Nyáron tudok feltöltődni
Jakupcsek Gabriella újra azt csinálja a képernyőn, amit szeret: szórakoztat és értéket közvetít. Azt mondja azért lett jó egyéniben, mert előtte meg tanulta hogyan kell csapatban dolgozni. Most mindkét tudását kamatoztathatja, a Ridikül és a Magyarország szeretlek című műsorban az M1-en.
Egyenesen futócipő vásárlásból érkezett. Rendszeresen fut?
Sajnos nem. Ez most egy frissen induló kampány. Lelkileg készülök egyelőre és beszereztem hozzá, amit kell. Nagy szükségem lenne a testmozgásra, de mostanában, a napi műsor mellett reménytelen. Elgondolkoztam mit tehetnék mégis és rájöttem, hogy a futás az egyetlen, amiben csak magamhoz kell alkalmazkodnom és rugalmasan, a legegyszerűbben meg tudom oldani. Most a nyáron a Balatonnál rendszerré teszem és megpróbálok az ősztől, itthon is rendes maradni.
Napi műsort gyártani rengeteg stresszel járhat.
Inkább életforma ez, agyi alapállapot, ami ennyi év rutinnal stressz nélkül is megoldható. A napi műsor nem olyan, mint más televíziós forgatások, amire az ember felszívja magát, megcsinálja, aztán vége. Ez folyamatos készültséget, kíváncsiságot, nyitottságot kíván. Az ember vagy ilyen, vagy nem ilyen, személyiség kérdése. Én, amíg kisminkelnek, lélekben átállok erre és alig várom, hogy elkezdődjön a műsor, nagyon szeretek bemenni a stúdióba. Biztosan azért is, mert mostanában „örömmunkáim” vannak. A Ridikül és a Magyarország szeretlek is olyan, amit imádok csinálni.
NÉVJEGY
Jakupcsek Gabriella
1963 január 18-án született Budapesten.
Foglalkozása: újságíró, műsorvezető.
Tanulmányok: Színház- és Filmművészeti Főiskola, színész; ELTE BTK, magyar-művészettörténet; MÚOSZ Újságíró Iskola;
Férje Kliegl Ádám operatőr
Gyermekei, Máté Bálint Mór, Máté Marcell Mór, Kliegl Emma Róza
A Ridikül klasszikusan az a beszélgetős műsor, ami Önnek nagyon testhezálló. Hiányzott ez a fajta munka?
A Jakupcsek Show volt az a műsor, amely jó időben indult, nagyon sikeres volt és nagyon hittem benne. Szerettem csinálni, úgyhogy hiányzott. Azért, mert mindenben a valódi értékek, az emberek, az emberi helyzetek érdekelnek, legyen az tanulságos, vidám, vagy meghökkentő. Azt próbálom megérteni, hogyan működik a világ, és mindig azt szerettem volna, hogy mások is többet értsenek meg belőle. Ehhez pedig egy ilyen formátum kiváló, hihetetlen mélységekbe képes elvinni egy-egy történet. Ráadásul úgy, hogy nem az okoskodás megy a képernyőn, hanem hiteles és az élet által írt valódi történetekből táplálkozó, tanulságos szórakoztatás.
Amiből az is kiderül, hogy az örömök és a gondok kibeszélése, nagyon karban tudja tartani a lelket és az emberi kapcsolatokat.
Valóban és talán arra is jó ez a műsor, hogy „visszatanulunk” beszélgetni. A Ridikül olyan dolgokkal foglalkozik, amelyekről női társaságban biztosan szó esik. Család, hétköznapi problémák, örömök, dilemmák, tehát amit a nők egyébként is megosztanak egymással. Mindig van egy férfi vendég is az adásban, hiszen a férfiak részei az életünknek. Hiszek abban, hogy ők is nyitottak a témáink iránt, van róla véleményük, csak kezdeményezni nem szokták a beszélgetéseket. De ha jól szólítják meg őket, megnyílnak. Nagyon sok a zárkózott és ettől magányos ember, pedig nem lenne muszáj így lennie. Szerintem manapság aktuális és nagy szükség van arra, hogy a televízióban emberi szó hangozzék el, hogy a nézők úgy érezhessék, velük is hasonló dolgok történnek, mint a képernyőn beszélgetőkkel.
