2024. április 20. szombat
Tivadar és Odett napja

Spórolási trükkök a konyhában

A konyhagépek akár villannyal, akár gázzal működnek – energiát fogyasztanak, de sem a pénztárcánk, sem a Föld szempontjából nem mindegy, hogy mennyit. Takarékoskodni két módon is lehet.

A hazai háztartások energiafelhasználásából az E-on korábbi adatai szerint 9%-kal részesedik a sütés-főzés, 6%-kal a háztartási gépek, amelyek közül legtöbb a konyhában üzemel. Körültekintően használva ezeket a konyhai kisgépeket és más eszközöket, mérsékelhető az elektromos áram- és a gázszámla is. Néha már azzal is spórolhatunk, ha a megfelelő feladatra a megfelelő eszközt vesszük elő.

 

Forraljunk vizet! De hogyan?

Egy liter víz felforralásához akkor használjuk a legkevesebb energiát, ha meleg vízzel töltjük fel a vízforralót. A leginkább pazarló megoldás pedig az, ha a gáztűzhelyre hideg vizet teszünk fel és még csak le sem fedjük az edényt. A vízforraló körülbelül 40-60 százalék energiát takarít meg, mivel nagyon kicsi a hővesztesége. A kenyérsütő is tűnhet feleslegesnek, hiszen kenyeret lehet sütni a sütőben is. Ha valaki rendszeresen süt otthon, mégis érdemes beruháznia egy kenyérsütő készülékre, energiafelhasználás szempontjából ugyanis jobban jár. Míg a sütési idő közel azonos, a speciális gépekkel körülbelül egyharmad energiát használunk el, mintha sütőben sütnénk, állítja a Háztartás Ma weboldal írása. Az időráfordításról már nem is beszélve!

 

10274.jpgA gasztroblog oldalon a sütésre-főzésre és melegítésre használt berendezéseket és eszközöket energiafelhasználás szempontjából állították sorrendbe. Ezek szerint a legnagyobb energiafelhasználó a gáztűzhely gázsütővel, ezt követi a gáztűzhely és hagyományos villanytűzhely villanysütővel kombinálva, a kerámialapos villanytűzhely villany sütővel és a legkevesebb energiát az indukciós tűzhely fogyasztja. Bár ez a legdrágább, ezen készül el a leggazdaságosabban és a leggyorsabban az étel.

A gáztűzhelyek a generált hőmennyiség kevesebb, mint 50%-át  százalékát hasznosítják ténylegesen főzés közben, az elektromos lapok 60%-át, míg az indukciós főzőlap 90%-ban felveszi a leadott hőt. Ezért jelenleg ez a technológia a legenergiatakarékosabb módja a főzésnek.

Energiafogyasztás szempontjából a konyhai sor legvégén a háztartási kisgépek állnak.

 

Apró trükkök

Odafigyeléssel is csökkenthetjük az energiafelhasználásunkat. Az Elmű adatai szerint egy kétfős háztartás éves szinten például 390 kilowatt áramot „süt el”. Ha egyszerre több fogást készítünk a sütőben – a hőlégkeveréses sütőkben ezt megtehetjük anélkül, hogy az ízek összekeverednének – javulhat a hőkihasználás. Néhány ételt leszámítva – például a kelt tésztákat, vagy bizonyos süteményeket – az előmelegítésnek sincs jelentősége az elkészített étel minősége szempontjából. Az Elmű számításai szerint ezzel legalább 20 % energiát tudunk megspórolni.

Maga a légkeveréses sütő is energiát takarít meg. A CECED Magyarország Egyesülés adatai szerint ebben 20-30%-kal gyorsabban és 50-60%-kal kevesebb energiafelhasználással lehet az ételeket elkészíteni, mint a hagyományos sütőben. A légkeveréses üzemmód azonban nem mindig használható, egyes ételek felszíne könnyen megég, míg a belseje nem sül át kellő mértékben.

A megtakarítás fokozható, ha sütés közben nem nyitogatjuk a sütő ajtaját, illetve ha 5-10 perccel az étel elkészülte előtt lekapcsoljuk a készüléket. Higgyük el, a hátralévő munkát már a bennlévő hő elvégzi.

