Jobb az emlékezetük az egocentrikus embereknek
Szüleink felidézőképessége, nemzetiségünk és a kultúrkör is befolyásolja, hogyan emlékezünk, derült ki egy új kutatásból. Ha rólunk szól az emlék, ha saját érzéseink itatják át, akkor könnyebben megy a távoli dolgok felidézése. Az élet utólagos narratíváját, az emlékezést tehát érzelmeink szűrője működteti.
Vannak akiknek erősebb a koragyerekkorukról szóló emlékezetük, másoké gyengébb. Általában véve három és fél éves korunktól kezdünk emlékezni életünk eseményeire, persze szórványosan. Kultúrkörökre és országokra is különféle felejtési szokások -vagy inkább hajlamok- jellemzők.
Qi Wang, a Cornell University pszichológusa amerikai és kínai gyerekek emlékeit vetette össze. Az amerikaiak által megjegyzett élmények és történetek hosszabbak, erősebbek és kidolgozottabbak, és érthető módon nagyon egocentrikusak. Az emlékező áll az események középpontjában, míg az ázsiai kultúra emberének emlékezése tényszerűbb, rövidebb, töredezettebb, sőt a kínai emberek első emlékei általában 6 hónappal későbbre esik, mikor jönnek létre első tudatos emlékeik.
Az önzés segít?
Számos vizsgálat igazolta, hogy azok az emberek, akik egocentrikusabb könnyebben emlékeznek és részletgazdagabb a memóriájuk. Mit jelent ez? Az önérdek motiválja az embert, hogy visszamenjen a múltba és felidézze a vele történt dolgokat, míg az érzelmileg semleges események feletti andalgásra nem érez akkora késztetést. Vagy még praktikusabban: nagy különbség van aközött, ha azt mondjuk, „tigrisek voltak az állatkertben”, vagy azt, hogy „tigriseket láttam az állatkertem, nagyon félelmetesek voltak, de nekem jó móka volt nézni őket”. Nyilvánvaló, hogy a két(fajta) felidézés közül az utóbbi, a személyes hangvételű emlékezés a színesebb és erősebb.
Ahogy kialakítjuk egyéni perspektívánkat és világlátásunkat, az eseményeket jelentéssel ruházzuk fel. Ami más nekünk és más a többi embernek. Nincs két hasonló élmény, még egy esemény két vagy több résztvevője is másként idézi fel ugyanazt a történést.
Wang megismételte a kísérletet a gyerekek anyjain is, és azt látta, hogy azon gyerekeknél, akiknek haloványabb az emlékei, az anyjuk is hasonlóan tudott csak felidézni eseményeket. Magyarán: az emlékezőképességünk áthagyományozódik a szüleinktől. Az ő emlékezési szokásaikat másoljuk.
De ennek köze van a kultúrkörhöz, amiben a család él: a keleti kultúrában ugyanis nem helyeznek sújt a gyerekkori emlékek felidézésére. Ha bárki feszegeti a korai emlékeket, a reakció általában ez: „Miért érdekel?”
Azok a gyerekek, akik a családjukkal áttelepültek másik országba -pl. az Egyesült Államokba-, több kérdést kaptak gyerekkorukról és hirtelen fontosabb lett az emlékezés a korai élményekre.
A korai élmények felidézésében leginkább hajlamos nép a maori őslakosoké Új-Zélandon. Kulturájukban nagy hangsúlyt fektetnek a múltra. A gyerekek náluk már két és fél éves kortól képesek emlékezni a velük történt eseményekre.
Forrás: BBC