Hogyan dönti el, hogy mi az, amiben részt vesz?
A legfontosabb szempont, hogy mi a feladat. De nem mindegy kikkel és az sem, hogy hol. A legjobb ötlet is meg tud halni attól, ha nem megfelelő hozzá a szellemi kapacitás és nincsenek meg a körülmények.
Tehát csapatjátékos.
Nagyon. Fontos a háttér, fontos, hogy milyen emberek vesznek körül, élvezem is, hogy van körülötte egy csapat. Vannak, akik még az utolsó lámpákat le sem kapcsolták, de már rajtuk van a kabátjuk és futnak haza. Én maradok, szeretem ha számíthatunk egymásra, ha biztos lehetek azokban az emberekben, akikkel dolgozom.
Pedig sokat láttuk igen határozott szerepekben, egyedül a képernyőn. Ezért gondoltam, hogy az egyéni dolgokban jobb.
Sokszor voltam a frontvonalban és az életem egy nagy részében „one man showt” csináltam, igen, ez tényleg így van. De ameddig oda eljutottam, nagyon sok csapatban dolgoztam. Éppen ennek köszönhetem a pályám sokszínűségét is, rengeteg szerepben kipróbálhattam magam.
Van egyáltalán olyan műfaj, ami még nem volt meg?
Nincs és imádom is, hogy minden megvolt. Ettől megváltozik az ember szemléletmódja, nincs benne hiányérzet és semmi elégedetlenség. Csak derűs, kíváncsisággal vegyes vágyakozás és várakozás, hogy mikor jön egy új és jó feladat.
Sokat néz tévét?
Nem nézem, inkább figyelem, ami a tévében van. Nekem ez munka. Szakmai szemmel, főleg külföldi csatornákat nézek és inkább a tendenciákat figyelem. Itthon meg célirányosan, ha elindul valami új formátum.
Volt valaha kedvenc műsora?
Nézőként és feladatként is legjobban mindig a talkshow vonzott, bármilyen formában. Ez nagyon összetett feladat. Persze mindenki úgy hiszi, hogy alkalmas rá, hiszen csak beszélgetni kell, igen ám, de nem mindegy, hogyan?
Mitől lesz valaki alkalmas rá?
A csuda tudja, talán attól, hogy erős és kialakult személyisége van és ezt érvényesíteni tudja. Nyitott a világra és van elég muníciója, mondanivalója. Ahhoz, hogy valaki egy talkshowban jól működjön, olyan emberi állapotban is kell lenni. Aki önmagával nincs tisztában, nem tud megmutatni egy másik embert, nem képes hitelesen rávilágítani egy problémára. Ezt szemérmesen csinálni nem lehet, markánsan oda kell adnia az embernek önmagát.
Mit várna el egy műsorvezetőtől?
Azt, hogy el tudja nekem adni a műsort: tudjon mesélni, legyenek sztorijai, humora, hogy legyen naprakész a kultúrában és tájékozott a közéleti dolgokban. Ehhez az kell, hogy legyenek életélményei, valahogy úgy, mint egy írónak. Az lehet ilyen, aki emberek között éli az életét és figyel, moziba, színházba, társaságba jár és rengeteget olvas.
Ennyi feladat mellett, egy háromgyerekes anyukának mi a titka? A jó időbeosztás?
Mindig energikus ember voltam és 10-20 éve, két kisgyerek mellett is, rengeteget dolgoztam, megtanultam jól beosztani magam. Ma inkább a minőségi feladatokra koncentrálok és a családi boldogságomra. A három gyerek sok odafigyelést igényel.
A pihenés szerepel a programjában?
