2024. április 19. péntek
Emma napja

Önvezető autók, mesterséges intelligencia és virtuális valóság

Jövő év elején ismét Las Vegas-ra szegeződik majd a technológia iránt érdeklődő szakemberek és nagyközönség figyelme. Ötvenedik alkalommal rendezik meg ugyanis a hagyományosan a legfrissebb tech újításokat felvonultató CES-t. Jelentkezési határidő: november 25!!!

 

A puszta számok is jelzik, hogy miért a CES az év legfontosabb technológiai eseménye: a szervezők több mint 3.800 kiállítót és 165.000 elemzőt, iparági szakembert, befektetőt, illetve újságírót várnak január 5-8 között Las Vegas-ba. A több mint 220 ezer négyzetméternyi kiállítási területen megrendezett tech show-n rengeteg nagyvállalat, illetve startup mutatja be legújabb fejlesztéseit.

 

Az év meghatározó innovációs rendezvényén ezúttal az önvezető autók, a mesterséges intelligencia, illetve a virtuális valóság lesznek a húzótémák. A seregszemlén 600 startup – az InnoTrade programnak köszönhetően köztük három magyar vállalkozás is – bemutatkozhat.

 

Számos, a technológia jelenét és jövőjét meghatározó multinacionális óriáscég képviselői szintén a CES-en rántják le a leplet az év meghatározó trendjeiről, többek között a Ford, a Nissan, az NVIDIA, vagy az Under Armour vezérigazgatói is vitaindító előadást tartanak.

 

Az amerikaiak önvezető autóra váltanának 

Az önvezető járművek területe robbanásszerűen fejlődik, így a téma a CES-en is központi helyet foglal el. Az eseményen a világ legnagyobb autógyárai is részt vesznek, az önvezető technológia külön, több ezer négyzetméteres kiállítóteret kap. Itt olyan cégek mutatják majd be legfrissebb innovációikat, mint a General Motors, vagy a Tesla egyik legfőbb kihívójának számító Faraday Future.

 

Az már 2015-ben kiderült, hogy az önjáró autók lelépnek a sci-fi fantáziák polcáról és hamarosan be is parkolnak mindennapi életünkbe. A Mercedes a CES 2015-ön mutatta be F015 Luxury in Motion névre keresztelt prototípusát, az idei sanghaji CES Asia kiállításon pedig az Audi rukkolt elő R8 e-tron nevű automata csodájával.

 

Az önvezérlésre képes technológiákat pár éven belül már szériaautókhoz is rendelni lehet, az újgenerációs lézer szkennerrel, az ultrahangos érzékelőkkel, a radarral és videokamerákkal felszerelt önjáró autó senkinek nem álom többé. Ám az elektromos meghajtás és az önjáró autók jelenléte még csak a jéghegy csúcsa!

 

A 2016-os kiállításról szóló összefoglalónkat itt olvashatja.

 

A téma fontosságát az is jelzi, hogy a CES-t szervező CTA (Amerikai Fogyasztói Technológiai Szövetség) a közelmúltban reprezentatív kutatást végzett az amerikai autótulajdonosok körében. Ennek eredménye azt mutatja, hogy az autóvezetők közel kétharmada lecserélné járművét önvezető gépkocsira. A felmérésben résztvevők leginkább a balesetek számának – és ezzel a biztosítási díjak – drasztikus csökkenését, illetve a testi fogyatékkal élők mobilitási lehetőségeinek kiszélesítését várják a technológia elterjedéséről.

 

Három magyar startup is bemutatkozhat 

 A seregszemlén idén rekordszámú, összesen 600 startup állít majd ki a világ minden tájáról. A CES az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt fektet az innovatív kezdő cégekre, a színvonalat jól mutatja, hogy a rendezvényen résztvevő startupok 2012 óta összesen 1 milliárd dollárnyi befektetést gyűjtöttek össze.

 

Ebben a pezsgő nemzetközi környezetben a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) InnoTrade programja keretében három magyar korai fázisú vállalkozás is bemutatkozhat. A november 25-ig az www.innotradeprogram.hu oldalon jelentkezettek közül szakmai zsűri választ három céget, akiknek a program a belépőjegyet és a kiállítási helyet biztosítja.

 

A CES-en az önvezető autók és korai fázisú vállalkozások mellett többek között a mesterséges intelligencia, a virtuális valóság, a sport technológia illetve a videojátékok kapnak még kiemelt figyelmet.

És ezt olvasta?

Ritmus a Facebookon

Legolvasottabb a rovatban