2017. november 22. szerda
Cecília napja

Atom Egoyan: "Az orgazmus nemcsak egy izommozgás"

Különböző idősíkokat egymásba úsztató, fragmentált történetekkel, művészfilmesként lett a filmfesztiválok és a kritikusok kedvence, majd a 2000-es években kommerszebb krimik tájára evezett, e művei már megosztották az ítészeket. Egyiptomban született örmény szülők gyermekeként.

Kanadában nőtt fel és vált belőle rendező. Az Eljövendő szép napok, az Emlékezz!, az Imádat, A fogoly, a Chloe - A kísértés iskolája, az Ararát, Az igazság fogságában 57 éves rendezőjével az életművét elemezgettük.

-A Chloe forgatása alatt érte végzetes agyvérzés Natasha Richardsont, a főszereplő Liam Neeson feleségét. Hogyan hatott ez a produkcióra?

-Mélységesen. Mindannyian nagyon aggódtunk, hogy felgyógyul-e. Liam elment, hogy mellette lehessen, és nem tudtuk, hogy mikor jöhet vissza újra. A temetés után visszatért hozzánk, hogy ne hagyjon minket cserben, és mert érezte, hogy ez a lehető legjobb dolog, amit tehet: le kell foglalnia magát a nagy gyászban. Érzelmileg már eleve nagyon megerőltető volt ez a film, mert a szerepe nagyon kemény és bizonyos jelenetei is azok.

Liam velejéig profi, és sosem felejtem el azt a nagylelkűséget, amit tanúsított irántunk azzal, hogy befejezte a filmet. Minden produkció számára ez a legnagyobb rémálom, amikor ilyen körülmények szólítják el a főszereplőt. De pozitív érzés uralta a forgatást, nagyon támogatóak voltunk iránta, és befejeztük a filmet. Rendkívüli dolog, hogy Liam képes volt felülemelkedni a tragédián. Valóságos csoda, hogy elkészült a film. Ez volt a legextrémebb szakmai szituáció, amibe valaha belecsöppentem.

-A Chloéban elég sok szexjelenet van.

-Ami könnyen hatásvadásszá tud válni. Meg túlságosan leegyszerűsítővé. Úgy érzem, az erotikus életünk fontos részét alkotja az emberi létünknek, és ahhoz, hogy ezt kellő mélységben ábrázoljuk, érzékenyen kell megközelítenünk. A színészektől nagy bátorságot és érzékenységet igényel, hogy ilyen jelenetekben megmutatkozzanak. Manapság mindannyiunkat pornó vesz körül, mindenhonnan ez ömlik. Olyan képek, amik kihasználják a szereplőket és végső soron nincs is közük a valódi erotizáltsághoz.

-Mert mi is az...

10408.jpg-Olyan erotika, ami a karakter pszichéjében gyökerezik. Nemcsak fétis. A szexjeleneteket tehát úgy kell forgatni, mint bármely más drámai jelenetet. Az érzelmekből és az intelligenciából kiindulva.

A Chloé témája a házasság. Az a film arról szól, hogyan kell újra kitalálnunk magunkat életünk különböző pontjain és újraenergetizálnunk magunkat és azokat is, akik közel állnak hozzánk. A házasság kihűlnek, a partnerek már nem képesek erotikus jelenlétet tulajdonítani maguknak és a párjuknak. Mert az orgazmus nemcsak egy izommozgás. A szex nem csupán ügyes manipulálása a klitorisznak. (nevet) Az egy szakrális pillanat, amikor eggyé válunk egy másik emberrel.

-Miért izgatják a bűnügyi történetek?

-Szeretem a film noir műfaját, azokat az '50-es évekbeli fekete-fehér bűnügyi filmeket, ahol a főhős mindig pórul jár a végzet asszonya miatt. Óriási hatással volt rám ez a zsáner. Ezek a filmek elképesztő intenzitással ábrázolják az érzelmeket és a sorsszerűséget. Olyan gépezetet hoznak létre eközben, ami azért nagyon intelligens: ez a gépezet olyan helyzetekbe helyezi a szereplőket, ahol a körülmények határoznak meg mindent és ők eléggé elveszettek. Vergődnek a csapdákban. Próbálnak úrrá lenni az események folyásán, de nem megy. Mert gyakran nem értik, hogy mi történik.

