2018. május 26. szombat
Fülöp és Evelin napja

Látványos fejlesztések az Ötpróbánál

Sikerek és fejlesztések sora jellemezte az Ötpróba tavalyi évét, és a tervek szerint 2018-ban is rengeteg pozitív fejlemény várható, a sportkedvelők nagy örömére. A legtöbb hazai sportrendezvényt összefogó szabadidősport-közösség idén közel 120 programmal várja az érdeklődőket.

Révész Máriusz, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosa elmondta, hogy az elmúlt másfél évben új lendületet kaptak az aktív turisztikai fejlesztések: többek között kerékpárutak, illetve turistaházak építésére és felújítására került sor. Az Ötpróba kezdeményezés a fejlesztésekhez kapcsolódóan szemléletformáló szerepet tölt be: az új létesítmények használatára, aktív életmódra ösztönzi az embereket. A kormánybiztos elmondása szerint a mozgalom egyértelműen jó úton halad, hiszen egy év alatt megduplázták az Ötpróba által összefogott sportesemények számát – a megnövekedett igényhez rugalmasan alkalmazkodva. Fontos előrelépés a csoportos pontgyűjtés bevezetése is, amely a mozgalom közösségi jellegét erősíti. Ennek keretében már nemcsak egyéni ötpróbázók, de munkahelyi, iskolai és családi csapatok, illetve baráti közösségek együtt, egymást motiválva is küzdhetnek az Ötpróba-pontokért – és az értékes ajándékokért. Az első csatlakozó iskola és munkahely Kőbányához köthető: a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzata, a Merkapt Zrt. illetve a Szent László Gimnázium szeretne példát mutatni és hangsúlyozni a sport jelentőségét.

 

11201.jpgDr. Szélpál Tamás, az Ötpróba projektvezetője összegezte az elmúlt év eredményeit, és előrevetítette a 2018-as célokat. A mozgalom jelenleg 10 590 tagot számlál, akik közül 8500-an a pontgyűjtésbe is aktívan bekapcsolódtak. Az idei célszám 20 000: ennyi sportkedvelő embert szeretnének bevonni a pontgyűjtő programba.

Az aktivizálást szolgálják ez évben a regisztrált tagok számára kínált új kedvezmények is. Az ötpróbázók az eseménynaptár programjainak közel felére a normál árnál olcsóbban nevezhetnek. A programba összesen 14 rendezvénnyel bekapcsolódó Budapesti Sportiroda emellett extra kedvezménycsomagot is kínál a résztvevőknek. További könnyítés, hogy  az Ötpróba-rendezvényekre igyekező résztvevők félárú MÁV menetjegyekkel utazhatnak. A korábbi évekhez hasonlóan számos alkalom kínálkozik idén arra is, hogy az új tagok akár ingyenesen csatlakozzanak az Ötpróbához.

 

Az új kedvezmények mellett egy új sportág, a triatlon is bekerült az Ötpróba repertoárjába. Ennek köszönhetően 2018-ban máris 5 rendezvényen gyűjthetnek pontokat a triatlonisták.

Dr. Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, az Ötpróba futónagykövete beszámolt az elmúlt év legemlékezetesebb Ötpróba programjairól, illetve a 2018-ra tervezett eseményekről. Kiemelte a tavaly nagy sikert aratott Olimpia Éjszakáját, amelyet idén Mozgás Éjszakája néven rendeznek meg június 16-án, a Műegyetem rakparton. A rendezvényen számos sportágat próbálhatnak ki a sportkedvelő érdeklődők. Ezen túl pedig egy látványos vízi felvonulással is igyekeznek elkápráztatni a közönséget, több mint 100 sárkányhajó és 2200 közreműködő bevonásával.

2018-ban ismét indulhatnak az ötpróbázók a Kolonics György Emlékfutáson, ahol tavaly a rossz időjárás sem szegte kedvét a közel 2600 indulónak.

Végül, de nem utolsósorban ismét sor kerül a 2017 végén nagy sikert aratott Szilveszteri Vizesgálára is. Dr. Kiss Gergely szerint ez utóbbi rendezvény elsősorban azért kuriózum, mert egyszerre hét vizes sportág számos olimpiai bajnokát hozza össze egy medencében, egyedi élménnyel és sztárparádéval kápráztatva el a sportszerető közönséget. 2018-ban a gála még a tavalyinál is nagyobb szabásúnak ígérkezik, hiszen valószínűleg a Duna Aréna ad neki otthont, ami lehetővé teszi, hogy egy újabb látványos sportággal, a műugrással gazdagodjon a különleges látnivalók sora.

Február 24-én indult az Ötpróba pontvadászat, hiszen negyedik alkalommal került megrendezésre a Föld Alatti Futóverseny a kőbánya alatti pincerendszerben. A futók egy különleges, egyedi földalatti labirintust, a kőbányai pincerendszert (vagy alagútrendszert) használhatták, mely egy régi kőbányából kialakított földalatti tároló és járatrendszer.