2018. szeptember 22. szombat
Móric napja

Ezért nem látnak egyesek belső mentális képeket a fejükben

Van aki nem képes látni helyszíneket, arcokat a fejében, ha elmesélnek neki egy történetet vagy amikor elolvas egy regényt.
Képzeljünk el egy almát. Elölről. Aztán képzeljük el, hogy ez az alma körbefordul. Aztán képzeljük el, hogy felülről látjuk. Majd alulnézetből.

Van aki elég élesen és konkrétan meg tudja teremteni ezeket a képeket az elméjében, mintha egy filmet nézve, van akinek homályosan jellennek meg, és van aki egyáltalán nem képes elképzelni. Utóbbi esetben beszélnek szakemberek arról, hogy az elme tulajdonképpen "vak". Ezt hívják úgy, hogy kongenitális afantázisa.

 

A Firefox internetes böngésző egyik megalkotója, Blake Ross például akkor jött rá, hogy az ő benső képalkotó készsége más, mint a több emberé, amikor hallott egy emberről, aki elvesztette ezt a képességet egy műtét után. Egy Facebook-postban ezt írta Ross: "Hogy értik, hogy "elvesztette" ezt a képességét? Nem kellene meglepődnünk, hogy ennek az embernek valaha is volt ilyen képessége?"

10821.jpgSok olyan ember van, akik hasonlóképpen meg voltak lepve, mint Ross, mert nincs meg bennük a benső képalkotó készsége. És nem értették, hogy a vizualizálás képességének hiánya eltér a megszokottól. A belső mentális képeknek szerepük van mindennapi működésünk segítésében, például a múltra való emlékezésben, a térbeli eligazodásban, az arcfelismerésben és sok minden másban.

 

Emlékezni képek nélkül

Ugyan képesek voltak emlékezni dolgokra a múltbeli tapasztalataikból, de nem úgy élik át az emlékezés aktusát, mint mások, akiknek erős képek ugranak be emlékként. Az az elgondolás, hogy bizonyos emberek úgy születnek, teljesen hiányzik belőlük a belső képalkotás készsége, már az 1800-as évek elején felvetődött. Sir Francis Galton végzett kutatásokat e témában. Az ő vizsgálatai azonban még az alanyok beszámolóira hagyatkoztak. A belső képalkotás az egyén azon képességén alapul, hogy kellőképpen tudja összegezni a mentális folyamatait. Ezt hívjuk úgy, hogy introspekció.

 

De ha csak egy almát képzelünk el: hogyan állapíthatjuk meg, hogy amit én látok az elmémben, az eltér attól, amit más ember lát az elméjében. Talán mást látunk. Talán ugyanazt a dolgot látjuk, de -fogalmazó és verbális készségeink eltérő volta miatt- máshogy fogalmazzuk meg?

Egyes kutatók úgy vélik, hogy az afantázia a szegényes introspekció következménye. Hogy azok, akikre illik ez a kórisme, tulajdonképpen ugyanazt a képet alkotják meg a fejükben, csak éppen nem tudják olyan jól leírni. Az is egy lehetséges magyarázat, hogy az afantáziások egyszerűen nem tudják tudatosan felidézni a belső képeket, amik egyébként megjelennek az elméjükben, csak nincs meg bennük olyan tudatos mechanizmus, ami a felidézést lehetővé tenné.

 

Másként jár az agya

Egy kísérletben olyan szemüveget adtak emberekre, amiket a térhatású filmeknél visel a moziban az ember: az egyik lencse piros, a másik zöld. Amikor a két kép egymásra helyeződik a szemüvegen, akkor nem tudjuk mindkét képet egyszerre látni, az agyunk állandóan váltogat, hol a zöld, hol meg a piros képet látja.

Amikor arra kérik az alanyt, hogy képzeljen el egy képet, minél jobban képes erre, annál többször fogja látni a zöld képet mozizás közben, amikor a kétszínű szemüveg van rajta. Vagyis elménk befolyásolni tudja a látásinformációk súlyozását az agyban.

Egy másik kísérletben arra kérték az afantáziásokat, hogy képzeljenek el egy piros kört vízszintes vonallal vagy egy zöld kört függőleges vonallal. Mindkét esetben jelezték, hogy melyiket látták (jobban). Ezt a kísérletet százszor ismételték meg. Amikor az afantáziások megpróbáltak elképzelni egy belső mentális képet, annak nem volt következménye arra, hogy később a zöld-piros szemüvegnél melyik képet látták jobban vagy többször.

A lakosság körében végzett kísérletek azt mutatják, hogy a vizuális képek az agy egy bizonyos hálózatát aktiválják, ami a frontális kéregből az agy hátsóbb területéig terjed.

 

A jelenlegi teóriák szerint amikor megpróbálunk elképzelni valamit (például egy almát), azzal ugyanazt a hálózatot aktiváljuk az agyban, ami akkor volt aktív, amikor azt a képet láttuk. És minél jobban tudjuk az elképzelés aktusát végrehajtani, annál erősebb, élesebb, konktrétabb lesz a belső mentális kép.

Lehetséges, hogy arról van szó, az afantáziás emberek nem képesek a vizuális emlékeiket őrző hálózatokat újra beizzítani. De lehet ennek egy kedvező oldala is. A túlságosan aktív vizuális emlékezőképesség szerepet játszik a függőségeink kialakulásában, valamint olyan mentális betegségek kifejlődésében, mint a szorongás vagy a poszttraumatikus stressz-szindróma. Ha valakinek gyenge a vizuális képzelőereje, akkor vélhetően kisebb az esélye, hogy nála kialakulnak ezek a mentális anomáliák.

(The Conversation)