Lena Olin: "A nőt minden nap el kell csábítani"
Ingmar Bergmannál tűnt fel statisztaként, majd komoly szerepeket kapott tőle egészen fiatalon. Évtizedekig volt Hollywood dekoratív skandináv szépsége, szerelmes asszony olyan hősök oldalán, mint Robert Redford (Havanna), Andy Garcia (Manhattanre leszáll az éj), Daniel Day-Lewis (A lét elviselhetetlen könnyűsége) vagy Richard Gere (Mr. Jones). A való életben nagy hangú, harsogó nevetésű, már-már harsány jelenség. Ezt tenné Amerika az érzékeny európai női lélekkel?
Lena Olint láthattuk még A felolvasó, a Csokoládé, A kilencedik kapu című filmekben, vagy újabb a Bakelit tévésorozatban is. New Yorkban él.
- A színésznőknek mennyire élvezete pompás kosztümökben felvonulni a kamera előtt?
- Biztosan szép látvány a nézőnek, de nekünk kemény meló. Az ilyen moziknál megesik, hogy hajnali 3.30-kor kell a sminkszobába menni és ha a jelmez fűzős, akkor nem is nagyon lehet levenni még 10 percre sem, mert a visszaöltözés túl sok időbe telne. Egész nap ebben a ruhában kell lenni. Be vagy zárva. Mintha ki lennél feszítve. Még hátra sem lehet igazán dőlni benne. A karakter megformálásához persze segít, mert egyfajta tartást ad, ami jól érzékelteti, hogy társadalmilag is mennyire el voltak nyomva a nők régen. De irtózatosan kényelmetlen az ilyen ruha. Amikor a forgatási nap végeztével végre leveszi az ember, a nyomai ott éktelenkednek a felsőtestén. És ha még táncjelenet is van a forgatókönyv szerint ilyen viseletben, mondjuk egy udvari bálban, az még nagyobb kihívás. Erős fizikumú személynek kell lenni, hogy az ilyen jelmezeket elbírja az ember. Mert nehezek. Fittnek kell lenni hozzá.
- Szerepelt a svéd zseni, Ingmar Bergman kései alkotásaiban, a Fanny és Alexanderben (1982) és Próba utánban (1984). Mit kapott tőle emberileg?
- Először is nagyon sok önbizalmat öntött belém. Mert akkor választott ki, amikor még a színiiskolába jártam. Azt hiszem eléggé biztonságban éreztem magam vele a kezdetektől és ez abból ered, hogy olyan fiatalon döntött mellettem. Ez nagyon fontos volt nekem.
- Vele sosem dolgozott vígjátéki anyagon. Mindig vérkomoly filmeken.
- Pedig ő volt a legmulatságosabb alakok egyike, akivel valaha találkoztam. Rendkívül muris pasas volt. Kicsit olyan, mint a férjem, Lasse Hallström rendező, aki olyan komolyan mondja ki a vicces megjegyzéseit. Ingmar is előszeretettel művelt ilyet. Egyszer csak elkezdett jellemezni valakit és olyan pontos, velejéig ható volt a leírás, s egyben annyira szarkasztikus, hogy nem tudtad megállni, hogy ne nevess. Bergman nagyon sajátosan használta a svéd nyelvet. Szeretett régimódi kifejezéseket választani. Ez a régiesség ugyanakkor az újdonság erejével hatott, mert szokatlan volt és ettől aztán vicces is.
- Férje Lasse Hallström Hollywoodban elég melankolikus filmekkel futott be.
- Pedig vígjátékokkal kezdte a pályáját Svédországban. Sok-sok pompás komédiát készített. De az Árvák hercege vagy A kikötői hírek súlyosabb filmek voltak. A Casanovával visszatért ismét a derű tájaira. Szerintem csodálatos humorérzéke van. Finom, nem bohózatszerű. Mindig bátorítottam őt, hogy rendezzen újra komédiákat.
- Az az önbizalom, amit Bergmantól kapott, segített az Amerikában való érvényesülésben? 
