Vegyen 40 ezerért Aba-Novákot a BÁV új aukcióján!
Nem csupán gyűjtői, hanem befektetési szándékkal is érdemes ellátogatni a BÁV grafikai aukciójára, ahol 150 év több mint 200 műalkotását válogatták össze. A grafikákat február 12-19. között az aukciós kiállításon lehet megtekinteni. Az árverés február 21-én 18 órakor kezdődik a BÁV Apszistermében.
A magyar grafikai piacot ugyanis kifejezetten alacsony árak jellemzik, holott hatalmas lehetőségek rejlenek ebben a műfajban. A kedvező áraknak köszönhetően a legnagyobb alkotók grafikáihoz is hozzájuthatunk akár néhány tízezer vagy százezer forintért, így a BÁV árverésén is többek között Aba-Novák Vilmos (képünkön), Szőnyi István, Kondor Béla, Kassák Lajos vagy éppen Maurer Dóra műveiért szállhatunk harcba.
A nemzetközi trendekkel összemérve és a hazai festmények árához képest is még mindig alacsony árfekvés jellemzi itthon a grafikákat: olyan híres művészek alkotásait vásárolhatjuk meg rendkívül kedvező áron, akiknek festményei a múzeumok falán lógnak vagy sok millió forintért kelnek el az árveréseken. Ugyanannak a művésznek a festménye és a grafikája között akár százszoros árkülönbség is lehet, így például míg egy Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István vagy Kádár Béla festményért több tízmillió forintot is ki kell fizetnünk, addig e művészek egy-egy szignált grafikájához akár százezer forint körüli összegért is hozzájuthatunk. Relatív olcsósága és sokszínűsége miatt a grafikák vásárlásával azok is belekóstolhatnak a műgyűjtés világába, aki ezt eddig nem tették. Befektetési szempontból is érdemes megfontolni a műfajt, hiszen az egyedi és a sokszorosított grafikáknak külföldön hatalmas és pezsgő piaca van, és a szakértők szerint ez a tendencia várhatóan hazánkba is begyűrűzik
Kiváló lehetőséget nyújt erre a BÁV február 21-i aukciójának rendkívül gazdag anyaga, amely a magyar és nemzetközi grafika 150 évének legjobbjait vonultatja fel. Az árverés nyitótétele három Aba-Novák Vilmos rézkarc lesz, amelyek közül a Nagybányai tájat közel 40 ezer forintért, míg a Zugliget című látványos alkotást akár már 92 ezer forintért megvehetjük.
Az árverés legdrágább tétele Kádár Béla szénrajza lesz, amelyre 550.000 forinttól lehet licitálni, de tusrajzának kikiáltási ára már csak 120.000 forint. A változatos technikákat felvonultató, több mint 200 tétel között megtaláljuk Mednyánszky László ceruzarajzait, Szőnyi István grafikáit, Kassák Lajos képarchitektúráit, a nemrég elhunyt Hencze Tamás akril kompozícióját, Szász Endre tusrajzait vagy éppen Molnár C. Pál fametszeteit is, és Farkasházy Miklós art deco pasztellképei is nagy érdeklődésre számíthatnak.
Szintén kiemelkedőek a magyar grafika megújítójaként számon tartott Kondor Béla árverésen ritkán szereplő ceruzarajza, valamint hat rézkarca. Külön érdekesség, hogy a művész éppen a BÁV Aukciósházának épületben lakott és alkotott. A Hantai Simon jobbkezének tartott, Franciaországban élő és alkotó Major Kamill két grafikája ugyancsak kalapács alá kerül, közülük az egyik linómetszetet a New York-i városi vandalizmus primitív írástechnikája ihlette.
Az aukción a magyar új avantgárd egyik legnagyobb alakjának, Maurer Dórának három rézkarca is szerepel, így többek között a híres Pompeji-sorozat egy darabjára is licitálhatunk, igen kedvező kikiáltási árral. A nemzetközi szinten is az egyik legmagasabbra értékelt magyar kortárs művész alkotásai nem csak hazai és külföldi múzeumban találhatók meg, de a világ legjelentősebb aukciósházainál is jól szerepelnek. Grafikai munkásságának pikantériája, hogy annak ellenére, hogy a Képzőművészeti Főiskolán 1961-ben túl merésznek tartott rézkarc-sorozatát nem fogadták el, és így diplomát sem kaphatott, máig a rézmetszetek mesterének tartják. Egykori alma matere a múlt év végén rendezett kiállítást a grafikáiból.
További információk és katalógus: www.bav.hu/aukcio