Gina Lollobrigida a szobraival nosztalgiázik ifjúságáról
Filmes pályafutását 1997-ben fejezte be egy szerelmi vígjátékkal. Arcát még 1986-ban felvarratta, épp mielőtt a Berlini Filmfesztiválon elnökölte a zsűrit. Gardróbja leragadt a 60-as években. Ma is leopárdmintás blézerekben, élénk vörös, lila, pink, flitteres, csipkés kosztümökben és paróka-hajzuhataggal pompázik a fesztiválok bársonyszőnyegein. De ha esetleg nincs is kibékülve azzal, amit a tükörben lát, örömet okozhat neki műalkotásainak látványa: évtizedek óta szobrokban örökíti meg ifjúkori önmagát. Július elején tölti be a 89. életévét. Vagyonát 35 millió fontra becsüli a Daily Mail brit bulvárlap.
- Szépségversenyen tűnt fel.
- A mozinak szüksége van a szépségre. Én mindig izgalmas karaktereket akartam játszani, nem csak dekoratív jelenségeket. Volt olyan mozi, amiben kifejezetten csúnya, kellemetlen nőt alakítottam, például a Mare matto (Crazy Sea) című filmben. Nem is vettek fel rólam sok közelképet. Jean-Paul Belmondo volt a partnerem.
- A díváknak mindig adniuk kell a megjelenésükre, az öltözködésükre. Önnek milyen viseleteket szeret?
- A divat személyes ízlés kérdése. Mindenkinek úgy kell öltöznie, ahogy neki tetszik. Amint kikerülünk az iskolából, nem kell többé egyenruhát hordanunk. Mindenki legyen csak önmaga.
- Hogyan kezdett szobrászkodni?
- Isten megáldott tehetséggel, és engem mindig érdekelt a képzőművészet. Miért ne próbáljam hát ki magam benne? Nem arra születtem, hogy feleség és főállású háziasszony legyek, aki otthon mosogatja az edényeket. Művész vagyok, aki kifejezi a mondanivalóját. Már születésemtől megvolt bennem ez a kézműves tehetség. És a filmes karrierem után végre találtam rá időt, hogy használjam. Sosem késő.
- Mit ábrázol az alkotásaiban?
- Az életérzésemet. Mindig is erős volt a karakterem. Ezt a szobraim is tükrözik. 
- Kikkel tudott a legjobban együttműködni pályája során?
- De Sica nagyon jól megértett engem. John Huston, René Clair és Carol Reed is remekül rendeztek. A színészek közül Ralph Richardson varázsolt el engem teljesen. Komolyan mondom, eldobtam az agyam attól az embertől. Kedvenc filmbéli partnereim közé sorolnám még Gerard Philippe-t, Mastroiannit, Sean Conneryt, Alec Guinnesst, Frank Sinatrát, Laurence Oliviert. De hiába kutatok az emlékezetemben, senki nem közelíti meg nagyságban Richardsont.
- A moziszépségeket előszeretettel szerepeltetik csábítóként, aki elcsavarja a nős férfiak fejét. Nem érezte úgy, hogy femme fatale-ként akarják beskatulyázni?
- Nincs abban semmi szokatlan, ha az ember csábító. Elcsábítani egy férfit nem egyenlő azzal, hogy tönkretenni. A csábítás egy módja annak, hogy nyújtsunk valamit a férfinak.
- Maradt beteljesületlen szerepálma?
- Anna Kareninát nagyon szerettem volna eljátszani. Na, ehhez már késő. Hacsak valaki nem ír róla egy másik történetet, de ez lehetetlen, hiszen a történetben öngyilkos lett.
- Milyen tanácsot adna a pályakezdő színésznőknek?
- Nagyon egyszerű: az embernek komolyan kell vennie a karrierjét. Nem szabad hülyeségekre fecsérelnie az idejét. Három nyelven színészkedtem, mégsem vagyok elégedett a színészi karrieremmel. Igaz, a nézőközönség szerette a filmjeimet. Ennek persze örülök, de biztos vagyok benne, hogy többre vihettem volna.
- Hogyan él otthon? Hogyan néznek ki a hétköznapjai?
- Minden nap különbözik az előzőtől. Amikor csak tehetem, reggel hatkor kelek. Bemegyek a műtermembe, ami egy kis faluban, Pietrasantában található Toszkanában. Sok műhellyel dolgozom, ahol bronzba öntik a szobraimat. Egy másik műhelyben márvánnyal dolgozom. Még a hetvenes éveimben is este nyolcig dolgoztam a műveimen.
Esténként vásárolni mentem, rendbe raktam a szobám. Gyakran előfordult, hogy márványporral teli öltözetben mentem ki az utcára. Vakációzni nem szoktam. Az emberek júniusban és júliusban elmennek nyaralni, én viszont éppen ekkor dolgoztam mindig a legkeményebben a szobraimon. Ekkor jöttek létre a legjobb alkotásaim. Amikor alkotok, azok a legcsodásabb pillanataim. Akkor egyedül lehetek önmagammal. Persze a családommal is töltök időt, a fiammal és az unokámmal, Dimitrivel. Két album jelent meg a szobraimról, ezeket neki ajánlottam.
Imádok abban a faluban élni. Ott önmagam lehetek, nem vagyok sztár. Persze vannak napok, amikor filmfesztiválokon vagy jótékonysági rendezvényeken veszek részt. Ekkor visszalépek a filmsztár-életvitelbe és újra a fotósok kereszttüzébe kerülök. Az ENSZ Élelmezésügyi Szervezetének, a FAO-nak nagykövete vagyok. Ha a népszerűségemmel tudok szolgálni egy olyan nemes ügyet, mint amilyen az éhezés megszüntetése, akkor kötelességem cselekedni. A UNICEF nagyköveteként is sokat utaztam, főleg Közép-Afrikában. Amikor csak tehetem, életem nagy részében igyekszem menekülni azok elől, akik megbámulnak engem.
- Fotóművészként is hallatott magáról az évek során.
- A világ körüli útjaimon kezdtem fényképeket készíteni. Nem csak hírességeket örökítettem meg, hanem hétköznapi embereket is, az utca népét. Meg akartam érteni és érinteni azt a világot, ahol az emberek nem sikeresek. Ezek a fotók a gyerekkoromat idézik fel, mert én is megtapasztaltam, hogy milyen nehéz volt az élet a világháború alatt. Sokat beleadtam a lelkemből ezekbe a képekbe. Sokkal izgalmasabbnak találtam, hogy a kamera mögött lehetek, mint hogy előtte. Mert a lencsén keresztül, ahogy nézem a valóságot, sokkal jobban meg tudom érteni a világot, mintha könyveket olvasnék róla.
