2024. április 18. csütörtök
Andrea és Ilma napja

Denis Diderot: Az apáca - a Trafóban

Női közösségek lappangó feszültségeit járja körül a Dollár Papa Gyermekei új, Az apáca című előadása. Egy 16 éves, akarata ellenére apácának adott lány zárdáról-zárdára menekülését, találkozásait és szerelmeit viszik színre Denis Diderot klasszikusát feldolgozva, mai köntösben.

Az előadásban két, a kortárs táncszcénából ismert művész, Hód Adrienn és Cuhorka Emese lépnek fel prózai szerepben, a produkcióban megszólal Pogány Judit is. A nemrég New Yorkot is megjárt színházi műhely először játszik hagyományos nézőtér előtt október 18-19-én a Trafó nagyszínpadán.

Denis Diderot a felvilágosodás egyik legprogresszívebb alakja, akinek Az apáca című regénye új szemszögből mutatta meg a vallás, vagy épp a nők helyzetének kérdését. Az 1780-ban befejezett műnek ez az előadás a magyarországi ősbemutatója. A könyvet feldolgozó Dollár Papa Gyermekei nem hagyományos színházi formákban gondolkozik: klasszikus szövegeket értelmeznek újra az emberi kapcsolatokkal a középpontban, Az apáca így egyenes ágú folytatása lesz előző előadásaiknak. Másik különlegességük, hogy produkcióikban olyan intim hangulatot teremtenek, amelyben elhalványul a határ nézőtér és színpad között, az így teremtődő atmoszféra alól pedig nincs néző, aki ki tudná vonni magát.

 

Az apácában a női közösségek működésmódját, és azokat a benne kialakuló viszonyokat mutatják meg, amelyeket a mai kor szülöttei is közelről ismerhetnek.  Egy akarata ellenére zárdába kényszerített lány meséli el hányatatott életét, különleges találkozásait, szerelmeit, Istenhez fűződő viszonyát. A szöveg az akkortájt divatos naplóregény formában íródott, mely ennek köszönhetően könnyen adaptálható, dramatizálható. A regényben a történet elmesélése közben a főhős, Suzanne nővér megpróbál tárgyilagos maradni, de az olvasót – így majd a nézőt is – magával ragadják az átlagember előtt ismeretlen zárdabeli élet borzalmai, az összezárt nők egymás közti hatalmi és érzelmi játszmái.

Az előadásnak meghatározó eleme lesz a zene, melyet az a Dargay Marcell szerez, aki 2015-ben elnyerte a Színikritikusok legjobb zenéért járó díját a Schilling Árpád rendezte Faust I-II-ben nyújtott munkájáért. A jelmezeket ismét Kiss Tibor és Dévényi Dalma, azaz a Je Suis Belle fiatal tervezőpárosa készíti, ők folyamatosan együtt dolgoznak és gondolkodnak Dollár Papáékkal.

 

Nagy lépés a Dollár Papa Gyermekei életében Az apáca, hiszen most nyúlnak a legrégebbi szöveghez, korábban Flaubert, Strindberg, Ibsen, Csehov és Arthur Schnitzler szövegeit állítottak színpadra.  Előadásaikban azonban mindig hasonló világot teremtenek, mégpedig olyat, amelyben mindent igaznak, valósnak érzünk, ami a játéktérben történik.

Október 19-én, 18.30-kor Ádám Anikó egyetemi docens a korról, Diderot-ról és a regényről, a forrásáról, műfajáról tart különórát Suzanne Simonin boldogsága – Diderot és az Apáca címmel.

 

A produkció a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal közös program.


Zsuzsanna nővér: Kiss-Végh Emőke
Ursula nővér: Cuhorka Emese
Krisztina nővér: Urbanovits Krisztina
Ludovika nővér: Szalontay Tünde
Teréz nővér: Stork Natasa
X asszony: Hód Adrienn
 
Mónika nővér hangja: Pogány Judit
 
Jelmez: Je Suis Belle - Dévényi Dalma és Kiss Tibor
Zeneszerző: Dargay Marcell
Vizuális dramaturgia: Balogh Balázs
A rendező munkatársa: Székely Rozi
Rendező: Ördög Tamás

 

Fotó: Ligetvári Csenge

Ritmus a Facebookon

Legolvasottabb a rovatban