Shakespeare 17 darabján dolgozott társszerzővel!
Nagy a legendáriuma Shakespeare kilétének. Sokan tippelték, hogy valaki más írta a darabjait, s Shakespeare Vilmos csak egy stróman volt. Most számítógépes algoritmusok segítségével azonosították: ki mit írt a műveiben.
A Steven Spielberg Kémek hídja című filmjében is látott Mark Rylance angol színész az elnöke annak a Shakespearean Authorship Trustnak, mely 1922-ben alakult és küldetésének tartja, hogy kinyomozza a bizonyítékokat és propagálja a "szerzőségi teóriákat", vagyis hogy Shakespeare műveit nem Shakespeare írta. Ezzel a témával foglalkozott Roland Emmerich Anonymous című filmje is. Az Edward de Vere-t, Oxford 17. őrgrófját állította be a Shakespeare-darabok szerzőjeként.
Az évszázadok során felmerült még Sir Francis Bacon és William Stanley derby-i őrgróf neve is. A modern kor hírességei közül olyanok hittek a "szerzőségi teóriában" mint Charlie Chaplin és Mark Twain. Sokan sokáig vallották, hogy Shakespeare valójában Marlowe strómanja lehetett. Ez a teória 2016 októberében megdőlt. De csak részben. Shakespeare valóban az a lángelme, akinek gondoltuk, művei az ő világlátását és érzékenységét tükrözik, de más lángelmékkel is együttműködött színdarabjai létrehozásában.
Más is csinált ilyet
Miután egy névtelen informátor értesítette a sajtót, hogy Robert Gailbraight azonos J. K. Rowlinggal, abban az esetben is algoritmus igazolta, hogy a bizalmas tipp valódi.
Ezúttal Christopher Marlowe, a Doktor Faustus című dráma híres szerzője jár jól Shakespeare életművének algoritmikus átbogarászásával - igaz csak poszthumusz.
A VI. Henrik első második és harmadik részének új oxfordi kiadása már társszerzőként tünteti fel Marlowe-t, aki állítólag kocsmai vitában halt meg, amikor is kiszúrták a szemét. Ezt a társszerzőséget már a 18. század óta gyanították. De senki nem merte megtenni a lépést, hogy oda is biggyessze Marlowe nevét a címlapra.
A szakemberek nemcsak bizonyos szavak gyakori előfordulását tanulmányozták, hanem azt is, melyek vannak közel egymáshoz. A kutatók szerint az algoritmusok ma már olyan szofisztikáltak, hogy meg tudják különböztetni, mikor írt Shakespeare Marlowe hatása alatt és mikor írt Marlow egymagában.
Gary Taylor, az új kiadás szerkesztője hangsúlyozta, hogy a társszerzőség nem feltétlenül jelenti azt, hogy a két drámaíró személyesen is leültek és együtt írtak. Abban a korban ugyanis megszokott módja volt a "színdarabgyártásnak", hogy kiosztották a feladatokat: a társszerzők más-más részeket írtak meg a darabból. Az egyik általában előleget kapott a cselekmény felvázolásáért, a többi szerzőt a színház szerződtette bizonyos jelenetek megírására, attól függően, hogy ki milyen jellegű szituációk és dialógusok megírásában volt tehetséges.
Valószínűleg Marlowe írta a VI. Henrik 1. részének nagy részét, Shakespeare pedig a 3. rész többségé. A 2. rész szerzőségét nehezebb megállapítani. Shakespeare és Marlowe ezek szerint nemcsak riválisok voltak, hanem társszerzők is. Marlowe portréját egyébként 1952-ben fedezték fel a Corpus Christi College-ben.
Az algoritmus konklúzióit 23 akadémikusból álló csoport lektorálta, vagyis analóg és digitális vizsgálatnak is alávetették a műveket.
Oxfordban 1986-ban vetették fel szakemberek, hogy 8 Shakespeare-darabon kellene feltüntetni társszerzőket. Ez akkor még a 39 színdarabból álló életmű 20 %-át érintette.
2016-ra azonban megváltozott a konszenzus. A tudós grémiumnak most az a véleménye, hogy 44 ma ismert műve közül Shakespeare nem kevesebb, mint 17 színdarabon működött együtt társszerzővel. Vagyis életműve 38 %-án.
Az együtt íráson kívül előfordult, hogy az írott formában publikálás előtt került átdolgozásra a mű. Így lehetett a Minden jó, ha jó a vége társszerzője Thomas Middleton. (Shakespeare 1605-ben írta a művet, Middleton az 1620-as évek elején dolgozta át.) Az oxfordi kiadás most először nyomtatta ki a nevét a mű elején. Ezt is a 19. század óta gyanították.
