Rippel story
"Ami pedig engem, minket illet, úgy gondolom, hogy a tudás az bennünk van, tehát ha álmunkból felkeltenek bennünket akkor is tudunk egymás kezében kézen állni. Cilinderrel a fejünkön jópofa dolgokat mutatunk majd 70 éves korunkban is. Tehát nem kell ezt nekünk abbahagyni, úgy vélem." A negyvenévesen apává lett Rippel Ferenc példát és jövőképet szeretne adni nem csak saját gyermekének.
Ön a cirkusz világába született bele. Amikor legelőször belegondolt, mit fogalmazott meg, milyen célt szeretne elérni?
Amikor még egészen kicsi voltam, és a 2 évvel fiatalabb öcsémmel birkóztam, egyszer azt mondta az édesapám, hogy milyen jó lenne, ha majd idősebb korotokra csinálnálok egy egymást emelgető, akrobatikus produkciót, mert azzal be tudjátok utazni a világot, és ezért még fizetnek is nektek.
Ez a mondat jól belénk égett. Erről az álomról nem tettünk le az elmúlt 40 évben. Mitöbb ez már nem egy álom, hanem a beteljesült valóság. Úgy vélem, hogy elég kitartóak vagyunk, és mindent elérünk, amit eltervezünk. Mi a mostban élünk. Tanulva a múlt hibáiból építjük a jövőnket, de a mindenkori célunk az, hogy a jelent éljük meg teljesen.
Mivel foglalkoztak a szüleik?
Ők a cirkusz világában dolgoztak. Illetve édesanyám eleinte nem, de a megismerkedésük után apukám elcsábította, és ott ragadt ő is. Gumiasztalos illetve páros emelőszámon dolgoztak. Miután megszületett az öcsém édesanyám már nem lépett fel többet, minden idejét nekünk szentelte.
Mit csinált pontosan a papája?
Anno ő a Pataki Feri bácsival edzett együtt a Vörös Meteorban, csak ő sokat renitenskedett, így nem juthatott ki az olimpiára, de legalább olyan tehetséges akrobata volt. Szertornászként kezdte, már akkor szaltózott, amikor még erről alig lehetett hallani. Tehetségének köszönhetően a Tio Cortez csoporttal járták a világot. Abban az időben, a 60-as évek elején nagy dolognak számított a világ összes országába érvényes útlevéllel rendelkezni. Mi pedig ámulattal teli csodálattal néztük őt, a számait.
Mennyire befolyásolta Önöket, erőltette azt, hogy a nyomdokaiba lépjenek?
Nem, nem volt ilyen. Bármit csinálhattunk volna. Ő eredetileg mérnök volt, azt a pályát is választhattuk volna. De az az indító mondat majd' 40 éve meghatározott mindent. Imádom ezt csinálni. A sok utazás, a megújuló produkciók, az, hogy nincs főnököm, hogy azon kevesek közé tartozom, akinek a munkája a hobbija. Szerencsésnek gondolom magam, hogy édesapám ilyen lehetőséget adott a kezünkbe.
Mindenhol járt már a világban?
Talán a Bajkál tavat nem láttuk még. De szeretnék oda is eljutni!
A legenda szerint előbb tudtak a trambulinon ugrálni, mint járni. Ez igaz?
Ezt én sem hittem el, bár anyukám mindig ezt mondta, ezért meséltük mi is. De most, hogy a fiam már 3 éves, látom rajta, hogy lehetséges. Másfél évesen már jókat bukfencezett, ma már szaltózni is tud.
Szeretné, ha a fia az Ön nyomdokaiba lépne?
Igen, persze, szerintem minden szülő szeretné, hogy a gyereke kövesse a példáját. A testvérem, Viktor lánya imádja ezt az akrobatikát, ebben forog most. De hogy mi lesz 15 év múlva, nem lehet megmondani. Olyan technikai és fizikai fejlődés tanúi lehetünk napjainkban, hogy ez ma megjósolhatatlan. A mai fiatalok percenként feszegetik a határokat, a test rugalmasságát, a mozgáskulturát. Csak fel kell menni az internetre, rengeteg ilyet láthatunk a világ bármely pontjáról. Tinik lógnak darukon, ugrálnak épületeken, az utcán edzik izmaikat. Ma már nincsenek határok. Egy dolgot tartok fontosnak, a sportot, és ezt szeretném átadni a fiamnak is.
