2017. július 28. péntek
Szabolcs és Alina napja

Nemzetközi Klímaváltozási Akciónap adománnyal

Egymillió forint értékű, újrapapírból készült kéztörlőt és orvosi papírlepedőt adományozott a Tetra Pak a Tűzoltó utcai gyermekklinikának. Ez két jó ügyet is szolgál: segíti a kórházat, valamint felhívja a figyelmet a környezet védelmének fontosságára.

A Tetra Pak hetedik éve rendszeresen adományoz a mindennapi működést segítő termékeket a Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikának, amely Magyarország egyik legnagyobb gyermekgyógyászati intézménye. A 11 fekvőbeteg osztály mellett, naponta közel 200 gyermeket látnak el ambulánsan az orvosok, ami negyedévente akár 20.000 vizitet is jelenthet.

 

Ma van a Nemzetközi Klímaváltozási Akciónap:

A Nemzetközi Klímaváltozási Akciónap célja a lakosság figyelmének felhívása a bolygónk éghajlatát fenyegető veszélyekre, és a klímaváltozás által előidézett, természeti változásokra. Ezen a napon a programban résztvevő szervezetek és önkéntesek más és más módon, például faültetéssel, szemétszedéssel, flashmobokkal, művészeti performanszokkal állnak ki a környezetvédelem ügye mellett.

 

A környezetvédelem közös ügyünk, erről a témáról szóló korábbi cikkeinket ITT és ITT olvashatja.

„Az újrapapír kéztörlőknek és orvosi papírlepedőknek minden évben nagy hasznát vesszük, mivel segítségükkel 3-4 hónapra fedezni tudjuk e gyorsan fogyó segédeszközökből készleteinket, így pedig költségeket tudunk átcsoportosítani az intézmény fenntartásából az aktív gyógyító munkára” – mondta Prof. Dr. Szabó András, a Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója. „Gyermekklinikánkon kezelik az ország minden második leukémiás, illetve daganatos beteg gyermekét. Ez a speciális betegellátás pedig modern műszereket és jó minőségű orvosi eszközöket igényel, amelyekből többet vásárolhatunk meg a Tetra Paktól kapott papírtermékekkel felszabadított források segítségével” – tette hozzá Prof. Dr. Szabó András.

 

„Nagy örömünkre szolgál, hogy támogatásunkkal segíthetjük a gyermekklinikát és az itt folyó gyógyító munkát” – mondta Molnár Zita, a Tetra Pak Hungária Zrt. kommunikációs igazgatója.„Vállalatunk számára fontos, hogy tevékenységünkkel és társadalmi szerepvállalásunkkal segíthessük az arra rászorulókat, annak pedig külön örülünk, hogy az idén a támogatásunkkal beszerzett újrapapír termékek egy olyan napon érkeztek meg a klinikára, amely Földünk védelmére hívja fel a figyelmet” – tette hozzá az igazgató.

 

8960.jpg

A Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikának adományozott kéztörlők és orvosi papírlepedők olyan szelektíven gyűjtött és újrahasznosított papírhulladékból készülnek, mint a Tetra Pak által gyártott tejes és gyümölcsleves italos kartondobozok. A kartondobozok papír alapanyaga akár ötször-hatszor is újrahasznosítható, így az azokból készített termékek gyártásához nem szükséges további fákat kivágni. A gyermekklinikának az elmúlt években adományozott, összesen 14 tonna újrapapír révén a Tetra Pak csaknem 200 felnőtt fát óvott meg a kivágástól.