2024. április 19. péntek
Emma napja

Jimmy Carter áttételes agydaganatának története

Az egykori amerikai elnök rákos megbetegedése már áttételes volt, egy új gyógyszerrel mégis sikerült meggyógyítani. 2016-ban az orvosok tünetmentesnek nyilvánították az akkor 92 éves politikust. Hét hónap kellett az eredményhez.

10449.jpg2015 augusztusában Jimmy Carter, aki 1977 és 1981 között volt az USA elnöke, megdöbbentő bejelentéssel állt elő: agydaganata van. Melanómát állapítottak meg nála, s a rák átterjedt a tüdejére és az agyára. Műtétet hajtottak végre rajta, sugárterápiát kapott és egy új gyógyszert. A következő évben azonban teljesen gyógyulttá nyilvánították.

 

Az ABC News tudósítása szerint ez a gyógyszer nem más, mint a pembrolizumab, ami egy immunterápia részeként alkalmaznak. A The Times of Israel azt írta, a gyógyszer izraeli fejlesztésű. A pembrolizumab ellenőrzőpontgátlóként működik, vagyis felerősíti az immunrendszert, hogy elpusztítsa a rákos sejteket. Főként melanóma ellen vetik be. Az USA-ban 2011 óta van forgalomban és az ABC News szerint sokkal kevésbé toxikus -vagyis kevesebb mellékhatással jár-, mint a kemoterápia.

 

Egy másik megdöbbentő sikertörténet Amerikából:

Átlagosan 15 hónappal élik túl a diagnózist, akiknek olyan agydaganatuk van, mint John McCainnek

A szer adagolásával akkor álltak le az orvosok Carternél, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy három hónapja már nem mutatható ki nála tumor. 2015 augusztusától 2016 februárjáig tartott a kezelés, vagyis 6-7 hónap leforgása alatt meggyógyították Cartert.

 

Szakemberek szerint a tumorok rájöttek, hogyan lehet kikapcsolni az immunrendszert, hogy az ne pusztítsa el a rákos daganatokat. Az új gyógyszer pontosan abban hatékony, hogy megakadályozza az immunrendszer kikapcsol(ód)ását, s megváltoztat bizonyos pályákat benne, hogy az antitestek hatékonyan tudjanak szembeszállni a rákos sejtekkel.

 

A szakorvosok tisztában vannak vele, hogy az új módszer milyen fontos áttörést jelent. Ezt tükrözi Dr. Leonard Lichtenfeld, az Amerikai Rák Szövetség alelnökének mondata, aki az ABC News-nak azt nyilatkozta, hogy öt évvel ezelőtt Carternek aligha kínálhattak volna bármilyen sikeres kezelési módot az orvosok.

Ritmus a Facebookon

Legolvasottabb a rovatban