáljuk a legjobb ajánlatot kiválasztani. Nem mindegy ugyanis, hogy például a kamat rögzítésre kerül-e, ha igen hány évre, mert tanulmányok szerint akár egy 2-3 százalékos
jegybanki alapkamat emelés is beláthatatlan következményekkel járhat, és hasonló törlesztőrészlet emelkedéseket okozhat, mint ami a devizahitelek esetében bekövetkezett.

Fontos azt is tudni, hogy jövedelemarányos törlesztőrészlet és a hitelfedezeti arányok szabályozásáról szóló MNB rendelet meghatározza, hogy amennyiben az ügyfél, illetve adóstársak esetén az ügyfelek összesített igazolt havi nettó jövedelme alacsonyabb, mint négyszázezer forint, akkor a törlesztőrészlet nem lehet több mint, az összesített nettó jövedelem 50%-a, míg négyszázezer forint feletti jövedelem esetén a 60 %-a.

Minden bank honlapján részletes információk találhatók, ezen kívül a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is többféle összehasonlító oldallal segít választani a hitelek közül, legyen szó áruhitelről, minősített fogyasztóbarát lakáshitelről, gépjárműhitelről, vagy szabad felhasználású hitelről.

 

Szavatossági szabályok

Ugyanakkor akár hitellel, akár hitel felvétel nélkül vásárolunk árucikkeket, fontos kiemelni, hogy akciós termékre is ugyanúgy vonatkoznak a szavatossági szabályok. Hibás termékek esetén a fogyasztók szavatossági igényeket érvényesíthetnek a kereskedőkkel szemben, így kérhetik elsősorban a termék kijavítását vagy kicserélését, másodsorban pedig vételár-leszállításra vagy a teljes vételár visszatérítésére illetve a kereskedő költségén történő kijavíttatásra jogosultak. Figyeljen tehát erre minden fogyasztó, hiszen nem helyes az a kereskedői magatartás, mely szerint az üzlet arra hivatkozik reklamáció esetén, hogy "akciós árut nem cserélünk".

Internetes vásárlás esetén akciós termékekre is vonatkozik, hogy ha meggondolta magát a vásárlást illetően, nem tetszik a termék, akkor a termék kézhezvételétől számított 14 napon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől, akkor is, ha a termék hibátlan. Fontos hangsúlyozni, hogy az elállást írásban, igazolható módon szükséges a fogyasztónak megtennie, illetve saját költségén kell a megrendelt árut a vállalkozásnak visszajuttatnia. Nem csak a vételárat jogosult visszakapni ebben az esetben, hanem a teljes kifizetett összeget beleértve az eredeti szállítási költséget is, ha volt ilyen.


Akár üzletben vásároltunk, akár internetről rendeltük a terméket, ha hibásnak bizonyul, a kereskedő nem követelheti meg, hogy a fogyasztó azt eredeti, gyári csomagolásban küldje vissza. Ez a feltétel jogellenes.

És ezt olvasta?

Ritmus a Facebookon

Legolvasottabb a rovatban