Benjamin Bratt: jóképű szuperhős és mellőzött indián
Julia Roberts társaként volt a bulvárlapok állandó témája 1998 és 2001 között. 53 éves, de akár egy tízest is letagadhatna. A kicsattantóan egészségesnek és fessnek tűnő perui indián valójában amerikai, osztrák, német és angol felmenőkkel büszkélkedhet.
Olyan filmekben láthattuk, mint a Doctor Strange, a Szerelem a kolera idején, A nagy mentőakció, a The Woodsman, a Lélek másik oldala, a Macskanő, az Elhagyatva, a Pofázunk és végünk Miamiban, a Vihar után, a Beépülve: Az Escobar-ügy, az Útfélen, Az Androméda-törzs, vagy a Csapda. 2002 óta házas. Felesége Talisa Soto, akit a Pinero című film forgatásán ismert meg. Két gyerekük született.
-Mennyire volt fontos önnek, hogy rendszeresen látható legyen a tévében, állandóan dolgozzon, biztos keresete legyen, a közönség se felejtse el és közben még a színészi, művészi önmegvalósítás terén se mondjon csődöt? Lehetséges ez?
-Sokáig úgy gondoltam, hogy csakis mozifilmekben akarok szerepelni, mert ez a műforma nagyfokú művészi szabadságot enged meg a színésznek. De nem árulok el titkot azzal, hogy a filmkészítés valójában kőkemény biznisz és minden döntést az anyagi érdekek uralnak benne. Hacsak nem valami nagy lebernyeget visel az ember és nem szuperhőst játszik, nem lesz képes megélni a színészkedésből.
Több mint huszonöt éven át próbáltam összhangba hozni ezt a fajta praktikus megközelítést - hogy hogyan termelem meg a betevő falatra valót - a művészi vágyaimmal. És szerencsésnek mondhatom magam, hogy képes voltam balanszba hozni ezt a két irányvonalat.
-A publikum önt az Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály című sorozatból ismeri elsősorban.
-Az, hogy az embernek van egy biztos munkája egy tévésorozatban, lehetővé teszi számára, hogy elmenjen művészfilmekbe, rétegfilmekbe is megmutatkozni. Azokból persze nem lehet jól keresni. Ilyenkor a szenvedély és az elkötelezettség hajt engem egy-egy ilyen kis filmprojektben. Megengedhetem magamnak, hogy olyan történeteket vállaljak be, amikhez személyes kötődést érzek.
-Nehéznek találta a váltást a férfi hős, a szívtipró szerepköréből a...
-Középkorú családapa szerepkörébe? A hogy nem emlékszem a pillanatra, amikor én lettem az átlagos szomszéd srácból vagy az új felfedezésből a bölcs mentorfigura.
-Indián ősei is vannak. Mennyire fontos önnek a származása?
-Nekünk indiánoknak, mindannyiunknak van az életében legalább egy pont, amikor úgy érezzük, hogy kevésbé vagyunk megbecsülve, sőt megáldva. Hogy nem hordoz a tenyerén minket a sors. Hogy olyan problémák és nehézségek tornyosulnak körülöttünk, amik megnehezítik, hogy úgy tekintsük a sorsunkra: "Ez egy reményteljes élet."
Pedig alapjában véve mindannyian emberek vagyunk és azonos esélyek illetnének meg minket is, mint ami mindenkit, függetlenül attól, hogy kinek milyen a bőrszíne. Van jövőm. Tartozom valahová. Szeretnek. Törődnek velem. Ezeket kell éreznie mindenkinek. De nem mindenkinek van része ebben az életérzésben.
-Volt olyan pillanata az életének, amikor kevésbé szerencsésnek érezte magát a származása miatt?
-Persze. Főleg amikor fiatalabb az ember és még nem rendelkezik elég élettapasztalattal, úgy érezheti, hogy sodródik és nem tudja, hogyan azonosítsa önmagát, mi legyen az identitása.
-Az sem segít, hogy a tömegkukltúra nem kínál fogódzókat a kisebbségeknek. Nem sok indiánt látunk a fősodorbeli mozikban.
-Valóban szégyenletes, hogy az indiánok jelenléte a mozifilmekben és a tévésorozatokban milyen szegényes. De ha bele is írnak a történetekbe őslakos karaktereket, nagyon felszínesen ábrázolják őket, egyáltalán nem autentikusan.
Pedig a történetmesélők korában élünk. És magunkat, mint emberi fajt is történetmesélőként definiáljuk. Minden országban az ősök által elmesélt és áthagyományozott sztorik alkottak a kultúra alapját. A hazámban, Amerikában azonban a lakosság e része kimaradt a narratívából. Az őslakos indiánok történeteit elnyomták. Az embereknek tehát nincsen széles rálátása arra, hogy honnan-miből ered az országuk kultúrája. A kiváltságos fehér emberek uralták a narratívákat és azok terjesztését. Hollywood is olyan sztorikra ad pénzt, melyek nem reflektálnak például az én tapasztalataimra, amiket nem fehér bőrű emberként szerzek.
Hiszem, hogy a mi etnikai történeteink éppoly izgalmasak, mint a domináns kultúráé. Csak hát még nem kaptunk lehetőségeket rá, hogy kellőképp megmutassuk magunkat.
-Említette a szuperhősöket. Volt esélyes bármelyik szuperhős szerepre?
-A fenébe, nem! A legközelebb, amennyire egy szuperhős közelébe jutottam, az az volt, hogy Halle Berry oldalán játszhattam a Macskanőben. A filmet nem igazán fogadták kedvezően. Amikor a középiskolában sportoltam, a bennem élő kölyök nagyon bírta volan, ha egy nap szuperhőssé válok. De azt hiszem már idős vagyok ahhoz, hogy ezt az álmom valóra válthassam!