2017. október 19. csütörtök
Nándor napja

Személyiségünkről árulkodik a szóhasználatunk

Az extrovertáltak (könnyen barátkozók) és az introvertáltak (befelé fordulók) ösztönösen másmilyen szavakat használnak és más témákról beszélnek. Ha belehallgatunk két ember beszélgetésébe, viszonylag hamar leszűrhetjük belőle, milyen a személyiségük.

9659.jpgSokszor mondják nekünk, hogy "jól válogassuk meg a szavainkat", ne beszéljünk össze-vissza. De akármilyen tudatosan is próbálunk fogalmazni, a szókészletünk, a szavajárásunk, a fogalmazásmódunk leleplezi, milyen karakterek vagyunk. A BBC egyik cikkében összegezte az ez irányú kutatásokat. Más vizsgálódások is irányultak a személyiségjegyek feltérképezésére, és arra jöttek rá, hogy az agybarázdákból is kiolvasható a személyiségünk.

 

Az amszterdami VU University vizsgálatában 40 alanyt kértek meg, hogy jellemezzék az eléjük tett fotókat szavakkal. Az extrovertáltak sokkal lazább és absztraktabb módon írták le szavakkal, amit láttak, míg az introvertáltak precízebben, pontosabban, konkrétabb kifejezéssekkel foglalták össze a látottakat. Az introvertáltak verbális kifejezésmódja tehát sokkal specifikusabb.

 

Az extrovertált azt mondaná: "Ez a cikk remek." Az introvertált pedig: "Ez a cikk nagyon informatív."

 

Befelé fordulók

  • Az introvertált férfiak többet beszélnek (félhangosan) magukhoz, mint mások.
  • A befelé fordulók ha egymás társaságában találják magukat, rendszerint praktikus, problémamegoldó irányba viszik el a beszélgetést. Például egyikük megemlíti, hogy éppen albérletet keres, mert már nagyon elege van a lakótársából, és e szitu megoldása felé kanyarodik a párbeszéd.
  • Az introvertáltak gyakrabban használnak névelőket (az, egy), vagyis szívesebben beszélnek meghatározott dolgokról, azaz tárgyakról, személyekről vagy eseményekről. Az extrovertált ember azt mondja: "Menjünk enni." Az introvertált úgy fogalmaz: "Talán elmehetnünk enni egy szendvicset."

 

Kifelé fordulók

Akik extrovertáltak, tehát kifelé fordulók, társas lények, s ebből eredően:

  • Hangosabban beszélnek.
  • Csevegősebb típusok.
  • Gyorsabban beszélnek, mint a többség.
  • Többször hangzik el a szájukból az "inni" szó.
  • Többféle témát ölelnek fel a dumaparti során, mint az introvertáltak.
  • Az extrovertált nők hajlamosabbak csoportos csevegésben részt venni.
  • Szeretnek általános kijelentéseket tenni és az élet örömteli aspektusait felemlegetni. Mint például "Steinbeck regényei csodálatosak" vagy "szeretek reggelenként futni". Ebből úgy tűnik, hogy az extrovertáltaknak jobb a képességük arra, hogy élvezzék az életet. Vagy legalábbis tudatosabban élik át az élet örömeinek élvezetét.

 

Máshogy viszonyulnak az örömélményhez

9660.jpgAz extrovertált személyiségek életigenlőbb, az eseményekbe fejest ugró természete megmutatkozik a szavaikban is. Csináljuk, menjünk, gyerünk, lássunk, tapasztaljunk. Ők azok, akik belemerülnek az élet sűrűjébe, hajlamosabbak több szexuális kalandba bocsátkozni és több alkoholt inni, mint introvertált társaik. Vagyis több kockázatot is vállalnak mindenben. Így a fogalmazásuk is nagyzolósabb, általánosabb, nem mindig illeszkedik olyan akkurátusan a tényekhez.

 

Ha depresszióról van szó, mindkét típus máshogyan áll hozzá, még a nevén nevezésében is. A neurotikus azt mondja: "Olyan szörnyű, hogy cipelnem kell ennek a depressziónak a terheit." A nyitott gondolkodású úgy szól: "Csak hallatnod kell a hangodat, és mindjárt könnyebb lesz." A lelkiismeretes pedig így kommentálja a depressziót: "Majd megoldjuk, dolgozunk rajta." 

 

Írott szövegben is kimutatható

A két személyiségfajta eltérő szóbeli kifejezésmódja és nyelvi kultúrája nemcsak az élő beszédben, hanem az írott szavak terén is megmutatkozik. A University of Toronto kutatásából az derült ki, hogy az extrovertáltak többször említik irományaikban az emberi kapcsolataikat, ami nem túl meglepő, hiszen társas lények, akik szeretnek érintkezni másokkal. A szakemberek "közösségi felfedezőknek" hívják őket.

A University of Texas kutatásában 700 blog több százezer mondatát vizsgálták, s a fentiekben felvázolt szóhasználati preferenciák illeszkedtek ahhoz, hogy a bloggerek milyen személyiségként írták le magukat. (Vagyis az extrovertált nem használt introvertáltakra jellemző szófordulatokat és vica versa.)

A Twitteren is kimutatható a két személyiségtípus közti különbség az örömélményekhez való viszonyukban. Az extrovertáltak többet írnak a pozitív érzéseikről és tapasztalataikról, továbbá a társas élményeikről, míg a neurotikusabb (azaz érzelmileg labilisabb), befelé fordulóbb alkatok többször beszélnek egyes szám első személyben. Tehát az extrovertált kijelenti, hogy "baromi jól érezzük magunkat" (mivel nem egyedül élte át az élményt, hiszen mindig társaságot keres), a neurotikus viszont azt írja, "jól érzem magam".