2017. szeptember 23. szombat
Tekla és Lina napja

Az agglomerációban is drágábbak lettek a házak

Ugyan az átlagos négyzetméterár növekedése alacsonyabb, mint a panellakások folyamatos nagymértékű drágulása, három év alatt a családi házak esetében is említésre méltóan megemelkedtek az árak a főváros környékén is.

9409.jpgA főváros környéki településeken 2014 első negyedévéhez képest a családi házak négyzetmétere átlagosan 60 ezer forinttal drágult. Ugyanennek mértéke Budapest külső kerületeiben elérte a százezer forintot is, ami jelentős különbségnek mondható. Az idei második negyedévben valamelyest mérséklődést mutatnak az értékek, de még nem lehet kijelenteni, hogy megállt volna a növekedés.

 

Az egyes települések árai között kisebb-nagyobb különbségek adódnak. Házvásárlás szempontjából a drágább városok közé tartozik Szentendre, Budaörs és Dunakeszi, ahol a négyzetméterár 300 ezer forint környékén mozog. Olcsóbban lehet házat vásárolni a keleti-, délkeleti szektorokban, például Erdőkertesen. Utóbbi esetekben az átlagos négyzetméterár nem éri el a 200 ezer forintot - derül ki a Duna House vizsgálatából.

 

Mennyit ér 200 ezer euró? 

A Deloitte tavaly új vizsgálati fókusszal bővítette az Ingatlan Indexet: azt vizsgálta hogy az adott országokban mekkora új ingatlant lehet (az adót és illetéket nem számítva) 200 ezer euróért venni – a különbségek szembetűnőek.  Ezért az összegért akkor Oroszországban lehetett a legnagyobb (átlagosan 276 m2-es) ingatlant venni, míg Magyarország ez a szám 196 m2. (Lengyelország 181 m2-rel, Csehország 105 m2-rel, Szlovénia pedig 91 m2-rel képviselteti magát az összehasonlításban.) A legdrágábban Közép-Londonban és Párizsban lehet új ingatlanhoz jutni: előbbiben mindössze 11 m2-nyi, míg Párizsban csupán 19 m2-nyi „ingatlanrészt” lehet vásárolni 200 ezer euróért. A Deloitte szerint a legmagasabb négyzetméterenkénti árak az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Izraelben és Írországban vannak, míg az ingatlanárak 2014-hez képest Írországban és Izraelben növekedtek legjelentősebben: előbbi egy igen kiemelkedő 27%-os, utóbbit pedig 10,8%-os növekedéssel.

A házat vásárlók aránya is folyamatosan növekszik az agglomerációban. A 2014 eleji 50-70 százalékos házvásárlási arány 2016 végén és 2017-ben már 80-90 százalékot is elérte a fővárost övező településeken. Hasonló mértékű a nagyobb ingatlanba költözők arányának változása ezeken a területeken a többi vásárlási okhoz képest. A vizsgált időszak elején megfigyelhető 10-15 százalékos arány az elmúlt néhány negyedévben a 25 százalékot is meghaladta, vagyis a vevők negyede ma már azért vásárol, mert kinőtte korábbi lakását. (Itt olvashatja cikkünket arról, hogy a CSOK még nem elég, hogy egy szobával nagyobb lakásba költözzünk.)

Budapest peremkerületeiben a négyzetméter árakat természetesen befolyásolja, hogy a város mely részén található. A budai oldal árai jóval magasabbak, mint a pesti kerületekben. A budapesti átlag négyzetméterár 2017-ben 300 ezer forint körül alakul családi házak esetében, de a II. kerületben a 400 ezer forintot is eléri, míg a XX. kerületben a 200 ezres átlagot sem sokkal haladja meg.

 

Segíthet a minősített fogyasztóbarát lakáshitel

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pozitív elbírálásban részesítette a Minősített fogyasztóbarát lakáshitel program első pályázatát benyújtó FHB Kereskedelmi Bank Zrt.-t. Mivel a bank sikerrel pályázott a minősítés megszerzésére, az MNB felé bejelentett termékek vonatkozásában megkezdheti a minősített termékek forgalmazását.

Az MNB pénzügyi stabilitási és fogyasztóvédelmi szempontból is fontosnak tartja, hogy a lakáshitelek piacán élénk verseny alakuljon ki. A jelen helyzetet vizsgálva a nemzetközi összehasonlításban is magas átlagos kamatfelárak, s a hitelkiváltások alacsony aránya alapján a jegybank szerint indokolt versenyélénkítő eszközök alkalmazása. Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa egy standardizált, egyszerűen összehasonlítható és fogyasztóbarát jellemzőkkel bíró lakáshiteltermék elterjesztését tűzte ki célul egy minősítési keretrendszer megalkotásával. A 2017. május 19-én közzétett pályázati feltételek alapján a minősítés elnyerésére 2017. június 1-jétől pályázhatnak a bankok. Az elérhető Minősített fogyasztóbarát lakáshitelek termékismertetőit a pályázati kiírással együtt a minositetthitel.hu oldalon érhetik el a fogyasztók.