Nehéz, de lehet jó választ adni
Dr. Rácz Jenőt, a Veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatóját, az első Gyurcsány-kormány egészségügyi miniszterét kérdeztük arról, hogy szerinte a kórházi ágyak tervezett átcsoportosítása javíthat-e a hazai fekvőbeteg-ellátás helyzetén.
Nehéz, de lehet jó választ adni
Tekintettel arra, hogy a családok jelentős része nem tudja, vagy nem kívánja vállalni idős hozzátartozójának otthoni ápolását, továbbá a szociális ellátórendszer sincs felkészülve ezen betegek átmeneti ápolására, így az aktív kórházi ellátás után a betegek akkor is kórházban maradnak, ha valójában már orvosi kezelésre nincs is szükségük. A fejlett szociális hálóval rendelkező országokban ezen betegek otthoni vagy intézeti ápolását nem az egészségügyi ellátórendszer végzi. Figyelembe véve a hazai lakosság elöregedését, ennek a problémának a kezelése egyre égetőbbé válik. Sajnos az ápolás-biztosítási rendszer kiépítését még csak elvi szinten sem kezdtük meg, így ismét maradnak a sürgető kényszer megoldások.
Az elv, amely szerint az egészségügyi ellátórendszert tehermentesíteni kell a szociális feladatoktól, mindenképpen támogatható. Az ördög azonban itt is a részletekben rejlik. A hogyan, honnan és mekkora kapacitásokat csoportosítunk át kérdések legalább annyira fontosak, mint az újonnan létrehozott ellátórendszer működtetése és finanszírozása, valamint nem elhanyagolható szempont az új ápolási kapacitások humánerőforrásának biztosítása sem, lévén, hogy az egészségügyben sincs kellő számú ápoló. Ezekre a kérdésekre nehéz, de lehetséges jó szakmai válaszokat adni, mindenesetre a változtatás iránya szükségszerű és feltétlen támogatást érdemel.
Az ápolók, szakdolgozók száma valóban kétségbeejtően alacsony – sajnos nemcsak nálunk, hanem a világon mindenütt. Hazánk kifejezetten nehéz helyzetben van, hiszen az ápolói szakma nálunk társadalmi szinten alacsony presztízsű, alulfizetett, miközben a fizikai és pszichés megterhelése átlag feletti. Az ösztöndíj rendszerek itt már aligha okoznak átütő változást, és azt is figyelembe kell venni, hogy egy most eltervezett lépés is csak évek múlva hozhat új szakembereket az egészségügybe. Az igazi paradigmaváltást az jelentené, ha egészségügyi ágazati humán erőforrás stratégia kerülne elfogadásra, melynek a fedezete is benne lenne a következő évtizedek költségvetéseiben. Ha egyelőre az a kérdés, hogy a 2017-es költségvetésben erre lesz-e fedezet, akkor továbbra is vizes borogatással próbálkozunk az oki terápia helyett – már ha lesz, aki egyáltalán ránk tegye a vizes borogatást.