Az elmúlt 40 év során felmerült Önben, hogy valami egészen mást csináljon?
Igen, szakács akartam lenni.
És mi tartotta vissza?
Tini korszakomban besokalatam attól, hogy délelőtt aristaképző, délután gimnázim, este fellépések a Madách Színházban. Tehát nem voltunk gyerekek, nem lóghattunk a haverokkal. Akkor találtam ki, hogy szakács leszek. De anyukám azt mondta, hogy ő megtanít főzni, sütni, de az artistaság egy hatalmas lehetőség, és láthatóan mi abban tehetségesek vagyunk, ne adjuk fel. Neki lett igaza. Szerencsére elmúlt ez a lázadó korszakom, maradtam a porondon. A magam kedvére szívesen szorgoskodom a konyhában, különböző amatőr szakácsversenyeket nyerek, de úgy érzem, maradok az eredeti álmom mellett.
Pár évvel ezelőtt is megingott, bár ott már más jellegű magánéleti okok voltak a háttérben. Teljesen természetesen volt, hogy sporttal próbálja megoldani a problémáit?
A sport alapvető része az életemnek. Olyan, mint ahogy más levegőt vesz. Mostanában kezdtem boxolni. Az edzésekre biciklivel megyek, és ez teljesen természetesen számomra.
De hogy visszatérjek a kérdésére, volt egy időszak, amikor úgymond túlnyomás keletkezett bennem. Mint a kuktában. Ezt valahogy le kellett vezetni. Akkor nyúltam a pohár után. Borba folytottam a bánatomat. Ittam, a teljes lerészegedésig. Majd a 3.nap után, este 7-kor, még szőrösen, mint Forrest Gump elidultam futni. Reggel 6-ig futottam. Aztán rászoktam. Azóta rendszeresen futok. Idén a 42 km-es táv, a maraton lefutása a cél.
Jót tesz a testnek a többféle mozgás? Anatómiailag ez nem megterhelő?
Nem, sőt. Pont az a lényeg, hogy minden izomcsoportot megmozgassunk, illetve, hogy különböző módokon terheljük, és ezáltal fejlesszük, alakítsuk a testünket, az izmainkat. Egyfajta sport illetve mozgás szerintem hosszútávon nem jó, megszokja a test azt a fajta terhelést.
Miért csak most döntött úgy, hogy lefutja a maratont?
Nem voltam eddig felkészülve.
Aki egész éjjel futott.....
Egyszer volt Budán kutyavásár... De ha komolyan gondoljuk, akkor erre fel kell készülni. Ennek van egy folyamata. Pont a Koko mesélte nekem, hogy hosszú évekig készült testileg lelkileg arra, hogy azt a távot lefussa. Előtte rengeteg félmaratont futott. Ma már Ironman. De én nem akarok versenyezni. Nekem ugye elsősorban a színpadon kell helyt állnom. De ami a futást illeti, élvezni akarom azt, amit csinálok. Maratonista szeretnék lenni. Önmagam miatt, meg azért, hogy majd ezt meg tudjam mutatni a fiamnak, hogy tessék, megcsináltam, erre is képes vagyok. Példát szeretnék neki adni.
Már a fia születése előtt is ilyen jó kapcsolata volt a gyerekekkel, ezért alapították a Rippel Brothers Akadémiát?
Igen, nagyon rájuk tudok hangolódni. Például beszoktatás volt most a fiammal az óvodában, és azon kaptam magam, hogy minden gyerek rajtam csüngött. Könnyedén kinyitom nekik a szívemet. Órákig el tudok játszani egy repülőgép propellerével például, akár a fiammal is. De hangsúlyozom, hogy alapból nagyon szeretem a gyerekeket, akiknek példát, jövőképet szeretnénk adni. Egy lehetőséget megmutatni. Ezért alapítottuk az iskolát.
Örök gyerek...