A szerzőségi teóriák másik alanya Amelia Bassano Lanier (1569-1645) költőnő, aki olasz zsidó származású hölgy volt Angliában (bőre ezért sötétebb volt, mint az angol átlagnak), s egyes irodalomtörténészek tőle eredeztetik az olasz témákat Shakespeare műveiben, az Otthelo egyes motívumait, továbbá a növényekhez fűződő metaforákat, mivel Amelia kertészkedett is. John Hudson 2014-ben egész könyvet szentelt neki Shakespeare's Dark Lady: Amelia Bassano Lanier: The Woman Behind Shakespeare's Plays? címmel.
A 23 tagú nemzetközi szakértői bizottságot négy irodalomprofesszor vezette, név szerint Gary Taylor (Florida State University), John Jowett (Shakespeare Institute, University of Birmingham), Terri Bourus (Indiana University, Indianapolis) és Gabriel Egan (De Montfort University, Leicester).
Az új oxfordi kiadás négy kötetes, október 27 és december között jelenik meg a boltokban világszerte. A színművek két változatot tartalmazza, a régi és a modern helyesírás szerint.
Itt vannak a bizonyítékok
-A gyűjteményes kiadás először tartalmazza az Arden of Faversham című darabot, amit névtelenül adtak ki 1592-ben. Az irodalomtörténészek ma úgy tartják, egy névtelen szerző és Shakespeare közösen írta, pontosabban a középső jelenetekben vélték felfedezni Shakespeare keze nyomát. Próbálják azonosítani a névtelen szerzőt is, egyelőre Marlowe-t és Thomas Kydet már kizárták a szóba jöhető jelöltek közül.
-Az Oxford Universtiy Press nem először vállal be merész döntéseket a szerzőséget illetően. 2005-ben a III. Edvárd uralkodása és a Sir Thomas More című műveket tulajdonította Shakespeare-nek.
-Shakespeare 1570-es és 1580-as évek között írt műveinek nagy része nem maradt fenn, csak a címük ismeretes. Ami pedig fennmaradt, azokon nem szerepel Shakespeare neve.
-Thomas Kyd Spanyol tragédiájának egyik jelenetét, amelyben egy festő szerepel, ma már bizonyíthatóan Shakespeare írta.
-A szakemberek olyan szavakat azonosítottak, melyeket Shakespeare többször használt, mint kora más szerzői (ilyen a gentle, a gyengéd, az answer, a felelet, a beseech, az esedez, a tonight, a ma este, és a spoke, vagyis a beszélt). Itt tehát statisztikai számításokról van szó.
-Árnyaltabb, minőségi különbségről van szó, amikor Shakespeare olyan szót vagy szókombinációt használ, ami egyedi, csak őrá jellemző (ilyen a glory droppeth).
-Nem Shakespeare írta azt a jelenetet a VI. Henrikben, amikor Jeanne d'Arc a démoni szellemekért könyörög segítségért, majd pedig elfogják őt az angolok.
-Marlowe-ra jellemző szavak: familiar spirit, cull out, regions under earth, oh hold me, to your wonted, see, forsake me, droopeth to, curse, miscreant, ugly, change, shape thou, change my shape, suddenly surprise, your dainty, fell, enchantress.
A Marlowe-Shakespare identitásmítosz egyébként azért kapott annyi figyelmet, mert rendkívül keveset tudunk Marlowe életéről. Egy cipész fiaként született, ösztöndíjjak járt a King's School Canterbury-ben, de sokat hiányzott és alig akarták megadni neki a diplomáját. Ekkor írta róla azt a Privy Council, hogy "jó szolgáltatot" végzett a királynőnek (I. Erzsébetnek) az országot "kedvezően érintő ügyekben", ami ahhoz a pletykához vezetett, hogy Sir Francis Walsinghamnek kémkedett és ezért lógott a suliból. 29 évesen halt meg. Egy kocsmai vita közben -ami arról szólt, hogy mennyit kellene fizetnie- szemen szúrták. Azonnal életét vesztette. Erről az incidensről meg az a legenda kapott lábra, hogy a királynő rendelte el a meggyilkolását vagy Marlowe egyszerűen megrendezte állítólagos halálát, majd Shakespeare neve alatt alkotott tovább. A haláláról szóló orvosi jelentést 1925-ben publikálták.
Carol Rutter, a University of Warwick professzora azt mondta a BBC-nek, valószínűtlennek találja a társszerzőséget Marlowe-val, mivel ő már befutott, divatos szerző volt, míg az akkoriban színészként fellépő Shakespeare tollforgatóként még jószerivel ismeretlen volt. Elképzelhető, hogy Shakespeare színészkollégáival írt együtt, nekik pedig nagyon is benne volt a fejükben Marlowe hatása...
Forrás: The Guardian, The New York Times, vulture.com, BBC, The Independent