2024. május 09. csütörtök
Gergely napja

Ezzel az evőpálcikával könnyű fogyókúrázni

Az okos eszközök térhódítása megállíthatatlannak tűnik. Szerepet kapnak az otthonunkban, az egészségügyben, a gasztronómiában, a munkánkban, azaz életünk minden mozzanatában. Sőt, még evőpálcikából is van „okos”, ami az ételek kalóriatartalmát is megmondja.

Az eddig megjelent okoseszközök többsége az egészséges életmódhoz nyújt kapaszkodót. Legutóbb például Kínában olyan evőpálcikát mutattak be, amely felismeri az ételeket, minőségüket, kalóriatartalmukat is jelzi a Kínában fejlesztett okos evőpálcika, amelynek okostelefonos alkalmazása használóinak étrendjét is követi, így a fogyókúrában is segíthet - írja a South China Morning Post hongkongi napilapra hivatkozva az MTI. A lap a fejlesztő céghez, a kínai keresőóriás Baiduhoz közel álló forrásokat idézte és a vállalat által még tavaly ősszel benyújtott, a héten nyilvánosságra hozott szabadalmi kérelmek dokumentumait elemezte.


Felismeri, milyen olajban sütünk, főzünk1891.jpg

Az okos evőpálcika ötletét a cég még 2014-ben ismertette, akkor azt a képességét emelték ki, hogy felismeri az ételek savasságát, kalóriatartalmát, az elkészítésnél felhasznált olaj minőségét. Az azóta napvilágot látott információk szerint az okos készülék négy ételkategória - főtt ételek, italok, hús és gyümölcsök - adatait képes elemezni és okostelefonra továbbküldeni.

 

Az elemzés vagy magával a pálcika ételhez érintésével, vagy a szintén rendszerbe kötött okos mérőpohárba való öntésével válik lehetővé. Mindkét berendezés a felhasználók telefonjára letöltött alkalmazásnak továbbítják az adatokat, melyeket az részletesen elemez. Meg tudja állapítani, hogy a vizsgált, "gyümölcs" kategóriába sorolt étel alma-e, honnan importálhatták és hány kalóriát tartalmaz. Az adatokat az alkalmazás ezután az elfogyasztott ételek lajstromában tárolja.


A telefonos alkalmazás a telefon tulajdonosának étkezési szokásait is képes elemezni a hosszabb időn át követett statisztikák alapján, rámutatva az esetleges hibákra, így a túlzott hús- vagy cukorfogyasztásra, a túl kevés tápanyag bevitelére, ezzel a fogyókúrában vagy az egészségtudatosabb táplálkozásban is segíti a felhasználókat.


Van rá igény

1890.jpgA Baidu evőpálcikákkal kapcsolatos pontos tervei továbbra sem ismertek, így nem lehet tudni, hogy elindul-e a tömeggyártás. Az eddigi visszajelzések alapján a fogyasztók ezt pozitívan fogadnák.

 

Az elmúlt években piacra dobott okos kütyük közül egyre többnek szerepe lehet a megelőzésben, a gyógyításban, az egészségmenedzsmentben. Ma már egyáltalán nem extrém vízió, hogy valakinek a karján vagy a csuklóján van egy érintőképernyős kis kütyü, ami akár a nap 24 órájában rögzít bizonyos élettani adatokat – mennyit mozogtunk, mennyi kalóriát égetünk, mennyi a vércukor-szintünk, a pulzusunk, a vérnyomásunk, vagy éppen az alvásunk melyik szakaszában vagyunk. Ezek az információk azután megjelennek az okostelefonunkon, hogy az adatokat egy szoftver elemezze, látványos grafikonon megjelenítse, vagy épp továbbítsa a háziorvosunkhoz.

1889.jpg
Minden digitalizálható

A kínai evőpálcika sem az egyedüli okos evőeszköz. Létezik például olyan okosvilla, amely nem engedi, hogy gyorsan együnk, hiszen az egészségtelen. Ha túl hamar vinnénk be a következő falatot, a villa rezeg és pirosan világít. Ez is mutatja, nincs olyan paraméterünk, ami nem digitalizálható, vagyis a fejlesztéseknek csak a képzelet szabhat határt.

 

És persze a piac, hiszen mindez üzlet a fejlesztőnek, a gyártónak és a forgalmazónak is. De a piacot is lehet élénkíteni. Ebben az esetben például úgy, hogy általánossá tesszük a lakosság körében az egészségmenedzsmentet. Ezzel pedig a fogyasztó, az állam és az egészségügy szereplői is jól járnak.

 

Ritmus a Facebookon

Legolvasottabb a rovatban