2024. április 16. kedd
Csongor és Joakim napja

Robot vezényli Andrea Bocellit

YuMi, a világ első együttműködő, kétkarú ipari robotja most gyakorol, hogy aztán karmesterként mutatkozzon be a pisai Teatro Verdi színpadán. Így zajlik YuMi felkészítése - cikkünkben kulisszatitkokat olvashat és láthat videóval illusztrálva.

10025.jpgA vezénylés sokkal több, és összetettebb feladat annál, mint hogy a karmester feláll a pódiumra, és karjaival „hadonászni” kezd a zenekar előtt. A karmesternek az a feladata, hogy értelmezze és közvetítse a zenemű üzenetét, meghatározza a darab hangszínét és dinamikáját, beintse az egyes hangszereket, illetve az azokon felhangzó szólamokból egyetlen, a zeneszerző szándéka szerinti összhangzást teremtsen meg.  A professzionális vezényléshez komoly zenei felkészültségre, technikára, a zenemű interpretálására és megfelelő karizmára van szükség.

 

Robotizált Parasztbecsület

A szeptember 12-én tartandó gálán Andrea Bocelli  Verdi Rigolettójából a La donna mobile (Az asszony ingatag) című áriát énekli majd YuMi vezényletével. A gálán fellép Maria Luigia Borsi énekes is, aki Puccini operájából, a Gianni Schicchiből a híres szopránáriát,  az „O mio babbino caro”-t (Lauretta áriáját) fogja énekelni.  A debütáló karmesterrobot vezényletével a zenekar egy fejezetet is előad Mascagni híres operájából, a Parasztbecsületből.

- Nemrég azt az izgalmas megbízatást kaptam, hogy az ABB YuMi nevű, a világ első együttműködő, kétkarú ipari robotját felkészítsem, hogy karmesterként mutatkozzon be a pisai Teatro Verdi színpadán, az első Nemzetközi Robotikai Fesztivál gáláján.  A munka, amely során YuMi-val el kell sajátíttatnom a dirigensi feladatokat ellátó zenész kifinomult technikáját, szakmai pályafutásom egyik legörömtelibb, de nagy kihívást jelentő megbízásának bizonyult. A Verdi művekből összeállított program során YuMi a Luccai Filharmonikusok élén az olasz tenort, Andrea Bocellit fogja kísérni - mondja Andrea Colombini, karmester, akit a YuMi által megtestesített fejlett, kifinomult technológia lenyűgözött. Ahogy ő fogalmaz: számos módot kínált arra, hogy a robottal művészeti és zenei alkotást hozzak létre. A robot könyöke, alkarja és csuklója közötti mozgástartomány beállítása, valamint a felütések és leütések részelemekre bontása és betanítása –a robot sokoldalúságának köszönhetően – nagyon sikeres volt. 

- A robot előadását két lépésben építettük fel. Az első lépésben a „Lead-through programming” technológiával a saját mozdulataimat rögzítették. A folyamat során a robot karjait úgy vezették, irányították, hogy azok minden apró részletre kiterjedően kövessék a mozdulataimat, majd a mozgási pályákat rögzítették. A második lépésben a mozdulatok finomhangolására került sor az ABB RobotStudio szoftverével. A finomhangolás során a mozdulatokat összehangolták, szinkronba hozták a zenével. A robot két lépésben történő beállításához természetesen az ABB műszaki ismereteire volt szükség, azonban a lead-through programozási technológia segítségével pontosan azt csinálhattam, amiben a legjobb vagyok, azaz a zene életre keltésére összpontosíthattam. Nagyon meglepőnek találtam, hogy a feladatot ilyen simán, zökkenőmentesen sikerült megoldanunk - teszi hozzá a karmester. 

 

 

Tökéletes, de hiányzik az érzékenység

A munka végeredménye hihetetlen: a karmester finom mozdulatait, gesztusait teljes mértékben és olyan magas szinten sikerült reprodukálni, amit korábban elképzelhetetlennek tartott volna bárki. YuMi mozdulatai, gesztusai könnyedek, gördülékenyek, érintése hihetetlenül puha, előadása kifinomult, árnyalt. Ha a korábbi robotoknál tapasztalt merev, darabos gesztusokat és mozdulatokat vesszük figyelembe, kijelenthetjük, hogy jelentős előrelépés történt a robotikában. Persze hiába kiemelkedően jó YuMi a műszaki jellemzők tekintetében, ha nem rendelkezik emberi érzékenységgel. A humanoid robot jól használja a karjait, azonban a lélek, a szellem mindig az emberek privilégiuma marad. Colombini szerint a „robotmaestro” hasznos segédeszköz lehet, sőt, az első zenekari próbán, amíg a karmester meg nem érkezik, vezényelhet is. Ezt követően a karmester átveszi a zenekar vezetését, elvégzi azokat a finomításokat, amelyek nyomán megszületik a zenemű művészi interpretálása, előadása. 

És hogy még mi mindenre lehet használni az intelligens robotokat? Itt olvashat reptéri utazókat fogadó robotról, a sakkozó robotról, itt a betegápolót helyettesítő gépről.

 

Andrea Colombini

Andrea Colombini az olaszországi Lucca városában született. A pályafutását 1994-ben kezdő karmester már közel 200 előadást vezényelt. A karmester az opera- és szimfonikus művekből álló repertoárjával rendszeresen fellép Olaszországban és külföldön (Egyesült Királyság, Bulgária, Egyiptom) is. Zenei munkásságában központi szerepet játszik a  PUCCINI E LA SUA LUCCA Festival, amelynek keretében 15 koncertből álló opera/szimfonikus programot vezényel minden évben. Colombini a következő zenekarokkal dolgozott együtt: Szófiai Filharmonikus Zenekar, Johann Strauss Zenekar, Orchestra Lirico Sinfonica di Grosseto, Orchestra Filarmonica Nazionale Italiana és a Lucca Philharmonic Orchestra. A Colombini általa 2010-ben alapított a Luccai Filharmonikus Zenekart (Lucca Philharmonic Orchestra) szakmai körökben Toszkána és Olaszország egyik legkiválóbb zenekarának tartják. Colombini 2013 és 2016 között a Luccai Filharmonikusok élén nagy sikerrel vezényelte Puccini műveit a bécsi Musikvereinben.