-Korábbi filmjeiben kevésbé ismert színészeket foglalkoztatott, később viszont olyan sztárokkal dolgozott, mint Resee Witherspoon, Colin Firth, Ryan Reynolds, Kevin Bacon, Charles Aznavour.

-Szükségünk van a celebekre! Emberi lényekként mindig szükségünk van olyan figurákra, akiket piedesztálra helyezünk, akikre felnézünk, akiket istenként tisztelhetünk. Ami kultúránkban a celebek ilyen alakok. Ez teljesen természetes.

-A filmek ideálokat és szerepmodelleket is sugallnak.

-Olyan kultúrában élünk, ahol körül vagyunk véve olyan életekkel, amik a miénk is lehetnének. Afféle alternatív életekkel. Mert zúdulnak ránk a képek. Ebből aztán kinő bennük egyfajta elégedetlenség, hogy miért nem olyan az életem, mint amilyen abban meg abban a filmben.
Ez a fiatal nőkre különösen igaz, nekik nehéz jól érezniük magukat a bőrükben, mert a kultúránk nagyon erős képeket táplál mindenkibe arról, hogy kinek milyennek kell lennie. A legtöbb kép, amit kapunk, furcsa módon a családról szól. Hogy az mindennek az alapja. A tökéletes család.

-Hogyan viselik a színésznők, amikor elérnek egy bizonyos életkort, hogy többé már nem ők a legfelkapottabb nők a showbizniszben és a médiában?

10407.jpg-Azok, akik abból csináltak karriert, hogy fiatalok és szépek, azokon elég keményen csattan annak az érzése, hogy elmúlt az idő. Nagyon tudatossá válnak a tekintetben, hogyan fotózzák őket. Erősen tudatosul bennük, hogy bizonyos szerepeket már nem kapnak meg. És az az érzésük, hogy kihasználták és eldobták őket. Egy idősebb színésznőnek ez nagyon fájdalmas tud lenni. Akik egykor a többi ember vágyakozásának a tárgyai voltak, azoknak ez az idejétmúltság nagy krízist tud okozni. Úgy érzik, hogy eltűnnek, mert már nem számítanak.

-Sok filmje különböző idősíkok egymásba játszatásával, nem lineáris módon mond el élettörténeteket. Mozaikszerűek ezek a filmek.

-A viselkedésünk sokszor rituális. Mintákat követ. De vannak pillanatok, amikor ezek eltűnnek, és előkerül az igazi önmagunk. Komplex történetvezetéssel jobban tudom ezt ábrázolni. Az ilyen filmjeimnél különféle indexkártyákkal láttuk el a forgatókönyv egyes jeleneteit, hogy ne zavarodjunk össze és tudjuk, ez most valójában mikor is zajlik. Már nem is vagyok biztos benne, hogyan sikerült egyben tartani azokat a filmeket, hogy ne vesszünk el a sok fragmentum között. Szeretem, ha a történet csak idővel áll össze a néző fejében, ettől a film megrőzi a maga titokzatosságát.

-De Hollywood nem szereti a túl bonyolult szcenáriókat.

-A Miramaxnál levetítették Exotica című filmemet, és megkaptam a verdiktet: "A közönség össze lesz zavarodva. Ha a filmvégi jelenetet az elejére teszed és ráraksz egy narrációt az egész filmre, akkor érteni fogják, miért ment be a főszereplő abba az éjszakai klubba..." Na igen, érthetőbb lenne, de a film szörnyű lenne.

Filmjeim azt várják el a nézőtől, hogy kíváncsi és intelligens felfedező legyen. Aktív résztvevőnek kell lennie, gondolkodnia, találgatnia kell, be kell töltenie történetben a réseket, a lyukakat. A kommersz filmekben legtöbbször nincs ilyen elvárás, mindent a néző szájába rágnak.

Nagyon óvatosnak kell lenni, amikor az ember egy másik emberrel foglalkozik. Ez összes filmem témája. Az emberek nagyon összetettek és titokzatosak. Sok rétege van a személyiségüknek. Filmjeim szerkezete azt hivatott szolgálni, hogy a néző átérezze ezt a misztériumot. Rendezőként az emberek közötti terek érdekelnek és annak a misztériuma, hogyan kommunikálnak egymással az emberek. Be tudok vállalni lineáris forgatókönyveket is, és megtölteni azzal a hangvétellel, ami a munkáimra jellemző.

