2017. augusztus 22. kedd
Menyhért és Mirjam napja

16 tévhit arról, mi árt és mi használ a testünknek

Sok mindent nem tudunk a testünkről, mégis magabiztosan állítunk dolgokat róla. Szokások, amikről nem tudtuk, hogy ártanak. És fordítva: szokások amikről mindenki azt mondja, hogy árt, pedig nem. Lássuk, mi a helyzet valójában!

1. Az emberek  agysejtjei csak fogynak7482.jpg

Sokáig így hitte a tudomány, de az elmúlt években bizonyítékot találtak rá, hogy az élet  nem tisztán agysorvasztó játszma. Az idő előrehaladtával nem csak elhalnak az agysejtek, de újakat is tudunk termelni.

Eddig azt tudtuk, hogy a korai gyerekkorban még nem áll meg az agy fejlődése, de most már az is bizonyos, hogy a felnőttkorban is képződnek új agysejtek. Ezt hívják neurogenezisnek. 


2. A vérünk bekékül, amikor oxigénhiányos

A vér sosem kék. Amikor nincs benne elég oxigén, akkor sötétvörössé válik. A vér csak az érfalon és a bőrön keresztül tűnik kéknek a külső szemlélőnek. De csak azért, mert több rétegnyi szövet választja el a külső tértől, a külvilágtól.


3. Ha tördeljük az ujjainkat, attól reumát kapunk

Inkább csak másokat idegesítünk vele. Saját testünket nem. Még azoknál sem sikerült kimutatni, hogy gyakoribb náluk a reuma, akik évek óta művelik ezt az ujjaikkal. 

 

4. A mikrohullámú sütő rákot okoz és megzavarja a szívritmus-szabályozót

A mikrohullámú sütés nem okoz rákot. Csak felmelegíti az ételt és az italt.Csak bizonyos fajta sugárzás rákkeltő, és azok is a dózistól függnek. (A napsugártól például túl sok mennyiségben bőrrákot kaphatunk, de kis mennyiségben segít megszerezni a napi szükséges D-vitaminmennyiséget.)

A mikrohullámú berendezések a pacemakert sem zavarják. Bizonyos elektromos eszközök viszont igen. Ilyenek a betörés elleni riasztórendszerek, a fémdetektorok, az erős hütőszekrény-mágnesek, a mobiltelefonok, sőt akár a fülhallgatók is.

 

5. A stressz magas vérnyomást okoz

A stressz nem játszik nagy szerepet a magas vérnyomás létrejöttében. Az akut stressz persze ideiglenesen felviheti a vérnyomásunkat, de általában véve nem ez okozza, hanem a dohányzás, a genetikai hajlam és a rossz étrend. Ezek sokkal inkább felelőssé tehetők érte.

 

6. A terhességtől "bébiagya" lesz a kismamának

A vizsgálatok megoszlanak e kérdésben. Egyes tudósok azt állítják, hogy a terhesség alatt a kismamák memóriája tényleg ellanyhul egy kicsit, mások által végzett kísérletek viszont nem mutattak ki ilyen hatást. Egyre erősödik a konszenzus, hogy a terhesség éppen hogy szervezettebbé, összeszedettebbé teszi a nőket, vagyis okosabbá. Igaz, ezt csak a patkánykísérletekben tudták kimutatni...!

 

7. Egy órát kell várni az úszással az evés után
7483.jpg

Ez azon a feltevésen alapul, hogy emésztéskor a gyomor elvonja a vért az izmoktól, amik emiatt hajlamosabbak az izomgörcsre. Nincs rá bizonyíték, hogy ez így lenne. Még olyan esetet sem jegyeztek fel, hogy valakinek azért váltak volna nehézkessé a lábai vagy a kezei úszás közben, mert túl sokat evett.

Az izomgörcsök ugyan előfordulnak úszás közben, de nem a zabálás utáni megterhelő emésztés miatt. Ha úszás közben bekrepálnak az izmaink, próbáljunk lebegve a vízen maradni egy percig, aztán újra folytatni az úszást.

 

8. Koplalással csillapítható a megfázás

Egy kis számú kísérleti alanyon végzett, 2002-es vizsgálat vezetett ehhez a téves feltevéshez. A kalóriabevitel csökkentése ugyanis éppen hogy gyengíti az immunrendszert, aminek optimális működésére nagyon is szükségünk van, ha le akarjuk győzni a megfázást. 

Az orvosok azt tanácsolják, hogy együnk bőségesen. Már csak azért is, mert ilyenkor gyakori tünet az étvágytalanság. És igyunk sokat. Ez is segít abban, hogy megtisztuljon a szervezet.

