2024. április 20. szombat
Tivadar és Odett napja

Kevesebbet beteg az, aki a fürdés végén hideg vízzel zuhanyzik

Van valami hidegvízes zuhanyozásban. Az önfegyelmet élesíti. Azt tartják, egészségesebb lesz tőle az ember. A tél kellős közepén végezték a vizsgálatot, a nem éppen meleg éghajlatáról híres Hollandiában. Kevesebbet mentek táppénzre azok, akik a zuhanyozás végén egy-két percig hideg vizet használtak.

Hollandiában végeztek egy kísérletet, amelyben megvizsgálták annak hatását, mi változik az ember életében, ha a zuhanyozást hideg vízzel fejezi be. Háromezer kísérleti alanyt négy csoportra osztottak: az egyiknek 30 napon át kellett a meleg vizű zuhanyozását 30 másodpercnyi hidegzuhannyal kellett befejeznie. A második csoportnak 60 másodperces etap, a harmadik csoportnak 90 másodperces penzum jutott. A negyediknek nem kellett áldozatokat hoznia a tudomány oltárán.

 

11104.jpgA résztvevőknek maguknak kellett mérniük a hidegzuhany időtartamát. Ha nem bírták a kiosztott hosszig, akkor azt is fel kellett jegyezniük, hogy mennyivel rövidebb időt szántak rá. A kísérlet januárban kezdődött az egyébként sem meleg Hollandiában.

Az első harminc nap letelte után egy hónapig mindenki úgy zuhanyozott, ahogy kedve tartotta, hogy ezt a négy hetet össze tudják vetni a hidegzuhanyos periódussal. Az alanyokat eközben sokféle felmérésnek vetették alá, hogy megtudják, mi változott a két hónapban.

 

Mint kiderült, azok, akik hideg vízzel zuhanyoztak, 29 százalékkal kevesebbet mentek betegszabadságra, mint azok, akik meleg vízzel zuhanyoztak. Fontos azonban, hogy saját megítélésük szerint nem érezték kevésbé betegnek magukat. Akik mind a két hónapon át zuhanyoztak hideg vízzel, éppolyan valószínűséggel betegedtek meg, csak éppen ők ennek ellenére elmentek a munkahelyükre.

Ez azt jelenti, hogy ha más haszna nincs, a hidegzuhany legalább arra jó, hogy jól felébreszti, serkteni és tettrekésszé teszi az embert. Miután felocsúdott a testét ért sokkból az ember, hajlandóbb elindulni a munkába, mint azok, akik kényelmesen langyos vagy meleg vízzel zuhanyoznak.

Úgy tűnik, mégis csak érvényes a hidegvizes zuhanyozásról élő kép: militáns dolog, fegyelmet ébreszt az emberben, erősíti a tűrőképességét.

(The Verge)

Ritmus a Facebookon

Legolvasottabb a rovatban