-Ön sokáig dédelgetett kedvence volt a filmfesztiváloknak, főleg Cannes-nak.

-Cannes-ban fel van spannolva az ember, aztán hazamegy és leereszt. (nevet) Amikor a bársonyszőnyegen bevonulnuk a fesztiválpalotába, a fotósok kiabálnak, a vakuk villognak, előfordul, hogy remegek, annyira intenzív az egész, legalábbis fizikálisan. Nagyon kiélezett szituáció. Még szerencse, hogy ez nem egy addiktív élmény. Mert ha ez az életed, és vágysz arra, hogy állandóan a figyelem középpontjában legyél, akkor nagy bajban vagy.

-Torontóban él. Milyen a kapcsolata Hollywooddal?

-Az Exotica című filmem után, amit 1994-ben forgalmaztak, egy évet töltöttem Hollywoodban. Egy thriller rendeztem volna a Warner Brothers stúdiónak. Nagyon zavaros időszaka volt ez az életemnek, mert meg voltam győződve róla, hogy nekem abban a pillanatban ezt a fajta karriert kell nyomnom. És majdnem sikerült is. Szerintem katasztrofálisan sült volna ez a film, ha elkészül. Dead Sea volt a címe. Az utolsó pillanatban elmozdítottak a produkcióból, mert mások voltak az elképzeléseim a filmről, mint amit a stúdió akart. Ekkor rájöttem, hogy olyan világban éltem ott, ami nem való nekem. Ezután készítettem el az Eljövendő szép napokat.

A probléma mindig a kontrol. Mindig nagy a kísértés, hogy az ember Hollywoodba menjen rendezni, de az igazán fontos kérdés az, hogy amikor tesztvetítésre viszed a filmed egy bevásárlóközpont multiplexébe, és a publikum alacsony osztályzatot ad, a producerek bepánikolnak, akkor mit csinálsz? Az egész egy hihetetlen tortúrává válik. A kontrol nem nálad van, a végső vágás joga az övék. Ma már nem kellenek Moviola vágóasztalok, mindenkinek megvan a vágószoftvere, mert az egész komputeren működik, és úgy vagdossák össze a filmed, ahogy akarják. Megpróbálják rád tukmálni az ő változatkat: "Csak kukkants bele! Nézd meg, milyen ez a változat!" És persze szörnyű. Nem a te rendezői víziód.

-Gyakran kap ajánlatokat Hollywoodból?

-Érkeznek. De a valóság az, hogy az ember ritkán kap igazán jó forgatókönyvet. Ha kapok is olyan minőségűt, amire igent mondanék, általában nem jön rá össze a finanszírozás. Ezért hát mindig visszamegyek a saját ötleteimhez, ezeket írom meg és ezek készülnek el. Nem tudok túl gyorsan dolgozni. Mindig sokkosan nézek Fassbinder karrierjére. Fogalmam sincs hogyan tudta olyan gyorsan ontani magából a filmeket. Mert annyira intenzív és magával sodró élmény a rendezés. Nem tudok mindig ebben élni.

-Operákat is rendezett színpadon. Például Richard Strausstól a Salomét. Hogyan értelmezte?

-Imádom azt az operát. Az operarendezés nagyon körülményes, nehézkes munka. A Salome számomra egy diszfunkcionális család története. Van benne mostohaapa és abúzus. Meg nyolc perc zene, amikor semmi nem történik.

-Mik a kedvenc könyvei?

-Jonathan Swifttől a Gulliver utazásai. Talán nevetségesnek tűnik, de én nagyon szeretem. Sokszor megfilmesítették már. George Orwell művei is közel állnak hozzám. Olyan könyveket élvezek leginkább olvasóként, amikről tudom, hogy képtelen lennék filmre vinni. Thomas Bernhard művei is ilyenek. Megfilmesíthetetlenek. Oda vagyok értük. De néha talál az ember olyan köteteket, amikben látja egy film lehetőségét. A rendező attól indul be, hogy érzi, amit olvas, azt valóságossá, láthatóvá tudja tenni. Létrehozhat valamit, ami addig fizikailag nem létezett.