2018. május 24. csütörtök
Eszter, Eliza és Vanessza napja

Így tudsz kártérítést szerezni az útkezelőtől a kátyú okozta kárért

Immár sok tízezernyi kátyút kell az autósoknak kerülgetniük. Ha pedig ez nem sikerül, egy-egy kátyú által okozott kár javításának akár százezres költségvonzata is lehet. E károkat elvileg az illetékes útkezelők állják, mégis sokak kárigényét elutasítják.

11273.jpgAz elmúlt két hét időjárása jelentősen tovább rontotta közútjaink minőségét: országszerte immár sok tízezernyi kátyút kell az autósoknak kerülgetniük. Ha pedig ez nem sikerül, egy-egy kátyú által okozott kár javításának akár százezres költségvonzata is lehet. E károkat elvileg az illetékes útkezelők állják, az esetek mintegy felében azonban visszautasítják a kárigényeket.

Az elmúlt hetekben elsősorban az M1-es autópályán tapasztalt kátyúhelyzet irányította rá a figyelmet a tél végére felszaporodó úthibákra. A tél azonban nem volt válogatós, az ország minden szegletében alaposan megszaporodtak az úthibák, számuk jelenleg összesen már több százezerre tehető. Az utak kezelői megkezdték ugyan a helyreállítási munkálatokat, ám a tapasztalatok szerint a télen keletkezett úthibák teljes körű helyreállításával csak májusban végeznek majd.

 

Így rögzítsük a kátyúkárt!

A kártérítés alapfeltétele a kár megfelelő igazolása, amit a kárigénylőnek kell elvégeznie. Az alapos bizonyítás érdekében az alábbiakat tartsuk szem előtt:

Ne hajtsunk el a helyszínről – Az utólagos dokumentáció kevésbé hiteles, ilyenkor nehezebb tanúkat vagy hatósági jegyzőkönyvet szerezni. Ezt a szempontot azonban gyakran nehéz betartani, mivel a sofőrök sokszor nem érzékelik azonnal a defektet, és csak távolabb állnak meg a kár helyszínétől. Előfordulhat az is, hogy a forgalmi szituáció nem teszi lehetővé az azonnali megállást.

Minél több fényképet készítsünk, amelyeken egyaránt jól beazonosítható a kátyú, a sérülés, valamit a helyszín is (legegyszerűbb ehhez a telefonunkat használni). Mérőszalag használata, ennek hiányában hétköznapi tárgyak elhelyezése a képen segít a méretarányok pontos érzékeltetésében

Próbáljunk tanúkat szerezni, ha pedig komolyabb a kár, nem árt rendőrt is hívni hatósági jegyzőkönyv kiállítása érdekében

Az autó megjavítása után ne hagyjuk a sérült alkatrészt a szerelőnél, mert arra a bizonyítási eljárás során bármikor szükségünk lehet

„Idén kátyús szakaszokon a korábbiaknál is gyakrabban találkozhatunk figyelmeztető jelzőtáblával kombinált sebességkorlátozással. Erre azért érdemes odafigyelni, mert az ilyen útszakaszokon keletkezett kátyúkárt az útkezelő nem köteles megtéríteni – hívja fel a figyelmet Papp Lajos, a FBAMSZ Gépjárműszekciójának elnöke. – A kártérítési igény további elutasításának indoka a nem megfelelően dokumentált káresemény szokott lenni.”

 

Kátyúbiztosítással egyszerűbb

Tekintettel arra, hogy a kátyúk még hosszú hónapokig megkeserítik az autósok életét, továbbra sem késő kátyúkár-biztosítást kötni.

Egy kátyúbiztosítás már évi 2-3 ezer forintért elérhető, jellemzően kgfb vagy casco mellé kötik kiegészítő biztosításként, de önállóan is elérhetők egyes biztosítóknál. Megkötése casco biztosítás birtokában is indokolt, mivel a casco csak jelentősebb károsodás esetén releváns: a kátyúkárok átlagos költsége 30-35 ezer forint, a futómű sérülése esetén ez az összeg felmehet 100 ezer forint fölé, ez azonban még mindig összemérhető a casco esetében megkívánt minimális önrész nagyságával.

Kátyúkár-biztosítás esetén nincs szükség az útkezelő felkutatására, az autós a saját biztosítója felé jelentheti be a kárt. A biztosító kifizeti a kártérítést, majd utólag rendezi azt az illetékes közútkezelővel. További előny, hogy a tapasztalatok szerint ily módon magasabb a sikeres kárrendezések arány is. Egyes kátyúbiztosítások esetében például nem kizáró feltétel, ha a kár táblával jelzett szakaszon keletkezett. (Erről mindenképpen célszerű a megkötés előtt tájékozódni.)

 

Kátyúbiztosítás híján hol kell bejelenteni a kárigényt?

Magyarország különböző útszakaszait különböző intézmények kezelik. Az alábbi táblázat segít eligazodni abban, hogy a kátyúkár helyszínétől függően hová fordulhatunk kárigényünkkel:

 

Útszakasz

Kezelő

Érdemes tudni

Lakott területen kívüli út, 2013 novemberétől az autópályákat is beleértve *

Magyar Közút Zrt.

http://internet.kozut.hu címen tennivalók és letölthető kárbejelentő lap

Lakott területen belüli útszakasz

Az illetékes önkormányzat

 

Budapest fő- és tömegközlekedési útvonalai

Budapest Közút Zrt.

www.bkk-kozut.hu oldalon elérhető a kárbejelentéshez szükséges valamennyi információ (útvonaltérkép, kárbejelentő, stb.)

*: Autópályán történő haladás közben bekövetkező káresemény esetén kérni kell a legközelebbi autópálya-mérnökség segítségét (pl. SOS-telefon), és a legközelebbi biztonságos helyszínen (pl. pihenőben) kell megvárni a kiérkező útellenőrt.

 

Kátyúkhoz kapcsolódó vezetéstechnikai tanácsok:

  1. Ha látjuk, hogy elkerülhetetlen a kátyú, a biztonságos közlekedés keretein belül minél jobban csökkentsük a sebességet! Amikor viszont a kátyúba érkezünk, engedjük fel a fékpedált! Ha ugyanis a gumi fékezetlenül tud átgördülni az úthibán, lényegesen kisebb erőhatás éri az abroncsot, illetve rajta keresztül a felnit és a futóművet is.
  2. Ha pocsolyába hajtunk, mindig számítanunk kell arra, hogy a felszín akár 20-30 centiméter mélységű gödröt rejt