2017. október 19. csütörtök
Nándor napja

Sajtkukacnak bélyegezve

A korábban egyszerűen csak rossznak elkönyvelt gyerekeket ma egyre könnyebben kiáltják ki hiperaktívnak. Egyik állapot sem jobb a másiknál: míg előbb elhanyagolhat, utóbbi megbélyegez.

„Ma kivettem a gyereket az óvodából!” – hívott fel ősz közepén egy barátom. Elmesélte, hogy a betegség miatti hiányzásokat leszámítva összesen alig három hét után az óvónő egy telefonszámot nyomott a kezébe azzal, hogy kislánya hiperaktív, s ideje lenne megkezdeni a korai fejlesztést a Bethesda gyermekkórházban. Tette ezt egy olyan óvónő, akinek a szakmai hozzáértése más szülők szerint is megkérdőjelezhető (annak ellenére, hogy tudjuk, ez sosem objektív dolog a szülők részéről). Rövid óvodai pályafutása alatt Juli ismét bepisilt, alvásproblémái lettek, a hangulata hullámzóvá vált, s több jel utalt arra, hogy nem bánnak vele megfelelően az oviban. Juli az átlagosnál valóban elevenebb kislány, ennél több „deviáns” tulajdonság azonban nemigen mondható el róla. Joggal merül fel tehát a kérdés: vajon ki és mikor mondhatja azt egy gyermekről, hogy hiperaktív? S egyáltalán, milyen a hiperaktív gyerek? Mert ugye,attól, hogy egy gyermek az átlagosnál valamivel több figyelmet igényel, még nem nevezhető hiperaktívnak…

 

 441.jpgMitől hiper az aktív?

„Tapasztalataink szerint sajnos gyakran előfordul, hogy már egy hét után is rásütik a hiperaktivitás bélyegét a gyerekekre – mondja Lakatos Katalin Phd, a BHRG Alapítvány szakmai vezetője, a TSMT-módszer kidolgozója. – Aki oda szeretne figyelni mindenkire, annak feltűnik, hogy a hiperaktív gyerekek a negatív figyelem megszerzésében nagyon jók. Nehezen, rövid időre vonhatók be a foglalkozásokba, nehéz velük a csoportos élet. Mindez azonban még nem elég ok arra, hogy valaki e betegségtípust diagnosztizálja egy gyermeknél.”

Egy eleven gyerek ugyanis még nem hiperaktív. Az eleven gyerek mozgékony, de célirányos a mozgása, befejezi a tevékenységeit, bevonható tartósabb figyelmet igénylő tanulási helyzetekbe is.

 

Ha kóros, az baj

A hiperaktivitásra, vagy más néven figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarra (angol mozaikszava ADHD) számos olyan tünet jellemző, amelyek a normális gyerekeknél és felnőtteknél is bármikor előfordulhatnak (babrál, fészkelődik, izeg-mozog, állandóan beszél, rohangál, tombol-rombol, nem figyel). Zavarról akkor beszélhetünk, ha a tünetek mértéke egy bizonyos szintet meghalad, esetleg állandósul. Az ADHD egy neurológiai fejlődési rendellenesség, amelynek legfőbb tünete a figyelemzavar, s többnyire emellé társulnak az olyan tünetek, mint a hiperaktivitás, feledékenység, a kognitív képessége hátránya, szociális problémák. Egyes statisztikák 3-8 százalék közé teszik a betegség előfordulását, s az biztos, hogy fiúknál háromszor-négyszer gyakoribb az előfordulása.

