2017. november 23. csütörtök
Kelemen és Klementina napja

Itt vannak az új kétezresek és ötezresek

4434 milliárd forint készpénz és több mint 9 millió bankkártya van a magyar piacon. Március elsejétől már találkozhatunk az új kétezer és ötezer forintos bankjegyekkel, július 31. után pedig a régiekkel már nem is fizethetünk.

Márciustól érkeznek az új kétezer és ötezer forintosok a mindennapokba, az új, korszerű pénzekre szükség van, ám közben érdemes a készpénzmentesség felé lépéseket tenni, mert Magyarországon rengeteg - 4434 milliárd forint értékű - készpénz forog a gazdaságban. Pedig a készpénznek jelentős, a GDP arányában 0,5-1,5 százalékos - azaz tízmilliárdokra rúgó költsége van. Jó hír azonban, hogy növekszik a kártyás fizetések és a bankkártyák száma is, a legfrissebb adatok szerint tavaly szeptember végén 9 millió forint fölé került a bankkártyák száma. Ezen belül döntő fölényben vannak az úgynevezett betéti kártyák, amelyekből 7,6 millió darabot tartottak nyilván, a hitelkártyák száma pedig elérte a 1,4 millió darabot.

 

A különböző bankszámlákhoz járó bankkártyák ugyanazt tudják, de mégsem egyformák, ha a költségeket nézzük - derül ki a BankRáció.hu február közepén - több mint 10 lakossági bank ajánlatai alapján - készített elemzéséből. A bankkártyák és a bankszámlák között is jelentős különbségek vannak. “Vannak ingyenesen igényelhető kártyák, sokszor pedig elengedik az első éves díjat, emellett vannak az évi 1000 forint alatti éves költséggel használható kártyák, miközben vannak 4-5 ezer forintosak is” - mondta Gergely Péter, a BankRáció.hu szakértője. Hozzátette: bankválasztáskor vagy számlaváltáskor mindenképp érdemes a bankkártyadíjakat és a számlavezetési díjakat is összevetni egymással, mert akár egy-egy bank több csomagjánál is lehetnek számottevő eltérések.

 

A hitelkártyák esetében még nagyobbak lehetnek a különbségek a BankRáció.hu szerint. Egyrészt az éves kártyadíj akár bőven 10 ezer forint feletti összeg is lehet, a teljes hiteldíjmutatójuk pedig 33-39 százalék, ami nagyon magas érték a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben. A hitelkártyákat Gergely Péter kizárólag azoknak javasolja, akik biztosan teljesíteni tudják a feltételeket. A hitelkártyákkal való vásárlásokat az adott időszak után rövid időn belül ki kell fizetni a banknak. “Ha azonban nem fizetünk időben, máris 33-39 százalékos kamatot kell fizetni, ami nagyon magas kiadást eredményez. 50-100 ezer forintos tartozásnál éves szinten több 10 ezer forintba kerülhet a hitelkártyák használata” - mondta a szakértő. Gergely Péter szerint a következő időszakban tovább nő majd a bankkártyás fizetések aránya, ezzel pedig mérséklődhet a magyar gazdaság készpénzigénye és az ezzel járó több 10 milliárd forintos társadalmi költség.

 

Kereskedőknek is megéri a kártyaelfogadás

 

Akciós POS-telepítés márciusban

 

A Multi-Pay® POS – a részletekért kattintson ide – azoknak az üzleteknek is kifizetődővé teszi a kártyaelfogadást, amelyeknek korábban nem érte volna meg a banki költségek miatt. A modern, PayPass fizetést is lehetővé tevő eszközök bankfüggetlenek, így az elfogadóhelyek nincsenek arra kényszerítve, hogy bankot váltsanak és a POS-t biztosító pénzintézetben nyissanak számlát.

 

A márciusban akciósan igényelhető Multi-Pay® POS hátterében a svájci SIX Payment Services szakértelme áll. Mivel a cég kizárólag a bankkártya-elfogadásra specializálódott Magyarországon, a teljes helyi operáció erre fókuszál. mellett szól az is, hogy a telepítéséhez kapcsolódó ügyintézés gyors és rugalmas.

A bankkártya-elfogadás nélkülözhetetlen a kiskereskedelemben és a szolgáltatóknál egyaránt, sőt a webáruházakban is egyre elterjedtebb fizetési megoldás. Az emberek általában többet költenek bankkártyával, mint készpénzzel és nemcsak azért, mert így hajlamosabbak az impulzív vásárlásokra, hanem azért is, mert a kiadásaiknak nem gördít akadályt a fizikailag náluk lévő pénzmennyiség. Akár újabb vásárlókat is hozhat a kártyaelfogadás, például a helyi valutával nem rendelkező külföldieket - hangsúlyozza a Sonet.

 

A bankkártya-elfogadás mellett szóló érv az is, hogy – főként az érintéssel működő kártyák megjelenése óta – jelentősen gyorsítja a kiszolgálást, így a vevők is elégedettebbek. A biztonsági szempontok is a terminál telepítése mellett szólnak: a kártyaelfogadással csökken az üzletben lévő készpénzmennyiség, ami előnyös a megrongálódott vagy hamis bankjegyek okozta problémák miatt, kevésbé kell ellenőrizni az alkalmazottakat, és kevésbé van kitéve az üzlet a rablás veszélyének - gyűjtötte össze az érveket a Multi-Pay POS szakértője.

 

Közel 9 millió fizetési kártya van ma Magyarországon. Ezen belül a betéti kártyák száma 31 ezerrel emelkedett 2015 első negyedéve és 2016 első negyedéve között – derül ki a Magyar Nemzeti Bank statisztikájából. Az összes fizetési kártya több mint 56 százalékával pedig a gyorsabb és kényelmesebb érintéses fizetést is igénybe lehet venni.