Mivel munka közben rengeteg ember vesz körül és hihetetlen sok inger ér, az egyedüllét az, amiben a legjobban képes vagyok pihenni. Ha kicsit nem történik semmi. Alszom, olvasgatok pár órát és újból kerek a világ.
Azt tapasztalom, hogy a legtöbb anyának lelkiismeret furdalása van, ha magára is szán időt, és azt nem a gyerekével tölti.
Ezzel én is így vagyok. Éppen ezért a délutáni alvásidőt próbálom kihasználni, vagy igyekszem Emma számára valami olyan programot kitalálni ilyenkor, amihez nem kellek. Azért, hogy ne lemaradjon valamiről, hanem belekerüljön valamibe. Ha úgy lenne, hogy valamit nem csinálunk csak azért, hogy pihenhessek, akkor nyilvánvalóan nekem sem esne jól az egyedüllét. Ezzel egyébként nekem is kinyílt egy világ: Emma Róza miatt olyan emberek között és olyan helyeken fordulok meg, ahol a kamasz fiaimmal már nem járnék.
Egyetemista volt, amikor az első gyermeke született és 40 felett vállalkozott a harmadikra. Nagyon más volt a kettő?
Teljesen. 22 év telt el azóta, ez kis híján egy generációnyi különbség. Az egy egészen más korszak volt, egy másik Magyarország, más lehetőségekkel, körülményekkel, szokásokkal. Teljesen más dolgokat kell megtanítanom Emmának. Hallatlan élmény ez az egész. Csak azt mondhatom, hogy második, harmadik gyereket is érdemes akár ilyen korban is vállalni, mert nagyon jó.
Ma inkább az a modell, hogy az első születik negyven körül.
Minden nehezebben indul a társadalomban, kétségtelen. De az első gyereket későre hagyni mégsem tartom helyesnek. Nagy a rizikója. Azok a gyerekek azért jönnek, mert az az utolsó pillanat. Az anyák nem olyan lazák, kisajátítják a gyerekeiket. Fiatalon szülni nagyon jó és segít az életben is. Ha az embernek kisgyermeke van, állandóan terveket kell szőnie, mindig ki kell találnia valamit. Mindig csak a jövőnk van jelen, mert egy kisgyerek mindennap erre emlékeztet. Sokkal derűsebb, türelmesebb, toleránsabb az ember és hatékonyabban érvényesíti az érdekeit is, mert van kiért. Egyből felismerem, ha valaki kisgyerekes szülő.
Szigorú vagy megengedő anyuka?
Megengedő és következetes. A közösen eltöltött időben és a közös élményekben hiszek.
Vannak tehát elvárások
Úgy vannak elvárások, hogy közben elfogadok alternatívákat is, csak egyet nem, a semmittevést. Oldalra lépni azt lehet néha, de nem haladni azt nem lehet.
A nyár a felhőtlen pihenésé?
Addig azért van még munka rendesen: felvételiztetek az egyetemen és forgatok is, aztán behozom az elmúlt három-négy hónap lemaradásait. De ezek után alapvetően a pihenésről, a barátokról, az utazásról fog szólni a nyár, főleg a Balatonon. Ott teljesen más minőségű életet élünk. Nincs autó, nincs óra, van viszont sok olvasás, mozgás és baráti társaság, átvacsorázott, átbeszélgetett, nevetős estékkel. Ilyenkor szerzem vissza a szervezetembe mindazt, amit évközben, a napi rohanásban kiveszek magamból, különben az egészségem rovására megy.
Sokat foglalkozik az egészségével?
Túlzásba nem viszem, de tudatos vagyok. Reggelire kifacsarok egy citromot és azzal kezdem a napot, hogy megiszom egy nagy pohár vízben. Vitaminokat szedek és megelőzés hívő vagyok, vagyis fegyelmezetten járok szűrővizsgálatokra, mert szeretek biztos lenni abban, hogy minden rendben van.
