2017. december 16. szombat
Etelka és Aletta napja

Drága az egyetemi élet

Egy év alatt közel egymillió forintot költ élelmiszerre egy átlagos magyar egyetemi hallgató, de ez az összes költség csupán negyede. Vannak előrelátók, akik időben belevágnak, hogy félretegyenek gyermekeik, unokáik tanulmányaira.

Húsleves, rántott hús, csirkepörkölt és fasírt – ez a négy legnépszerűbb étel az anyukák körében, akik egyetemista gyermeküknek csomagolnak útravalót. Így jól lehet spórolni, hiszen egy év alatt így is közel egymillió forintot költ élelmiszerre egy átlagos magyar egyetemi hallgató.

A felsőoktatási tanulmányok és az azzal párhuzamosan megkezdett önálló élet jelentősen megterhelik mind a hallgatók, mind a családjaik pénztárcáját - derül ki a CIG Pannónia felméréséből. Különösen igaz ez azokra, akik otthonuktól távol folytatják tanulmányaikat. Ők azok, akik legfeljebb hétvégente élvezhetik a mamahotelek által biztosított kényelmet.

 

Anya főztjével spórolnak

Mindenki az albérletárak alakulásával van elfoglalva most, hogy indul a szemeszter a felsőoktatásban: százezer forint különbség is lehet a hasonló lakások albérleti díjai között azokon a településeken, ahol felsőoktatási intézmény van. Persze kérdés, hogy venni vagy bérelni éri meg inkább. A fiatal korcsoport az alacsonyabb ár miatt részben a rosszabb állapotú, alacsonyabb árú, kevésbé felkapott helyen lévő ingatlanok közül válogatnak, lehetőleg elérhető távolságra a nyüzsgő belvárostól. A különbség Budapest és vidék között azonban óriási: akár 13-14 millió forint is lehet a differencia a kis életkezdő lakások között. Míg egy budapesti fiatal átlagosan közel 18 millió forintért, addig községben élő kortársa 4,2 millió forintért juthat hozzá első ingatlanához.

 

10238.jpgA lakhatás azonban csak az egyik tétel az egyetemisták kiadásai között. Enni is kell: élelmiszerekre a CIG Pannónia Életbiztosító 2016-os adatai szerint egy hallgató egy év alatt átlagosan közel egymillió forintot költ, amely összes költségeinek mintegy negyedét teszi ki. Sokan ezen a tételen próbálnak spórolni. Amellett, hogy igyekeznek olcsón étkezni, a hétvégére hazajáró diákok a következő hétre elegendő, előre lefőzött ételekkel megpakolt táskákkal térnek vissza kollégiumi szobájukba vagy albérletükbe.  A megkérdezett hallgatók válaszai alapján a legjellemzőbb „anyu főztje” ételek közé tartozik a húsleves, a rántott hús, a csirkepörkölt, és a fasírt. Elmondásuk szerint mindez nemcsak kiadásaikat, hanem az olykor előtörő honvágyukat is csökkenti.

 

Időben kell elkezdeni!

A CIG Pannónia egy korábbi, egyetemisták körében végzett felmérése alapján a diákok csupán 2%-ának szülei tesznek, vagy tettek félre pénzt azzal a szándékkal, hogy a későbbiekben gyermekük életkezdését támogassák. Az időben elkezdett, kifejezetten az egyetemi évekre szánt előtakarékossággal azonban elkerülhető, hogy a családnak túlzott anyagi terhet jelentsen a gyermek diplomaszerzése, vagy hogy a családban bekövetkezett esetleges tragédia miatt már ne tudják anyagilag támogatni.