„A vizsgálati szakmai protokoll alapján ide tartozó tüneteknek tekintjük a kitartás hiányát a kognitív részvételt igénylő tevékenységekben, a csapongásra való hajlamot, a rendezetlen, rosszul irányított és túlzott aktivitást, s az olyan tünetegyütteseket, amelyekben a gyerekek nyughatatlanok, impulzívak, könnyen szenvednek baleseteket, és a szabályokat önkéntelenül és nem tudatosan szegik meg – mondja Lakatos Katalin. – E gyerekekkel nehezek a mindennapok, mert nehezen köthetők le, nem figyelnek, nem tartják be a szabályokat, nem lehet velük a normál fegyelmezési eszközökkel (megbeszélés, büntetés) szót érteni. Többnyire a felnőttekkel a szokásosnál gátlásosabbak, ám a társaik körében is népszerűtlenek, könnyen elszigetelődhetnek, magányossá válhatnak – éppen a problémás viselkedésük miatt.

Gyakran megfigyelhetőek a motoros és a nyelvi képességek fejlődésének zavarai, melyek szintén árulkodó jelek lehetnek. Ha a szülő a fenti tüneteket észleli gyermekén, érdemes gyermekpszichiáterhez fordulni tanácsért, kivizsgálásért – csak ilyen szakember jelentheti ki egy gyermekről, hogy hiperaktív zavarral küzd.”

 

442.jpgÓvatosan a diagnózissal!

Egy gyermekre rásütni a hiperaktivitás bélyegét (mert ma még e tünetcsoport annak minősül) kizárólag akkor lehet, ha a fenti tüneteket gyermekpszichiáter több alkalmas megfigyelésekkel, közös térben eltöltött vizsgálatokkal, illetve ötnapos gyermek pszichiátriai osztályon történt bennfekvés megfigyeléseivel és kiértékelésével igazolja. Sokszor előfordul, hogy egyes gyerekek „csak” tömegben mutatnak hiperaktív tüneteket, azaz a pszichológussal reggel 8-kor bájosak és figyelmesek…

„Ötéves kor alatt ritkán születik ilyen diagnózis – folytatja a terapeuta –, holott a felgyorsult mozgásfejlődés, amely többnyire együtt jár a beszédfejlődés lelassulásával, késésével, és a vizuális figyelem eltérése, mint korai jelek megfigyelhetőek a szakember számára.”

 

 439.jpgKi ítélhet?

Mi a helyzet olyankor, ha a fent vázolt helyzetben konfliktusba keveredik egymással szülő és pedagógus?

„Oktatási rendszerünk és pedagógusaink »helyből«, vagyis az alapképzésükben nem kapnak olyan tudásanyagot, amely alkalmassá tenné őket az eltérő fejlődésű (itt épp hiperaktív) gyerekek tartós, színvonalas ellátására – mondja Lakatos Katalin. – Egy nagy létszámú osztály neurotipikus tanulóinak nem öröm folyamatosan hallgatni azt a küzdelmet, amit a tanár a hiperaktív gyerek figyelme, viselkedése, iskolai munkája, szociális interakciói miatt folytatni köteles. Azonban emiatt egy gyermek ellátását visszautasítani még nem lehet. Amennyiben a gyerek ön- vagy közveszélyes (pld. nincs veszélyérzete, váratlanul agresszív, harap,) s olyan kiszámíthatatlan vagy folyamatosan kontroll-nélküli a viselkedése, akkor az óvónő-tanár szakemberhez fordulhat segítségért. Ebben az esetben születhet olyan döntés is, hogy a gyerek a vizsgálati eredmények megszerzéséig ne látogassa az ovit. Ilyenkor az érintettek fordulhatnak óvodapszichológushoz, gyermekpszichiáterhez és/vagy tanulási képességeket vizsgáló szakértői bizottsághoz. Ha megvan a diagnózis és megoldható, a gyerek saját pedagógiai asszisztenst kap, aki felügyeli és segít neki.”

Tavaly szeptemberétől egyébként elvben minden iskolában és óvodában van ilyen alkalmazott.

 

Terápiák igény szerint

 

A HRG és a TSMT-módszerek neuro- és szenzomotoros vizsgálatokat figyelembe vevő, sok fejlesztő feladattal rendelkező, eszközigényes mozgásfejlesztési lehetőségek. Segítségükkel néhány hónapos kortól egészen kamaszkorig fejleszthetők a különböző neurológiai problémával küszködő gyermekek.

