Clive Owen: "A lányaim eléggé megvetnek"
Clive Owen a filmvásznon karizmatikus hős marcona arccal, mély orgánummal, és karcos-érdes thrillerekkel a háta mögött. 1995 óta házas, a 90-es évek második felében született két lánya, akik ma már kamaszok. Az életben laza brit fickó egyáltalán nem tekintélyt parancsoló jelenség…
- Állítólag egykor James Bond szerepének közelébe is került, de végül Daniel Craig élhetett a lehetőséggel...
- Az egész a média kitalációja volt, szimpla pletyka. Senki nem keresett meg a szereppel. Persze mindig is el akartam játszani Bondot.
- Pályája nagy részében morálisan nem éppen kifogástalan figurákat alakított.
- Szerintem nagy hiba folyton csak hősies szerepeket vállalni. Mind esendők vagyunk, emberek, akik vétenek. Ezt a tartományt felfedezni sokkal izgalmasabb. Nem bírom a kliséket. Az ember gyermekében (2006) például elkeseredett, piás pasast alakítottam. Nem az a tipikus hős. Azt élvezem a legjobban, ha az általam megformált figurának gyengeségei, hibái vannak. Ezek nagyon szórakoztatnak. Törékeny, esendő karaktereket szeretek játszani. Akik olyanok, mint a többi ember. Nagy az étvágyam a sötétebb, borongósabb szerepek iránt. A legrosszabb tanács, amit valaha kaptam ez volt: „Clive, tudod, ez az egész szakma arról szól, hogy mennyire kedvelnek a nézők.” Nem árulom el, ki mondta, de nevetséges volt. Nem fogadtam meg.
Már pályám elejétől törekedtem rá, hogy a legkülönfélébb szerepekben mutatkozhassak meg. Egy brit tévésorozattal váltam ismertté. Akkor elárasztottak a főműsoridős tévéfilmek főszerepeivel. Könnyen én lehettem volna Anglia tévésztárja. Nekem ennél többre volt szükségem. Tudtam, hogy független filmekben is nyomulnom kell, hogy sokoldalúságomat bizonyítsam.
Mindig azokat a színészeket becsültem nagyra, akiknek nincsenek kötöttségeik, nem kell egy imázst védeniük. Bármilyen szerepet elvállalhatnak, amihez kedvük szottyan.
- Fontos, hogy sikeresek legyenek a filmjei?
- A teljesítményem alapján ítélem meg magam, nem aszerint, hogy a film hogyan teljesít a piacon. Készítettem olyan filmeket, amiket nagyon kevesen láttak, mégis büszke vagyok rá. Meg hát akad olyan is, ami jól nyom a marketinggépezet, de nem igazán jó alkotások. Sosem tudni, melyik munkád milyen ajtót nyit meg. Például a BMW-nek forgatott rövidfilmek révén választottak be a Sin Citybe.
- Nem zavarja a filmek körüli felhajtás, a sok promóciós célú utazás?
-A sztárság elborzaszt. Én egyre jobb akarok lenni a munkámban, nem pedig egyre ismertebb. A mi szakmánk lényege a forgatáson zajlik: odalépsz a kamera elé és elmondod a szöveged. Ezt sokszor megakasztja, ha valaki ki akar venni a produkcióból egy napra, elrepültetni valahova messzire, hogy interjúkat adjál. Ez nem jó. Az elsődleges felelősséged a készülő filmhez fűződik. Az is igaz, hogy van a médiahajcihőnek pozitív oldala is. Kétségtelenül óriási élmény volt elmenni életem első Oscar-díjkiosztására. Nagyon élveztem.
- Mindig sokat dolgozik. Hogyan töltődik fel?
- Nagyon józan, átlagos életem van. Kertészkedem, röhögök. Apa vagyok, és ez fontos része az életemnek. Sok olyan filmet láttam, amiben a család egy kis buborékban él, amelyben mindenki baromi jól érzi magát. A valóságban sokkal ingatagabb ez az összetartozás. A családokról szóló filmekben is a konfliktusok a legérdekesebbek. Hogyan kezeli az ember a helyzetet, amikor kipukkad a buborék?!
- Két lánya hogyan kezeli a szakmájával járó kötöttségeket?
- Legalább egyszer elvittem őket mindegyik filmem forgatására, hogy lássák, jelmezben vagyok, szituációkat adok elő. Ennek ellenére kiskorukban inkább azt gondolták, hogy valami cirkuszban dolgozom, hiszen mindenütt teherautók, díszletek, lámpák, fura emberek.
- Volt már a mozivásznon is apa. Hol jobb szülő, a filmen vagy az életben?
- Mindkettőben reménytelen vagyok. A lányaim nem igazán kedvelnek. Mondhatom, hogy eléggé megvetnek. Az idősebb egyszer azt mondta: „Bárcsak látnák mások, hogy milyen vagy valójában”.
- Sokat volt távol tőlük, amíg forgatott? Azért haragszanak?
- Nemcsak a forgatásokra kell elutaznom, hanem az előkészítésre, a próbákra, a sajtókörutakra. Amint hazaérek, rögtön felvettem az ő ritmusukat. Amikor csak lehetett, vittem őket a suliba. Ha nem csinálnám ezeket a hétköznapi feladatokat, menthetetlenül kicsúsznék az életükből.
Az igazi családi élet nem a kirakatban zajlik, hanem a kulisszák mögött. És én ezt is igyekszem jól csinálni, de nehezebb, mint a filmen.