Alejandro González Inárritu, Oscar-díjas rendező: "Szülőnek lenni a legnagyobb felelősség"
2000 óta Hollywood ügyeletes sztárrendezője, akinek filmjeit a stúdiók azzal a reménnyel finanszírozzák, hogy egy rakás Oscar-jelölést gyűjthetnek be vele. A Birdman, a Bábel, a 21 gramm, a Biutiful, a Korcs szerelmek és A visszatérő rendezője művei érzelmi hátteréről mesél.
-A Korcs szerelmek egy csapásra ismertté tette a nevét világszerte. Hollywood gondolom azonnal rögtön kopogtatott az ajtaján... Rendezőként, producerként és forgatókönyvíróként öt Oscar-díjat nyert eddig.
-Jó érzés a globális filmkészítő társadalom tagjának lenni. Hogy számon tartanak, és az emberek dolgozni akarnak veled. Mert megbíznak benned. Amikor 21 grammot (2003) készítettük amerikai sztárokkal, mind én, mind a forgatókönyvíróm, Guillermo Arriaga alig tudtunk angolul. Mégis úgy éreztem, angolul kell leforgatnunk a filmet.
-Az ön generációja tette ismertté a mexikói filmművészetet világszerte.
-Nem érzek semmiféle extra felelősséget emiatt. Nem vagyok senkinek a nagykövete, sem kormánynak, sem a hazámnak. Rendezőként csak az ösztöneimre hagyatkozom.
-Gael Garcia Bernal az ön Korcs szerelmekjében vált híressé. Később együtt dolgoztak a Bábelben (2006) is. Megváltozott Gael?
-Pompás élmény volt újra együtt forgatni. Vicces fickó, kedves srác, aki megőrizte a józanságát. Nem szállt el. Megígértem neki annak idején, hogy filmjelenetben soha nem rakom be őt még egyszer egy kocsiba. Mert nagyon veszélyesen vezet. Mindig valami rossz dolog történik, ha ő beül egy autóba.
-Ha végigtekint eddigi pályafutásán, lát valamiféle visszatérő témát?
-Szerintem a főtéma az apák és fiúk kapcsolata. Úgy érzem ez a legkeményebb kapcsolat az életben, amit egy ember átélhet. Nincs annál nehezebb, mint amikor az ember szülő. És amikor gyereke valakinek. Mert ez örökre tönkreteheti az életét, ugyanakkor nagyon fontos és speciális dolog is lehet a szülő-gyerek viszony. Legyőzheted a világot, megszerezheted a hírnevet, a pénzt, a hatalmat, de ha nincs egészséges kapcsolatod a szüleiddel, akkor az emberi mivoltodban gellert kapsz. Szülőnek lenni az egyik legnagyobb felelőség. Amikor karaktereket írok, mindig megpróbálom elképzelni, milyen lehetett a gyerekkoruk. Jó kapcsolata volt az anyjával? Milyen incidensek történtek vele, amik formálták a személyiségét?
-Komoly filmeket rendez, alkotásai megrendítő hatásúak.
-Kényszeresen, megszállottan pesszimista vagyok. Ez egy betegség. Az ilyet nem lehet kivenni az emberből. Szeretem a szomorú dolgokat. A zenében is. Olyan fickó vagyok, aki átérzi ezeket, mégis van bennem remény. Sok remény. Ahhoz, hogy szívbe markoló filmeket tudjon írni az ember, egy nagyon fájdalmas és sötét folyamaton kell keresztülmennie, bele kell építenie a saját traumáit a műbe.
De a végén muszáj, hogy valamiféle megváltás érződjön a filmből. A szereplőket megváltoztatja valami a sztori végére és jobban érzik magukat általa. Még akkor is, ha kemény élettapasztalatokat szereztek a történet során. Van egy költőbarátom, aki azt írta egy könyvében: "Egy pillanat elég ahhoz, hogy meghaljunk. Miért nem lehet egy másodperc elegendő ahhoz, hogy teljesen megváltoztassuk valakinek az életét? Úgy érzem, vannak ilyen pillanatok. Találkozunk valakivel, és az életünk többé sosem lesz olyan, mint amilyen volt.
-Az Ön életében volt ilyen pillanat?
-Természetesen. A nap, amikor megszületett a lányom. Az a pillanat teljesen megváltoztatott, az élet egy új dimenziója nyílt meg számomra. Nem értettem addig, hogy miről szól az élet, de születése megértette velem. Amikor megszületett, repültem a föld felett.
-Milyen benyomása volt Brad Pittről, amikor vele dolgozott?
-Nagyon kedves ember. Azt éreztem, hogy egy magányos, igaz, jószívű férfi. Egyszerű ember. Semmi extravagáns nincs benne. Ami kellemes meglepetésként ért. Színészként nagyon merész dolog volt tőle, hogy bevállalta, velünk forgat Marokkóban. Viszonylag hosszú ideig, másfél hónapig kellett ott élnie, elviselnie a hőséget, ráadásul éppen akkor, amikor élete egy kemény időszakán ment keresztül, a válásán Jennifer Annistontól. Olyan szerepet vállalt be, ami nem volt egyértelmű, hogy neki való-e: egy férfi, aki midlife crisison megy keresztül. Merész húzás volt tőle.
-A Birdmanért Oscar díjat kapott. Ez sem egy hagyományos film.
-Kísérleti filmként tekintek rá. Tudtam, hogy óriási félelmet fog kelteni bennem az elkészítése. Mert éreztem, hogy nagyon nehéz lesz eltalálni a megfelelő hangvételt hozzá. Ehhez olyan színészre volt szükségem, akinek megvan az a ritka tulajdonsága, hogy el tudjon lavírozni a dráma és a vígjáték határán, és mindkét hangvételt nyújtani tudja egyszerre. Ami igazán nagy cucc a filmben, az tehát maga Michael Keaton a főszerepben.
Engem teljesen lenyűgözött, ahogyan érzelmileg, intellektuálisan és testileg is lemeztelenítette magát a filmben. Sosem dolgoztam még olyasvalakivel, aki annyira biztos lett volna önmagában, hogy erre a feltárulkozásra maradéktalanul képes. Mert annyira erősen tudja, hogy ki ő és biztos önmagában. Nem engedi meg senkinek, hogy megmondja ki ő. Elárulja magától, a színészi játékával, amiben megmutatja az erősségeit és a gyengeségeit is.