Frank Langella: "Sokan a sírig cipelik a rossz szokásaikat"
Langella nem csak a mozivásznon, de a színházban is nagy sikereket ért el. 1977-ben összeházasodott Ruth Weillel, akitől két gyermeke született. 1996-ban azonban elváltak, hisz Langella az Eddie című film forgatásán összeismerkedett a szintén színész Whoopi Goldberggel. 2001-ig éltek együtt, ennek ellenére sosem házasodtak össze. Nagy nőcsábász, számos partnernőjéhez fűzte szerelmi viszony.
-Mindig kijavítja az embereket, ha rosszul ejtik a nevét?
-Langella. A g-t dzsének kell ejteni. Ha nem jól mondják, korrigálom őket.
-Richard Nixon megformálásáért Oscar-díjra jelölték. Hogyan igyekezett emberivé tenni ezt a sokat szidott politikust? 
-Szinte semmit nem változtattunk meg az eredeti színdarabhoz képest. Engem nem a politikai állásfoglalás izgatott a műben. Az a kihívás vonzott, hogy olyan karaktert játszhatok, amilyet eddig még soha. Nem lesz rajtam smink vagy maszk (pedig kipróbáltunk néhány műorrot, műfogsort, kontaktlencsét), de úgy döntöttünk, nem lesznek trükkök - csak az orrom tövénél egy kis műorr-rész, ami hozzáidomul a szemöldökömhöz. Nixon tele volt kétségekkel és nagy volt benne az önbizalomhiány. Igyekeztem úgy életre kelteni, hogy látsszon, emberi lény. Szerettem volna kifejezni a benső emberiességét, mert úgy éreztem, a róla készült filmfelvételekben mindig megőrzött valamiféle távolságtartást és titokzatosságot magában.
-Hol volt éppen, amikor Nixon lemondott? Emlékszik a pillanatra?
-A Massaschussettsi Williamstownban. A földön ültem egy kis bérelt házban, ahol egy leányzónak udvaroltam. Élőben néztük a tévéközvetítést a visszavonulásáról. Ma már senki nem tudja igazán átérezni, milyen esemény volt ez. Nixon akkor mondott le, amikor még zajlott a vietnami háború. Amit mi elleneztünk. Nagyon fájdalmas időszaka volt ez az amerikai történelemnek.
-Ön szerint mennyire káros elvárás művészileg, hogy a filmsztároknak jól kell kinézniük?
-Amikor fiatal voltam, a mozisztárok úgy néztek ki, mint Paul Newman vagy Clark Gable. Ma inkább a rendhagyóbb figurák felé tendálunk. Annak a csillogó korszaknak vége. Akkoriban még a politikusok is emberfeletti héroszok voltak, az átlagembernél nagyságrendekkel robosztusabb és nagyobb kaliberű alakok, mint például Churchill, Sztálin, Tito vagy Roosevelt. És egyúttal titokzatos óriások.
Ma mit csinálnak a politikusok? Beszélgetős műsorokban szerepelnek, főzőcskéző műsorokban kotyvasztanak ételeket vagy hangszereken játszanak. Én viszont továbbra is azt szeretném, ha az amerikai elnökben lenne némi misztérium. Azt sem szeretem, amikor a politikusok úgy kezdik a beszédeiket: "Drága barátaim..." Ez a népieskedő színjáték a tévében visszatetsző.
-Milyen szerepek vonzzák leginkább?
-Éppen a titokzatos férfiak. Akik szörnyetegek is. Színészként kedvelem a szörnyetegeket. Izgalmas, sokrétű egyéniségek. Tudom, ez nagy klisé a színészek szájából, de a leghálásabb szerepek azok, amikor a karakternek nincsenek morális aggályai, de ahogy zajlik a cselekmény, valaki mássá válik. Ezt az átalakulást kidomborítani rendkívül nagy és nemes feladat. Ha a szerepem szerint egy szociopatát kell alakítanom, az én feladatom, hogy megtaláljam a vívódásaiban az emberi pillanatokat. Megtalálni benne a sebezhetőséget.
-Ön mennyit változott a pályája során?
-Fiatalon duhajkodóbb, arrogánsabb, makacsabb voltam. Az ötvenes éveimben vetkőztem le ezeket magamról. Nem hiszem, hogy későn. Az, hogy képes voltam rá, már önmagában jelentős eredmény. Sok színész a sírig cipeli magával a rossz szokásait. Mégis hiszem, hogy az önbizalom a kulcs a sikeres karrierhez.
-Sokat szerepelt tévéfilmekben és sorozatokban. Mit gondol a televízió hatalmáról?
-A tévé az eszköz, amellyel ma a fiataloknak megtanítják, miről mit gondoljanak. Ha egy napig otthon vagyok és be van kapcsolva a tévé, akár 40-50 reklámot is láthatok, ami csak a gyógyszerekről szól. A tévé kreálja a betegségeket a gyógyszergyárak számára.
-És az internet?
-Nem hiszek abban, hogy a fiatal színészeknek népszerűsíteniük kellene magukat a Facebookon. Amikor a húszas éveimben voltam, nyomás alatt álltam, hogy celebbé váljak. Ma a 19 éves már öregnek számít e tekintetben. Már korábban kezdenek nyomást helyezni az emberre, hogy népszerűsítse magát. Normális ez? Nem.
-A férfiakon nincs nyomás, hogy fiatalosan nézzenek ki?
-Megcsinálhattam volna, hogy plasztikai sebészhez megyek és megfiatalíttatom magam, de akkor a tíz évvel fiatalabb színészekkel kellett volna versenyeznem. Minek? Az én korosztályomban kevesebb a színész. Kisebb a konkurencia.
Fiatalon is voltak mélypontjai a pályámnak, de mindig úgy éreztem, hogy ezekért nem a képességeim okolhatók, hanem a magatartásom. Soha nem gondoltam arra, hogy mostantól elvállalok minden szemetet, hogy jobban menjen a karrierem.