 

A gáztűzhely-használat okosan

Szintén látványos energia-megtakarítást érhetünk el függetlenül attól, hogy gáz-, elektromos, kerámialapos vagy indukciós tűzhelyen főzünk. Az első és legfontosabb, hogy az adott felülethez a megfelelő méretű edényt válasszuk. Ha főzésnél olyan lábast használunk, amelynek átmérője kisebb a gázlángnál, vagy a főzőlapnál, a hő egy része a levegőt fűti. A tizenkét háztartási készülékeket gyártó és forgalmazó cég adatai alapján, ha a főzőlap átmérője 18 centiméter és fazekunké csak 15 centiméter, az energia 30 százaléka elvész. Ha pedig az edény lelóg a lapról, lassabban készül el az étel.

A fedő sem úri huncutság. Az Elmű számításai szerint például, ha a villanytűzhelyen nem megfelelő méretű fedőt használunk, vagy ha ferdén helyezzük az edényre, körülbelül háromszor annyi árammal készül el az étel. A fedő funkciója kettős: benntartja az edényben a meleget, másrészt nem párásodik be a konyha és így a páraelszívónak is kevesebb a dolga.

Amikor az étel felforrt, nyugodtan lejjebb vehetjük a lángot, vagy alacsonyabb hőfokra állíthatjuk a kerámialapot. A főzés ekkor sem tart tovább, az étel viszont nem sül oda.

Az energiafelhasználást az edény típusa is befolyásolja. A profi konyhákban például kizárólag vastag aljú acél lábost használnak, amelyek jól vezetik a hőt. A zománcozott öntöttvas lábasok, fazekak is gyorsan felmelegszenek, és negyedannyi energiát fogyasztanak, mint az üveg és kerámia edények. Igazi különlegességnek számítanak a rézlábasok, amelyek kiváló hővezetők. Akár a jó minőségű modern edények szendvics talpa, a réz is elosztja a hőt, ezért az ilyen edényben szinte lehetetlen odaégetni az ételt.

A speciális nagynyomású edényekkel, például a kuktákkal, is spórolhatunk: harmadannyi energiát használnak és harmadannyi idő alatt készül el bennük az étel. A modern változatokban pedig egyszerre akár több fogás is elkészíthető, sőt van olyan típus is, amely gáz-, kerámialapos és indukciós tűzhelyen is egyaránt hatékonyan használható.

 

Nem úri huncutság

10273.jpgA mosogatógép nem luxus. Általában az a gazdaságos, ha csak akkora berendezést vásárolunk, mint amekkora kapacitásra ténylegesen szükségünk van, a mosogatógép vásárlásnál a tanácsot nem feltétlenül érdemes megfogadni. Kisebb háztartásban is „elfér” a nagyobb kapacitású készülék, ha elegendő a tányér és pohár mennyisége ahhoz, hogy a gépet mindig csak akkor indítsuk el, ha már megtelt. A felsőkategóriás mosogatógépek mindössze nyolc liter víz felhasználásával végeznek el egy 12 terítéknyi töltetre vonatkozó mosogatási programot, ezzel szemben a kézi mosogatáshoz nemcsak több víz kell, de a meleg víz előállításához szükséges gáz révén lényegesen több energia is.

A mosogatógépek energiafelhasználását jelentősen mérsékelheti, ha a meleg víz csatlakozásra köthetők. A legújabb készülékek belsejében pedig egy mobilan használható harmadik kosár is elfér arra az esetre, ha akár 13 teríték összegyűlt.

Jóllehet minél hosszabb ideig használhatunk egy terméket, annál kevésbé terheljük vele környezetünket, az utóbbi évek technológiai fejlődésének köszönhetően a mai konyhai eszközök lényegesen takarékosabban működnek mint az elődeik, amikor még sem a környezet, sem a pénztárca szempontjából nem volt ilyen nagy jelentősége a fogyasztásnak.

A CECED adatai szerint a legújabb villanytűzhelyek, hűtőszekrények, mosógépek már 20-50%-kal fogyasztanak kevesebb villamos energiát, mint a korszerűtlen típusok. A leginkább innovatív mosogatógépeket, vagy a mosógépeket például intelligens érzékelőkkel szerelik fel, hogy a készülék a szennyezettség mértékéhez igazítsa az erőforrások igénybevételét. Ezzel akár felére csökkenthető a gép idő- víz- és energiafelhasználása.

Mielőtt vásárolnánk mindig gondoljuk át családunk szokásait, számoljuk ki igényeit, de mérjük fel azt is, hogy esetleg a szokásaink megváltoztatásával mennyit spórolhatunk.