 

Hidroterápiás Rehabilitációs Gimnasztika (HRG)

A HRG módszer 1994 óta levédett magyar rehabilitációs eljárás. Háromszázhetven mozgásfeladata 2–3 év alatt tanítható meg a gyermekeknek. A HRG-módszernek az idegrendszer kéreg alatti szabályzásának normalizálódására van pozitív hatása. Ezzel párhuzamosan a sikeres viselkedésszervezéshez és a kognitív funkciók végrehajtásához szükséges agykérgi sémák is „bejáratódnak”. A mozgás, a figyelem, a „szófogadás”, a beszéd, a beilleszkedési és gondolkozási folyamatok komplexen megfigyelhető javulása jelzi a HRG-terápia sikerességét és hatékonyságát.

 

Tervezett Szenzo-Motoros Tréning (TSMT)

Ezt a fejlesztési eljárást a szükség hozta. A HRG-módszer nem alkalmazható olyan gyermekeknél, akik gyakran kapnak légúti fertőzést, arcüreg- vagy középfülgyulladást, esetleg bőrtüneteik (ekcéma, allergiás kiütések) vannak. Azonban az eredményesség szempontjából fontos folyamatos és intenzív terhelés e módon is megvalósítható.

Idő, türelem, szeretet

A hagyományos pedagógiai módszerek (kérés, figyelmeztetés, jutalmazás, büntetés, motiváció) nehezen és lassan illeszthetők be a hiperaktív gyerek mindennapjaiba. Létezik erre gyógyszeres kezelés, ha végképp semmi más nem segít. A gyermekneurológus, vagy gyermekpszichiáter által felírt szer néhány órára normalizálja a viselkedést – rövid időre javul a figyelem (tud tanulni), a gyerek szociális tünetei (pl. kilép a feladathelyzetből) kevésbé jönnek elő. Ez azonban nagyon körültekintő és folyamatosan kontrollált terápiát követel meg.

Léteznek az úgynevezett szenzoros-szenzomotoros terápiák is, amelyek a mindennapok részét alkotva lekötik, kezelhetővé teszik a gyerekek ingerkereső, fizikai aktivitást igénylő szükségleteit.

Később, 10-12 éves kortól bejöhetnek a kezelésbe a kognitív viselkedésterápiák, amelyekkel jól működő technikákat ismerhet és tanulhat meg a gyerek a mindennapos krízishelyzetek leküzdésére (kontrollvesztés, céltalan időelszállás, napirend, tanulástechnika).

 

 Amikor „csak” eleven

A nem hiperaktív, mindössze az átlagosnál több energiával rendelkező gyermekekkel szintén nem könnyűek a mindennapok. Esetükben szintén jól alkalmazhatók azok a praktikák, amelyek a valóban hiperaktív gyermek életében megteremtik a hétköznapok rendjét. Célravezető például az intenzívebb és tartósabb „fárasztás”: menjenek gyalog az oviba, kiránduljanak sokat, járjon minden délután olyan mozgásórákra a kicsi, amely alaposan elfárasztja. Érdemes sokféle tevékenységet betervezni és megvalósítani a gyerek mindennapjaiban, hogy strukturálttá váljon a tér és az idő számára.

Fontosak az egységes szabályok, a norma- és követelményrendszer, az egységes jutalmazás és büntetés, sok feladat adása és a folyamatos kontroll (csinálja-e a feladatot, ill. ha elakadt kér-e segítséget).

De az elsődleges a szeretet és elfogadás rendszeres kimutatása, bevonás az állandó feladatokba: segítesz nekem, köszönöm. Lényeges az ingerkörnyezet optimalizálása is – többnyire ugyanis a virgoncabb gyerekeknek nem jó az ingerszűrő képességük, ezért jobban boldogulnak, ha kevesebb benyomás éri őket –, és a helyes táplálkozás, a lehető legkevesebb cukorral.

 

És ezt olvasta?

Ritmus a Facebookon

Legolvasottabb a rovatban