2024. május 08. szerda
Mihály napja

Hamarosan nem fizethet a régi 2000 és 5000 forintossal!

A régi – 2016 előtt kibocsátott – 2000 és 5000 forintos bankjegyekkel még három hónapig, 2017. július 31-ig fizethetünk a készpénzes vásárlásaink során, ugyanis július végén a Magyar Nemzeti Bank bevonja a forgalomból azokat.

Mindez azt jelenti, hogy 2017. augusztus 1-től már csak az idén márciusban megjelent, megújított barna 2000 és sárga 5000 forintos bankjegyekkel lehet fizetni a vásárlások során. Fontos tudni, hogy a régi bankjegyek a bevonási határnapot követően is beválthatók. A hitelintézeti és postafiókban három évig, a jegybankban pedig húsz évig, azaz 2037. július 31-ig, válthatók át díjmentesen – azonos címletű ­– törvényes fizetőeszközre.

8912.jpg

A 2000 és 5000 forintos bankjegyek cseréje kedvező ütemben halad. Ennek köszönhetően 2017. április végéig a 2000 forintos bankjegyeknek már közel a fele, az 5000 forintos bankjegyeknek pedig 60 százaléka  újakra cserélődött a március 1-i forgalomba helyezés óta. Az új pénzek biztonsági elemei korszerűbbek a korábbinál és megjelenésük is más - nyilatkozta a kibocsátás kapcsán a Magyar Nemzeti Bank.

8913.jpg

Az új, korszerű pénzekre szükség van, ám közben érdemes a készpénzmentesség felé lépéseket tenni, mert Magyarországon rengeteg - 4434 milliárd forint értékű - készpénz forog a gazdaságban. Pedig a készpénznek jelentős, a GDP arányában 0,5-1,5 százalékos - azaz tízmilliárdokra rúgó költsége van. Jó hír azonban, hogy növekszik a kártyás fizetések és a bankkártyák száma is, a legfrissebb adatok szerint tavaly szeptember végén 9 millió forint fölé került a bankkártyák száma. Ezen belül döntő fölényben vannak az úgynevezett betéti kártyák, amelyekből 7,6 millió darabot tartottak nyilván, a hitelkártyák száma pedig elérte a 1,4 millió darabot. Mi a különbség a bankkártyák között? Itt olvashatja a BankRáció összehasonlítását.

 

Közel 9 millió fizetési kártya van ma Magyarországon. Ezen belül a betéti kártyák száma 31 ezerrel emelkedett 2015 első negyedéve és 2016 első negyedéve között – derül ki a Magyar Nemzeti Bank statisztikájából. Az összes fizetési kártya több mint 56 százalékával pedig a gyorsabb és kényelmesebb érintéses fizetést is igénybe lehet venni.

 

Banjegykép: mnb.hu

 

 

És ezt olvasta?

Ritmus a Facebookon

Legolvasottabb a rovatban