2018. szeptember 19. szerda
Vilhelmina és Dorián napja

Így fejlesszük a gyereket! - A szabad játéktól a szerepjátékig

Szülőként a legjobbat szeretnénk adni gyermekünknek. Már születése előtt elképzeljük, hogy mi mindenre fogjuk megtanítani, hogyan irányítjuk figyelmét egyre értelmesebb dolgok irányába. Mert mi azt majd tudjuk, hogy mi a jó a gyereknek. Ez azonban sok esetben helytelen elképzelés.

11207.jpgSokan már egészen apró kortól kezdődően figyelmen kívül hagyják például a játékok dobozán található életkori határokat, mert ők azt ugye jobban tudják, hogy mi kell a gyereknek. Nem ritka az a szülőtípus sem, aki már óvodáskortól kezdve igyekszik percre pontosan beosztani a gyerek idejét, hogy ne legyenek elpocsékolt évek, és nehogy az iskolakezdés váratlanul és felkészületlenül érje a családot.

 

Nagy hibákat követ el, aki így tesz. Számos szakértő, pedagógus, pszichológus véleménye, hogy a gyereket nem kell folyamatosan szórakoztatni. Világszerte elismert Pikler Emmi csecsemőgondozó módszere, aki egyszerű tárgyak, játékok között hagyja a gyermekeket felfedező útra indulni. A szülőknek a megfigyelő szerepe mellett csakis a gyermek biztonságára kell vigyáznia, de már egészen pici korban érdemes meghagyni a tanulás, a játék szabadságát. Maria Montessori pedagógiai rendszere is az elérhető, választható tárgyakkal, eszközökkel segíti a gyermeki kreativitás fejlődését, belső világuk felfedezését.  És nem utolsósorban Vekerdy Tamás is minden egyes alkalommal kifejti, hogy mennyire fontos, hogy a gyerekeknek kellő szabadság, szabad tér álljon rendelkezésre, amikor ugrálhatnak, mászhatnak, kúszhatnak, matathatnak, sarazhatnak, hiszen semmi nem segíti elő jobban az idegrendszer érését.

 

Játszani szabadon

A teljesen szabad játékot persze a szülő nem annyira szereti. Hiszen kontrollálatlan lesz a gyerek tevékenysége, és bizony ilyenkor nem is annyira egyszerű a tökéletes biztonságra figyelni, amelyből azonban nem engedhetünk. Fontos tehát, hogy olyan eszközökkel segítsük a gyerekeket, amelyekkel megmarad ugyan a szabadság érzete, de mégis valamilyen szinten keretek között sikerül tartani a tevékenységet. Könnyebb helyzetben vannak mindazok, akik kerttel, terasszal is rendelkeznek, hiszen egészen különleges, változatos kültéri játékokkal is fel tudják dobni a szabadban tölthető évszakokat. Legyen szó egy kis csúszdáról, mászófalról, mesebeli házikóról, vagy éppen egy mini játszótérről, rendkívül magas minőségű játékokat találunk a STEP2 kültéri játékok és gyerekbútorok kínálatában. A márka amerikai gyártója olyan műanyagöntési technológiát alkalmaz, amelyek teherbíró, ütésálló, sima felszínt biztosítanak, ráadásul remekül bírják az időjárás viszontagságait is. Ezek között a játékok között találunk olyanokat is, amelyek biztonsággal helyettesítik a patakpartot, a sziklát és bármi olyan helyszínt, ahol a gyerekek veszélybe sodorhatnák magukat, így biztosítva lehet a megfelelő mennyiségű mozgás és ugrálás is. Sose feledjük, hogy ahhoz, hogy egy gyermek szinte már felnőtt méretű agyának oxigénszükségletét arányaiban kisebb tüdeje segítségével biztosítani tudja, nagyon sokat kell mozognia. A szabad játékok ebben is segítenek.

 

Persze szabad játéknak nevezzük azt is, ha a gyerek a saját fantáziája nyomába indul. Ilyenkor általában mindent kipróbálnak, amelyet az őket körülvevő világban látnak, szívesen helyezkednek bele a boltos, a fodrász, az autószerelő és bárki más helyzetébe is. Szerepjátékokat a gyerekek gyakran játszanak egyedül, a maguk és családjuk szórakoztatására is, de a társas együtt játszások kialakulásában is fontos elem lehet egy-egy témában való elmélyülés. A Játéktenger webáruház kínálatában ehhez is nagyszerű termékeket találtunk: a muffinokkal teli vidám cukrászda, a játék bevásárlókocsi, a szépítkező asztal, a barkácsműhely és társai mind-mind remek eszközök lehetnek a gyerekek szerepjátékában, azáltal pedig személyiségük fejlődésében.

Ne akarjuk hát, hogy a gyerek szabályosan üljön, játsszon, azokkal a számára kijelölt játékokkal, amelyeket mi jónak gondolunk. Figyeljünk az igényeikre, hogy milyen eszközök segítségével tudnak a legfelszabadultabban, külső befolyásolás nélkül, a fantáziájuk szerint játszani, helyzetekbe helyezkedni és fejlődni, és ezeket a tevékenységeket igyekezzünk minél inkább támogatni!