- Nemrég beszéltem egy fiatal színésszel, aki kicsit félénkké vált a verengés miatt. Ez engem meglepett. Hogy lehet így reagálni erre? Merthogy színészként idiótának kell lenned. Mit értek ez alatt? Abnormálisan és irracionálisan elszántnak kell lenned, hogy erre a pályára menj és küzdj azért, hogy feltűnj, figyelmet kelts. Ha nem kapod meg a szerepet, nem szabad magadba roskadni. Összecsapod a tenyered, hazamész és túllépsz a dolgon. Muszáj. Különben lehúznak a visszautasítások. Színésznőként muszáj abban a meggyőződésben élnem, hogy aki azt gondolja rólam, nem vagyok jó, az egy barom. Másként belehal az ember a csalódásokba. Meg alkoholistává válik. Talán ezért végzi olyan sok színész alkoholistaként vagy drogfüggőként. Mert hogyan viselje el egy életen át az ember, hogy folyton más emberek véleményének van kitéve? Mondanak mindent róla. Túl magas, túl alacsony, túl csinos, túl ronda, túl svéd, túl amerikanizált. Nem normális, hogy az ember így élje le az életét. Pedig a színészeknek így kell.
- Bergman miért értett annyira a nők nyelvén? Filmjei tele vannak nagyon mélyreható női alakításokkal. És ezeket ugye nemcsak megírni kell, hanem kihozni is a színésznőkből.
- Nagy nőcsábász volt. Akárcsak Sven Nyvist, az operatőre. Mindkettejükkel dolgoztam. A színész Erland Josephson is nagyon imádta a nőket. Ő nagyon intellektuális típus volt és humoros, s a nők mindig belezúgtak. Mert a szavakkal tudott csábítani. Nagyon ravaszul. Bergmant szenvedélyesen érdekelték a nők. Igazi megszállottság volt ez nála.
- Ami érződik is a munkáiban.
- És mindig idegesítette, hogy Sven kapta meg az összes lányt. Mindenkit. Ingmar mindig fennakadt ezen: "Miért van ez?" Mert Sven olyan csendes volt. Mert mi színésznők mindig az operatőrbe zúgunk bele. Mert van abban valami nagyon intim abban, ahogy piszmog ott körülöttünk a fénymérőjével, a lámpáival, mi pedig kirakjuk oda magunkat a kamera elé. Van ebben az együttműködésben valami nagyon erotikus. Ráadásul Sven egymaga volt a kameraman is, mindig ő ült a kamera mögött, nem hagyta ezt a munkát másra mint Amerikában, ahol külön személynek kell kezelnie a kamerát a szakszervezeti előírások szerint. Mi mindig Sven szemét éreztük magunkon. Ingmart egész életében frusztrálta, hogy Svennek ilyen hatása volt a nőkre.
Ingmar létrehozta a saját kis univerzumát és én ebben nőttem fel, hiszen már a szüleim is színészek voltak, tehát Ingmart ismertük. Mindent a kezében tartott, nagyon kontroll-őrült volt, aztán létrehozta a kis szigetét, ahova elvonult és ahol senki sem suttoghatott semmi rosszat róla. Úgy éreztem, neki mindig is szüksége volt egy szigetre, hogy életben tudjon maradni.
- Ön szerint egy jó férfi hogyan bánik a nőkkel?
- A csábítás mindennapi dolog. A férfiaknak nem szabad elfelejteniük: amint megkapták a kívánt nőt, az év minden napján el kell csábítaniuk. Minden reggel, amikor felkelnek. Olyan ez, mint egy meccs. Én minden reggel úgy érzem a férjem mellett, hogy újra elcsábítanak. Hogy újra beleszeretek. És ez fantasztikus érzés. Olyanok vagyunk, mint két öreg csataló, akik már összeszoktak. Mégis csodás dolog házasnak lenni. Remek érzés még mindig elmenni romantikus vacsorákra. A fiamat is úgy neveltem, hogy legyen jó a nőkhöz. Igyekeztem minél több szeretetet adni neki, imádom őt. Szerintem az ilyen nők, az ilyen anyák miatt lesz a világ tele nőcsábászokkal! Persze az is igaz, hogy nem minden nőcsábász viselkedik udvariasan a nőkkel.