 

9. A zöld takony bakteriális fertőzést jelez, a sárga vírust

Orrunk tartalmának színe nem tartalmaz ilyen jelentést. Ha nem érezzük jól magunkat már napok óta, ideje elmenni a dokihoz. Attól függetlenül, hogy milyen színű trutyi jön ki az orrunkból.

 

10. Rontja a szemet a tévézés

Maximum elfárasztja a szemet, de nem rontja a látást, ha túl közel van a retinához a tévéképernyő. Ez a szóbeszéd valószínűleg nagyon régi tévékészülékek kapcsán indult el, melyek még röntgensugarat is árasztottak magukból. 

 

11. Az emberek szemölcsöket kaphatnak a békáktól

Nem, a brekegő állatok nem adnak nekünk semmi ilyesmit. De ha kezet fogunk egy olyan emberrel, akinek ilyen bibircsók van a bőrén, attól igen. A humán papillómavírus embertől emberig terjed. A nevében is benne van, hogy humán. 

 

12. Ha vizes hajjal megyünk ki a hidegbe, akkor megfázunk

Nincs rá bizonyíték. Az sem igazán megmagyarázott, hogy az emberek miért fáznak meg gyakrabban télen. Elvégre több időt töltünk beltérben ebben az évszakban.

Valószínű, hogy télen jártunkban-keltünkben több lehetőségünk van rá, hogy az emberektől olyan vírusokat kapjunk el, amik megfázást okoznak.

 

13. Az oltások autizmust okoznak

Nagy vita volt ebből az elmúlt években Amerikában. Sok szülő megtagadta és megtiltotta, hogy a gyerekének védőoltásokat adjanak.

A feltevés egy 12 gyereket vizsgáló kísérletből ered 1998-ból, melynek eredményét a The Lancet folyóiratban publikálták. A dolgozat azt állította, hogy az MMR (azaz kanyaró, mumpsz és rubeola elleni) védőoltás és az autizmus kialakulása között határozott kapcsolat van. 

A kísérlet nem volt éppen makulátlan, sőt a tudós, aki végezte, még hamis információkat is becsúsztatott a tanulmányába, hogy bizonyítsa az igazát. Azóta számos kollégája cáfolta meg állítását. Vizsgálataikat több mint egymillió gyerek körében végezték. A félelmek azonban nem múltak el, mert híres emberek továbbra is valótlanságokat emlegetnek e témában.

 

14. Öt érzékünk van

Egy frászt! Sokkal több. 

A látáson, a szagláson, az ízlelésen, a halláson és az érintésen túl másfajta érzékeléssel is rendelkezünk. És most nem arról a bizonyos misztikus képességről, a hatodik érzékről, az ESP-ről (extra-sensory perception), vagyis az érzékszerveken túli érzékelésről van szó. Maradjunk a testnél.

Az egyensúlyérzék, nevéből adódóan szintén érzék. Akárcsak a hőérzékelés. Vagy a propriocepció, vagyis a test azon képessége, vagy nem megy neki folyton a tárgyaknak, dolgoknak. Aztán ott van a nocicepció, vagyis a fájdalomérzékelés. Amit az idegvégződések tesznek lehetővé. 

 

15. A haj és a köröm továbbnő a halál után

Éppen ellenkezőleg: megáll a növésük! Ehelyett a bőr esik össze, mert kiszárad, ez okozza azt az optikai csalódást, hogy a haj és a köröm tovább nőtt.

 

16. A HIV vírus úgy terjedt a majmokról az emberre, hogy valaki szexelt egy majommal

Nem valószínű. A vírus úgy ugorhatott át egyik fajról a másikra, hogy az ember vér(keringés)e találkozott a fertőzött majom vérével. Ez megtörténhetett sebesülés útján, vagy akár úgy, hogy az illető elfogyasztotta a majomhúst, mely nem volt kellőképp megsütve. Ha a szájüregben a fogínyen sebek voltak, ott például bekerülhetett a véráramba.

 

(Forrás: The Scientist, Business Insider, Cold Spring Harbor Perspectives In Medicine, LiveScience, CNN, Lecture Notes: Dermatology, Medline Plus, Cleveland Clinic, "Don't Swallow Your Gum!: Myths, Half-Truths, and Outright Lies About Your Body and Health," WedMD Magazine, British Medical Journal, Dr. Myra Wick/Mayo Clinic, New Scientist, The Washington Post, TodayIFoundOut.com, BBC, Scientific American, UCSB ScienceLine, Journal of the American Board of Family Medicine, Cancer Research UK, American Heart Association)