2017. augusztus 21. hétfő
Sámuel és Hajna napja

Keresik a város legjobb hamburgerét!

Idén ötödik alkalommal tartják meg a legjobb hamburgerek seregszemléjét, a Hamburger Days-t. Ez alkalommal a Westend Tetőteraszán június 1-4-ig ingyenes belépéssel próbálhatjuk ki a kínálatot. Nagy a versengés, érdemes kivenni belőle a részünket. Tavaly ezt írtuk a rendezvényről.

2013-tól  tartják a magyarországi Hamburger Days-t, az egyedülálló rendezvényt, ahol minden a hamburgerről szól, azonos körülmények között, szakmai zsűrivel díjazzák a legjobb burgereket, evőversennyel és négynapos hamburger dömpinggel egybekötve. Már a zsűritagok listája is sokat elárul az esemény komolyságáról!

 

A rendezvény fő célja

A rendezvény sem többet, sem kevesebbet nem szeretne, minthogy bemutassa az éttermeket és a legjobb burgereket a belépődíj nélkül, ingyen látogatható rendezvényen, Budapest központjában. Az elmúlt évek tapasztalata alapján kijelenthetjük, hogy érdeklődésben nincs hiány, a megjelenő burger készítők reggeltől estig készítik a jobbnál jobb burgereket. Természetesen az ételek mellé jóféle kézműves söröket és pálinkákat, egész napos zenei programot is felszolgálnak, így a késő estig tartó szórakozás garantált.

 

A kezdetben 9 kiállítóval indult rendezvényen tavaly már 31 burgerbár 120-130 féle burgerét kóstolhatták végig a falánkok.

 

Best of Hamburger

9042.jpg

A „Best of Hamburger” egy éves vándordíj, amit a szakmai zsűri véleménye alapján osztanak ki, 2017-ben Costa Ricáról éppen csak hazatért Litauszki Zsolt séf, Segal Viktor gasztronómiai tanácsadó  és Jancsa János, a burger blog írója kóstolja végig az összes burgert és választja ki azt, ami a legjobb. A „Legjobb Hamburger” díjat a klasszikus, marhából készült (buci-marhahús-sajt-bacon-szósz-zöldség összetevőjű) burgerek kaphatják és ez a verseny fő kategóriája is egyben.

A Legjobb hamburger mellett különdíjjal és emlékplakettel díjazzák a „Legjobb EXTRA” hamburgert. Különdíjat és emlékplakettet adnak a „Legjobb HÚS” és „Legjobb BUCI” tálalójának is. A versenyen csak olyan burgerrel lehet elindulni, amit a nagyközönség is tesztelhet, legalább a rendezvény ideje alatt, helyben, frissen készülve, így mindenki megkóstolhatja az év legjobb burgerét. A Best of Hamburger díj komoly elismeréssel jár a versenyzők és a kilátogatók között is. A győzelemmel jelentős figyelem és forgalomnövekedés is jár.

 

(A street food olyan változatossá vált, hogy már kategorizálni is lehet. A legfőbb irányzatokról Vad-Horváth Zoltán, a hazai Street Food Egyesület vezetője számolt be itt.)

 

100 ezer jár a legéhesebbnek     

Az egész napos zenei programokon túl hamburger evő verseny is lesz, ahol a legéhesebb versenyzőt azonnali 100 000 Ft készpénz jutalommal díjazzák, ezért mindössze 8 perc alatt kell a legtöbb egységes méretben (10dkg) készült burgert elfogyasztani. Profi időmérő csapat részletekre bontott elemzést készít az elfogyasztott burgerek idejéről, század másodperc pontossággal, így esetleges időazonosság esetén is pontosan eldönthető a győztes személye.

A pörgős, izgalmas evőversenyre hangos szurkolótáborral érkeznek a versenyzők. A rendezvény teljes idejében a hangulathoz illeszkedő hátérzene és tehetséges fiatal zenészek teszik teljessé a zenei kínálatot.