2017. november 23. csütörtök
Kelemen és Klementina napja

KoncerTÓ - komolyzenei fesztivál

Leírás

 Az előzetes tervek alapján több helyszínen, többek közt a kápolnásnyéki Dabasi-Halász Kastélyban, a velencei Szent István katolikus templomban és a Velence Korzón csendülnek fel a világ zeneirodalmának kiemelkedő alkotásai. A rendezvény fontos üzenete, hogy a minőségi komolyzenei kínálatot, könnyed csomagolásban és varázslatos helyszíneken tálalják a szervezők.

2016.05.23.- 2016.05.25.


Program

Az előadók világszínvonalú muzsikusok, akik a Cimbora című televíziós műsor és az abból kinövő tehetséggondozó művészeti táborokban felnőtt világhírű zenészek és művészbarátaik. Szólistájuk a Prima Primissima Díjas Érdi Tamás, zongoraművész.

 

A kínálatban filmzenei feldolgozások is találhatóak, a velencei katolikus templomban pedig a három nap során orgonamuzsikát hallgathatnak, illetve a Harmonia Caelestis Barokk Zenekar angol barokk kamaraestjén vehetnek részt az érdeklődők.

 

A palettán szerepel Érdi Tamás zongoraművész, az Eckhardt kvartett, az Óbudai Danubia Zenekar interaktív Mozart koncertje és az Ewald Rézfúvós Együttes előadása is.