Csodákra képes az ingermegvonásos kamra
Ingermegvonásos kamra - más néven szenzoros depriváció, vagy perceptuális izoláció. Mi is ez tulajdonképpen? Befekszünk egy sötétkamrába, érzékszerveinket megfosztjuk mindenféle impulzustól, lebegünk a vízben és... Ellazulunk? Megválunk feszültségeinktől? Spirituálisan megvilágosodunk? A New Age-mozgalom 50 éve felkapott eszköze újra divatba jött, és többek szerint csodákra képes.
Egyes titkosszolgálatok információszerzésre, más társaságok kínvallatásra, a drogosok függőségük gyógyítására, vagy éppen ellenkezőleg: szakrális élmények kiváltására használták a '70-es évek végén. Mostanság kezd újra beszédtéma lenni, és az orvostudomány mai állása szerint különféle pszichológiai eredetű betegségek esetében hatékony. Használják az autizmus kezelésénél, a kóros elhízás leküzdésére, és még számos kórságnál.
Meghalljuk a belső hangunk
A szenzoros deprivációs kamra lényege, hogy az ember befekszik egy hangszigetelt kapszulába, amelyben a sűrű keserűsós vízen lebegve eléri a súlytalanság állapotát. A hírességek már ötven éve is előszeretettel használták spirituális fejlődésükre, hogy víziókban részesüljenek benső énjükből és hogy levetkezhessék a külvilág terheit, megkönnyítsék testük a stressztől, az energiablokkoktól.
Akkor szamádhi kádaknak hívták ezeket az eszközöket. (A szamádhi a távol-keleti iskolákban az Isteni Tudat csúcsa, ahol lehull a tudatosságról a jelenségek világának minden képe és képződménye, csak a színtiszta tudati energia marad.)
Manapság is használják. Az egyik alany azt mondta, hogy a kamrában levő sós víznek olyan szaga volt, mint egy konditeremben a levetett zokninak. Viszont mihelyst az illető befeküdt a zárható tartályba, megszűntek a hátfájdalmai, amik hónapok óta kínozták.
A súlytalanság és a külvilág teljes kikapcsolása úgy tűnik, csodákra képes. Amerika-szerte nyílnak az új szenzoros deprivációs egészségközpontok. 2011-ben még csak 85 ilyen intézmény létezett, 2015-ben már több mint 300. A sclerosis multiplex tüneteinek enyhítésére éppúgy érkeznek vendégek, mint a poszttraumatikus stressz betegség elviselésére. Már kongresszusa is van a módszert alkalmazó szakembereknek: Float Conference a neve. (Floating: lebegés.) Öt éve rendezik meg, és közel 500 ember csődül össze rá.
Sztárok a kamrában
Az eljárást bő 40 éve Lee Perry fejlesztette divatos jelenséggé, az asszony most 84 éves. A kádat egy neurológus, John C. Lilly találta ki 1954-ben. A 70-es években Robin Williams, Yoko Ono és sokan mások depriválták érzékszerveiket ezekben a kádakban. Aztán az AIDS-vírus megjelenése a '80-as évek elején pontot tett a trendre. Mindenki félt attól, hogy mások által használt vízben mártózzon meg.
A holisztikus, testre és pszichére ható feltöltődés azért jött újra divatba, mert a telekommunikációs eszközök miatt felgyorsult korunkban mindennél nagyobb igény van az egyensúly, a harmónia megtalálására és a feltöltődésre. Túl sokan szenvednek a megnövekedett munkamennyiség okozta kiégéstől, depressziótól, szorongástól, álmatlanságtól, jetlagtől, izomgörcsöktől.
A módszert nem mindenki nézi jó szemmel. Sokan panaszkodnak, hogy penészesek a kádak, a levegőjük dohos, és olyan érzés bennük feküdni, mintha a szennyvízcsatornában lubickolna az ember. Mások a jó hatásokat eltúlzó, marketingízű dicséretek miatt morgolódnak.
Egyre szaporodik azoknak a köre, akik óriási lehetőséget látnak a kádak gyógyászati alkalmazásában. Sikeresen használják különféle függőségek (drog, alkohol, cigaretta, evési kényszer), a kóros álmatlanság (insomnia), javítja a vérkeringést, meditációs állapotot hoz létre, és pozitív gondolkodásbeli változásokat okoz.
Forrás: The New York Times
.