Igen, hiszen nem volt gyerekkorunk, talán ezért is...Mindig sportoltunk. Futás, birkózás, atlétika, szertorna....és még így is maradt energiánk. Emlékszem apám még beszélt is az edzővel, Kálmán bácsival, a KSI edzőjével, hogy nyugodtan csapjon oda nekünk, mert rosszcsontok vagyunk. Egymást nagyon sokat szekáltuk.
Rivalizáltak?
Nem, csak birkóztunk. Pont ez alapozta meg az izomzatunkat. Én mindig birkóztatom a fiamat. Hiszem, hogy ez fejleszti legjobban a belső izmokat. Ezek örökre megmaradnak. Szegény édesapám idén halt meg 76 évesen. De minden izmát meg tudta tartani, látszott az utolsó pillanatig, hogy milyen izmos.
Visszatérve az akadémiánkra, akkor gondoltunk erre, amikor a világot járva rájöttünk, hogy az artista szakma minden területén (zsonglőrködés, drótkötél járás, egykerekű biciklizés, légtornászkodás, trapéz, stb) kiváló számokat tudunk kifejleszteni akár 1 hónap alatt. Ezt a rengeteg tudást akarjuk átadni. Mi a Rippel Brothers produkcióval akarjuk járni a világot, de minden mást is tudunk, kár lenne ezt a tudást magunkban tartani. Beszereztünk mindenféle eszközt, és artistaképzést indítottunk.
Van Önöknek konkurencája?
Persze, van. De nagy a világ, simán elférünk benne, nem kell könyökölni, harcolni, másokat kitúrni.
Gondolja, hogy az akadémián megtalálja az utódját?
Igen, számoltunk ezzel a Viktorral. Gondoltuk, hogy majd tizenéves srácokat vonzunk be, akik követni akarják a példánkat. Ehhez képest érdekes, hogy sokkal több lány jelentkezett, mint fiú. A lányok szorgalmasabbak, tudatosabbak, érettebbek. Jobban tudják, hogy mit akarnak. Ügyesebbek, kitartóbbak, azt vettük észre. Egy 18 éves lány egy 30 éves férfi agyával rendelkezik. Még egy lány felmászik a kötélen egy edzés alatt 50 -szer, addig a fiúk talán 5-6 alkalommal tudnak felmászni. Mert ők okosak, az agyukkal másznak, nem izomból, akik erőlködnek. A lányok súlyáthelyezéssel, lábtechnikával másznak.
Mi lesz így az utódokkal?
Szeretnénk kinevelni a Rippel Brothers Juniort... Hogy kiből, az még a jövő zenéje.
Nem tudom most megmondani, ebben benne lesz-e a fiam, ahhoz még legalább 5 évet várni kell.
Láttam a neten, hogy a világ legerősebb gyereke egy 5,5 éves olasz kisfiú. Természetesen nem akarom, hogy a fiam is ilyen legyen, de már tud fekvőtámaszozni, falat mászni. A titok az, hogy mindent játékként tálalok neki.
És Ön, mit szeretne 20 év múlva csinálni? Egyáltalán meddig lehet ilyen akrobatikus produkciókat készíteni?
Szeretnénk, ha minden magyar megyében lenne egy ilyen iskola, egy artistaképző akadémia. A jelenlegi vezetés úgy fogalmaz, hogy mi a sport és a művészet nagykövetei vagyunk, mert művészek vagyunk, de a sportot, a mozgást népszerűsítjük. Az önkormányzatokkal arról tárgyalunk, hogy az akrobatika kerüljön be az oktatásba, az iskolarendszerű képzésbe, mert rengeteg sikert ad ez a gyerekeknek.
Ami pedig engem, minket illet, úgy gondolom, hogy a tudás az bennünk van, tehát ha álmunkból felkeltenek bennünket akkor is tudunk egymás kezében kézen állni. Az pedig vicces tud lenni, ha két idős ember szmokingban teszi ezt, mert egy kicsit ráncos már a testük. Cilinderrel a fejünkön jópofa dolgokat mutatunk majd 70 éves korunkban is. Tehát nem kell ezt nekünk abbahagyni, úgy vélem.